Vonulnak a bringások - jelentősen korlátozzák a forgalmat Budapest belvárosában szombat délután, lezárják egyebek mellett az Andrássy utat és a Bajcsy-Zsilinszky utat, valamint több hidat is.
Hiába nőttek az eladásai a Daimlernek az első negyedévben, a nagyobb profittal értékesíthető E és S-osztály modelljeinek az értékesítése visszaesett és sokba került az E-osztály bevezetése is, így a...
A Magyar Nemzet arról ír pénteki számában: a Híd a munka világába programban vásárolt ingatlanjait ajánlja fel az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ), hogy csökkentse 1,6 milliárd forintos tartozását
Éger István az egészségügyi béremelés kapcsán nyilatkozott a Magyar Hírlapnak, a pénteken megjelent interjúban úgy vélte, nem bólintanak rá olyan egyezségre, amely nem indítja el ebben az évben az egészségügyben a béremeléseket
Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára a Világgazdaság pénteki számában úgy fogalmazott: a boltok vasárnapi újranyitásához összességében több ezer munkavállaló felvételére és több tízmilliárd forint bérpótlék kifizetésére van szükség
A szénbányászatra alapozott iparfejlesztést terveznek a Mecsek keleti részén a térség önkormányzatai, a szénvegyészeti program egymilliárd eurós beruházást igényelne
Budapest főpolgármestere az ATV reggeli műsorában arról beszélt, hogy a mobilgát miatti rendezés után természetközeli állapot lesz a Római-parton, és hozzátette: nem kell félteni tőle a partszakaszt, mivel ott nőtt fel
A szénbányászatra alapozott iparfejlesztést terveznek a Kelet-Mecsekben a térség önkormányzatai, a szénvegyészeti program egymilliárd eurós beruházást igényelne.
Az ismeretterjesztés, oktatás és kultúra áll majd az ősszel induló új tematikus közszolgálati csatorna, az M5 középpontjában - mondta a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap...
Fél százalékkal több gyermek született és 18 százalékkal kevesebben haltak meg az év első két hónapjában a 2015. január-februári adatokhoz képest, ennek következtében mérséklődött a természetes fogyás - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken az MTI-vel.
Az előzetes adatok alapján a márciusi 50,7 pontról áprilisban 51,9 pontra nőtt a Markit feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index értéke, ami felülmúlta az 51 pontos elemzői várakozásokat. Ezzel...
Már másfél-két éve tudjuk, hogy készül egy olyan informatikai rendszer, amely rálát a települések gazdálkodására, nem ezzel van a baj, legyen átlátható az önkormányzati rendszer, a problémát abban látjuk, hogy ez csak az első lépés, a következő lépés a gyámság lehet, ami egyet jelent az önkormányzatiság feloszlatásával – ezt Schmidt Jenő mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Az ismeretterjesztés, oktatás és kultúra áll majd az ősszel induló új tematikus közszolgálati csatorna, az M5 középpontjában - mondta a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap tartalomszolgáltatási igazgatója a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában péntek reggel
Sorra dőlnek be az állami kézben lévő cégek a világ második legnagyobb gazdaságában, Kínában, az állam pedig úgy tűnik, hogy nem fogja őket kimenteni, ezért a kötvénytulajdonos bankok az ügyfeleik...
Az Európai Bizottságtól érkezett visszajelzések alapján a Visa Inc. változtat a Visa Europe felvásárlási tervezetén: a négy év múlva tervezett záráskor esedékes, maximum 4,7 milliárd eurós earn-out...
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi piacon péntek reggelre: az euróhoz képest gyengült, a dollárral, a svájci frankkal és különösen a japán jennel szemben erősödött
Le akarják győzni a Fideszt, de előbb a házon belüli csatákat kell megvívniuk. A Jobbik a "tiszta Fidesz" képében tetszeleghet hamarosan, a szocialisták pedig mág mindig azon küzdenek, hogy mi legyen Gyurcsánnyal.
Franciaország megpróbálja május végén újraindítani a zátonyra jutott izraeli-palesztin békefolyamatot egy nemzetközi, miniszteri szintű találkozóval, amely a nyár végén egy nemzetközi csúcstalálkozót eredményezhetne - mondta Jean-Marc Ayrault francia külügyminiszter csütörtökön egy interjúban, amely négy lapban jelent meg.
A Houston Rockets hazai pályán egy ponttal legyőzte a címvédő Golden State Warriors együttesét az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszásának első fordulójában, ezzel 2-1-re szépített az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharcában.
Magyarország egy felívelő korszak éveit éli, 2017-ben is lehet egy lépést tenni előre - mondta a következő évi költségvetésről Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádióban.
Szerencsés az a gyermek, akinek gyógyítását dr. Kiss Imre főorvos, a budapesti Semmelweis Egyetem I. Gyermekgyógyászati Klinikájának sebész gyermekorvosa végzi. Noha kollégái sorában neki volt utoljára mobiltelefonja, azt sosem kapcsolja ki. Vallja: a kis betegeinek bármikor szükségük lehet a gyógyító, orvosi tevékenységére, segítségre. Mindemellett a derűt, a mások biztatását, az aggódó szülők…
Az euróövezet üzleti kilátásait nyomon követő Markit kompozit beszerzésimenedzser-index értéke a márciusi 53,1 pontról 53 pontra csökkent, ami ugyan kis változás, ám az idén januári hasonló értéket...
Nem kell bemutatni olvasóinknak, hogy autó vásárlásakor adók formájában milyen summát kell becsorgatni az állam kasszájába, azonban – ahogy az már több ízben felmerült – ennek elengedésével bizonyos típusok esetében vonzó ajánlat jelenik meg a vásárlók számára. Az elektromos autók adómentessége ezúttal Németországban érvényesülhet.
A Gazdasági Versenyhivatal elnevezésében a verseny nem azt jelenti, hogy autókkal kell versenyezni, leesett az állam, amikor megláttam az autóbeszerzéssel kapcsolatos kiírásukat, ahol 300 lőerős autókat kerestek, és mindössze egy ajánlatot kértek, meghívásos alapon – ezt Hadházy Ákos mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Az okostelefon-piac királya lett a Google az Androiddal, de a mobilos hirdetésekre való átállás nagy költségeket okoz a cégnek, ami rombolhatja a híresen erős profitabilitását. Az erős dollár sem...
A Magyarország a Magyar Egészségügyért Civil Társaság nyílt levelét tette közzé Sándor Mária a blogján. Az üzenetben a szervezet arra kéri az oldalaikon hozzászólókat, hogy a nemes ügy érdekében fejezzék be a gyűlölködést.
Az euróövezet üzleti kilátásait nyomon követő Markit kompozit beszerzésimenedzser-index értéke a márciusi 53,1 pontról 53 pontra csökkent, ami ugyan kis változás, ám az idén januári hasonló értéket...