Bűnösnek talált és fejenként tizennégy évi szabadságvesztésre, illetve vagyonelkobzásra ítélt hétfőn egy kijevi bíróság első fokon két orosz katonát, az orosz felderítés feltételezett tagjait, Alekszandr Alekszandrovot és Jevgenyij Jerofejevet.
Támogatja a kormány, hogy az eddigi, országosan legalább, 400 hely után további hitelintézeti fiókokban is nyíljon MFB Pont azért, hogy a visszatérítendő uniós források minél hamarabb eljuthassanak a...
Heteken belül kiderül, milyen bűncselekményt követett el az N1 Tv volt operatőre, aki tavaly szeptemberben Röszkénél elgáncsolt egy gyerekével a kezében futó édesapát és erőből megrúgott egy kislányt és egy kisfiút.
Emberölés és kötelességszegés miatt vádat emeltek a katonai bíróságon a sebesült palesztin merénylőt mintegy egy hónapja Hebronban agyonlövő izraeli katona ellen - jelentette az izraeli közszolgálati rádió hétfőn.
Az olasz miniszterelnök, Matteo Renzi olyasfajta megállapodást szeretne tető alá hozni az afrikai országokkal, mint Törökországgal. Az egyes országok lényegében kapnának jó sok pénzt azért cserébe, hogy nem engedik őket tovább Európa felé. De a török megállapodáshoz hasonlóan itt is sok a buktató. Közben százak fulladtak a tengerbe.
Fél hatkor kezdődött és bár elvileg kétszer félórányi előadás és néhány kérdés fért volna bele az időkeretbe, az előadóink kitettek magukért, így a kérdéseket követően az utolsó érdeklődő 8 óra után indult haza.
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint a szakszervezetek és a munkaadók közötti egyezségre és a munka törvénykönyve módosítására van szükség a szabad vasárnap megszüntetése miatt kialakult...
A jelenlegi információk szerint legalább 16 ember sérült meg, akik közül kettőnek az állapota súlyos, amikor felrobbant egy busz az izraeli fővárosban - írja az RT.
Oroszország és az Egyesült Államok között nem folynak titkos tárgyalások Szíria ügyében Genfben - közölte hétfőn Moszkvában Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
"Bebizonyosodott, hogy 2010 óta a magyar állam sikeresen hajtotta végre a növekedési fordulatot, s a magyar állam vezetőit jól meg kell fizetni" - mondta Matolcsy György jegybank elnök a Parlamentben, amikor az 5 millió forintra emelt fizetéséről kérdezték.
Több mint százezer menekült tart az észak-szíriai Azáz város környékéről a török határ irányába - közölte hétfőn az Orvosok Határok Nélkül (MSF) nemzetközi segélyszervezet.
Tengerpartok, ahol nincsenek (elviselhetetlenül) sokan. Még több vonzó tengerpart a 2016-os Éva Utazóban! [cikk=39704] Akár tengerhez mész nyaralni, akár csak álmodozol róla vagy már a jövő nyári vakációt tervezgeted, mindenképp érdemes végigpörgetni az alábbi galériát. Olyan eldugott tengerpartok szerepelnek ugyanis benne, amelyeket még nem igazán fedeztek fel a tömegek. Kattints a…
Csendben jártak, suttogva beszéltek, lopva szerették egymást a zegzugos családi házban. Egy évig titkolták, hogy a mostohának indult testvéri viszony az édesnél is édesebb lehet. Mára az egykor titokkal teli ház két kislányuk otthona, és igazi családi fészek lett. Ez a cikk az Éva egy régebbi számában jelent meg. Amikor Csilla édesapja bejelentette, hogy újra megnősül, Csilla tizenhét éves…
Magyarországi támogatással felújított nyelvi szaktantermet adott át a magyart idegen nyelvként Ukrajnában elsőként oktató iskolában Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztos hétfőn Ungváron.