2016. április 17. vasárnap

ápr. 17
8:50
Úristen, már fél kilenc van? Akkor már épp ideje van megemlékezni az emberiség legújabb nagy találmányáról (444.hu)
A pizzásdobozból kihajtogatható marihuánapipáról! Pár mozdulat, és már vissza is dőlhetnek az ágyba reggeli rajzfilmeket bambulni.
ápr. 17
8:51
Halálos baleset volt a Flórián téren (BorsOnline)
Súlyos közlekedési baleset történt szombat éjjel Budapesten, a Flórián téren.
ápr. 17
8:53
Ungár Anikó két magzatát is elveszítette (BorsOnline)
Óriási fájdalom egy anyának, amikor megszűnik a méhében dobogó magzati szívverés. A reményt, hogy szülők leszünk, azonban soha nem szabad feladnunk. Ungár Anikó sem tette, pedig kétszer is elvetélt. Negyvenéves koráig kellett várnia az anyaságra.
ápr. 17
8:54
Nagy földrengés Ecuadorban – már 41 halott (Kripto Akadémia)
Ez a legsúlyosabb természeti csapás 1987 óta, akkor ezren vesztették életüket.
ápr. 17
8:56
Ma eldől a brazil elnök sorsa (Kripto Akadémia)
Péntek óta vitáznak arról, megindítsák-e az alkotmányos vádemelési eljárást Dilma Rousseff ellen.
ápr. 17
8:57
Közterekről tiltják ki a vendégmunkásokat Katarban (ATV)
Sok aggasztó hír érkezett már Katarból, ahol a vendégmunkások szerint a helyi vállalkozók rabszolgák módjára alkalmazzák őket, de az új, hogy Dohában már gyakorlatilag szegregációnak is ki vannak téve a város számos közterületén.
ápr. 17
8:57
Monte-Carlói tenisztorna: Nadal két év után újra Masterst nyerhet (Agroinform)
Vasárnap a monte-carlói tenisztorna döntőjében a francia Gael Monfils és a spanyol Rafael Nadal méri össze tudását.
ápr. 17
9:06
Hogyan építhetünk energiatakarékos házat? (hirado.hu)
Jóllehet egyre jobban terjed a napkollektorok és napelemek alkalmazása, építőanyag és technológia terén már jóval kevésbé vagyunk tudatosak.
ápr. 17
9:06
Még mindig milliók élnek súlyos nélkülözésben Magyarországon (Portfolio)
A 2013-as csúcs óta jelentősen csökkent Magyarországon a súlyos anyagi nélkülözésben élők aránya, azonban még így is több mint a duplája az európai uniós átlagnak. Bár a folyamatok kedvezőek, az...
ápr. 17
9:09
Kinyitottak a boltok, de hogy jutunk oda? (Privátbankár)
Sok hipermarket már ma kinyitott, de az elmúlt egy évben a buszok nem álltak meg a zárva tartó boltoknál. Most ez is változik.
ápr. 17
9:09
Hajós András nyeri a nézettségi versenyt (BorsOnline)
Különleges a mai szombat este: Hajós András egyszerre látható a TV2-n és az RTL Klubon. A jelek szerint ő lett a hazai televíziózás jolly jokere.
ápr. 17
9:09
Angol citromos puding (Mindmegette)
ápr. 17
9:09
Az IMF és a Világbank a világgazdaság élénkítését szorgalmazza (ProfitLine)
A Nemzetközi Valuta Alap (IMF) 189 tagja a világgazdaság erőteljes élénkítését szorgalmazó nyilatkozatot tett közzé szombaton, az IMF és a Világbank tavaszi tanácskozásának második napján.
ápr. 17
9:12
Robbantás egy németországi szikh templomban (Metropol)
Robbanás következtében három ember megsebesült, a rendőrség támadásra gyanakszik.
ápr. 17
9:12
Egri döntetlen Barcelonában (Metropol)
Az olasz Pro Recco öt góllal nyert magyar vendége, az OSC ellen a vízilabda BL-ben.
ápr. 17
9:12
Földrengés volt Ecuadorban is – 41 halottról tudnak (Alternatív Energia)
Ez a legsúlyosabb természeti csapás 1987 óta, akkor ezren vesztették életüket.
ápr. 17
9:14
Újabb orosz-amerikai légi incidens volt (Metropol)
Egy orosz vadászgép befogta az amerikai légierő egyik felderítő gépét a Balti-tenger felett.
ápr. 17
9:14
Döntetlen az örökrangadón (Metropol)
A már bajnok Ferencváros 2-2-es döntetlent játszott az MTK ellen.
ápr. 17
9:15
Panama: Magyarázkodásra kényszerült a brit miniszterelnök (ATV)
Politikai pályafutásának legnehezebb szakaszán megy át David Cameron brit miniszterelnök azt követően, hogy a Süddeutsche Zeitung által kiszivárogtatott Panamai iratokban apja, Ian Cameron neve is szerepel. Az ügy kirobbanásakor Cameron párton belüli és kívüli politikai ellenfelei egyaránt megérezték, hogy a miniszterelnök sebezhetővé vált. A Brexit mellett kampányolók ezt ajándékként élték meg, a…
ápr. 17
9:16
Nagy erejű földrengés volt Ecuador partjainál, sokan meghaltak (Metropol)
A 7,8-as erejű rengésnek legkevesebb 233 halottja van. Szükségállapotot rendeltek el, jelentős károk keletkeztek.
ápr. 17
9:24
Három gyalogost gázolt el egy autó, egyikük meghalt (hirado.hu)
A többiek állapotáról az Országos Mentőszolgálat későbbre ígért tájékoztatást.
ápr. 17
9:26
A kazetta még nem halt ki (hirado.hu)
Tudta, hogy Magyarországnak még van olyan zuga, ahol kazettákat gyártanak?
ápr. 17
9:27
10 hónappal a szülés után nyert Zsófi (BorsOnline)
Magyar versenyző, a 28 éves Erdélyi Zsófi nyerte a múlt hét végi bécsi félmaratont. Az olimpiára aspiráló atléta tíz hónappal azután győzött, hogy életet adott kisfiának.
ápr. 17
9:28
Courteney Cox kislánya eljátszotta Kupidót, így a színésznő ismét boldog exével (hirado.hu)
Decemberben bontotta fel a színésznő és zenész vőlegénye az eljegyzést, mostanra viszont rájöttek, hogy nem tudnak egymás nélkül élni.
ápr. 17
9:30
NB I - Döntetlen az örökrangadón (Alternatív Energia)
Ferencvárosi TC-MTK Budapest 2-2 (0-1).
ápr. 17
9:33
Dárdaiék lecsúsztak a dobogóról (ATV)
Dárdai Pál vezetőedző csapata, a Hertha BSC 2-1-re kikapott a Hoffenheim vendégeként a német labdarúgó-bajnokság 30. fordulójának szombati játéknapján.
ápr. 17
9:35
Halálos gázolás Nadapon (ATV)
Három gyalogost ütött el egy személygépkocsi vasárnap reggel Nadapon, egyikük a helyszínen életét vesztette - tájékoztatta a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes sajtószóvivője az MTI-t.
ápr. 17
9:42
Létszámbővítést hozhat a vasárnapi nyitva tartás az Intersportnál (Portfolio)
Új áruház nyitását és létszámbővítést tervez az Intersport, mivel a vasárnapi nyitva tartás forgalomnövekedést hozhat - közölte az áruházlánc magyarországi leányvállalatának vezetője. Az Intersport...
ápr. 17
9:45
Jó hír jött a magyar börtönökről (Privátbankár)
A magyar börtönökről keveset hallani, tavaly azonban egy pozitív változás történt: bevezették a reintegrációs őrizet intézményét. Ennek az a lényege, hogy kevésbé veszélyes fogvatartottak a börtönbüntetés utolsó fél évét a börtönön kívüli őrzött ingatlanban tölthetik. A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága szerint működik az új modell.
ápr. 17
9:45
Három hete koplal az igazáért Mária (BorsOnline)
Nem hátrál meg a besenyőszögi Forgács-Fejes Mária. Az asszony három hete kezdett éhségsztrájkba és állítja: nem tágít addig, míg nem történik alapvető változás az egészségügyben.
ápr. 17
9:48
Menesztették a Puskás Akadémia vezetőedzőjét (Alternatív Energia)
Egyben felkérték Szíjjártó Istvánt, hogy a szezon végéig lássa el a vezetőedzői feladatokat.
ápr. 17
9:50
Halálos baleset a Flórián téren (Alternatív Energia)
A balesetben hatan sérültek meg, egyikük a kórházban meghalt.
ápr. 17
9:51
Újabb politikai foglyokat engedtek szabadon Mianmarban (ATV)
Újabb nyolcvanhárom politikai foglyot részesített kegyelemben Htin Kiav mianmari elnök - közölték az ázsiai országban vasárnap. Az elnöki rendelet szerint az amnesztia a nemzeti megbékélést és az emberek lelki nyugalmát hivatott szolgálni.
ápr. 17
9:51
Rejtélyes hab árasztotta el Fukuoka utcáit Japánban (444.hu)
A környéken földrengések voltak, talán egy föld alatti vezeték repedhetett meg.
ápr. 17
9:51
Premier League: Ismét gólfesztivált hozhat a Liverpool meccse (Agroinform)
A Dortmund után ezúttal az újonc Bournemouth otthonában játszhat gólgazdag mérkőzést Jürgen Klopp együttese.
ápr. 17
9:53
Trump előnye jelentősen megcsappant: „a választók egyre inkább elfordulnak” tőle (ATV)
Ted Cruz texasi szenátor került ki győztesen a republikánusok választási küzdelméből Wyoming államban szombaton, az érintett tizennégy kongresszusi küldött mindegyike őt fogja támogatni amerikai elnökjelöltként a párt nyári országos konvencióján.
ápr. 17
10:00
Ötszáz hátrányos helyzetű fiatal táncol a Fesztiválzenekar TérTáncKoncertjén (hirado.hu)
Január óta készülnek a fiatalok arra, hogy fellépjenek az először 2015-ben megrendezett nagyszabású szabadtéri eseményen.
ápr. 17
10:03
Lódítanának a munkabéreken a világ pénzügyi vezetői (Privátbankár)
A Nemzetközi Valuta Alap (IMF) 189 tagja a világgazdaság erőteljes élénkítését szorgalmazó nyilatkozatot tett közzé szombaton, az IMF és a Világbank tavaszi tanácskozásának második napján.
ápr. 17
10:03
Klasszikus profiterol (Mindmegette)
ápr. 17
10:06
Ted Cruz nyert Wyoming államban (Kripto Akadémia)
Donald Trump előnye jelentősen megcsappant.
ápr. 17
10:09
Újra előveszik a romániai forradalom aktáit (ATV)
Bogdan Licu, Románia ideiglenes legfőbb ügyésze elrendelte az 1989-es forradalom dossziéjának újranyitását. Bejelentette, hogy felülvizsgálta a katonai ügyészség tavaly ősszel hozott döntését, amelyben bizonyítékok hiányában úgy határozott, nem indít újabb vizsgálatot a diktatúra bukásával és az akkori terrorcselekményekkel kapcsolatban. A román közvélemény régóta követeli a forradalom teljes…
ápr. 17
10:15
Tényleg egyre kevesebb orvos hagyja el az országot? (Pénzcentrum)
Tavaly 492 orvos kért a külföldi munkavállaláshoz hatósági igazolást....
ápr. 17
10:19
Zacher: A drogpiac gyorsabban fejlődik mint az elektronikai ipar (BorsOnline)
Sokkoló adatokat közölt Dr. Zacher Gábor toxikológus. Állítása szerint: ma körülbelül 20 ezer kábítószer függőről és 45 millió szerhasználásról beszélünk, évente 30-35 eset halállal végződik.
ápr. 17
10:21
Bohó tinilány a golf új sztárja (BorsOnline)
Lydia Ko vezeti a női golfozók világranglistáját. A lány még nincs 19 éves, de nem csak a golfozásban zseni, hanem az életben is: ilyen vidám sportoló nincs a mai elitben.
ápr. 17
10:24
Három gyalogost gázolt el egy autós Nadapon (444.hu)
Az egyik gyalogos a helyszínen életét vesztette, a másik kettő állapotáról még nem érkezett jelentés. Az autó vasárnap reggel, a Haladás úton ütötte el az úton átkelő gyalogosokat. (MTI)
ápr. 17
10:26
Munkából hazafele tűnt el egy 18 éves kartali lány (444.hu)
Budai Tímeát utoljára Aszódon látták.
ápr. 17
10:27
Három nap alatt közel 400 földrengés volt Japánban (ATV)
Háromszáznyolcvannyolc földrengés történt három nap leforgása alatt Japán délnyugati részén, és köztük voltak kimondottan nagy erejű, a Richter-skála szerint 7,3-as és 7,1-es erősségű földmozgások - összegezte az elmúlt napok eseményeit vasárnap a japán meteorológiai szolgálat.
ápr. 17
10:27
Premier League: Újabb londoni derbire készül az Arsenal (Agroinform)
Az Ágyúsok ezúttal a Crystal Palace ellen csatáznak, méghozzá hazai pályán.
ápr. 17
10:28
Soul-orgia tavaszi délelőttökre (444.hu)
Csöpögös soul a hetvenes évekből segíti ma az ébredést, Dj Gandharva a Hangoverben.
ápr. 17
10:30
Hétfőn kezdődik a kitiltási botrány nagy vesztesének büntetőpere (444.hu)
T. Viktor Andrást vádolják azzal, hogy kétmilliárdos kenőpénz fejében áfacsökkentést ígért a Bunge amerikai étolajgyártónak.

Keresés