Sakkban, dámában vagy góban legyőzheti az embert a gép, egy új kutatás szerint azonban vannak olyan bonyolult kérdések, amelyek megoldásánál előnyt adhat az embernek az intuíció.
Április 16-tól Aleksandra Cvetkovic az UniCredit Bank Lakossági és kisvállalati divíziójának új vezetője és egyben az igazgatótanács tagja. Tátrai Bernadett eddigi vezetőt a bankon kívül új szakmai...
Éles vitát váltott ki az illegális bevándorlás kérdése a szegedi közgyűlésben, a kormánypárti képviselők elhatárolódást vártak Botka László polgármestertől Martin Schulznak a várost érintő nyilatkozatával kapcsolatban. A szocialista politikus kijelentette, az Európai Parlament (EP) elnökének tavaly tavaszi látogatása során szóba sem került a migráció témája.
Ma 10 órától tartja közgyűlését az OTP. A szokásos napirendi pontokon túl az lehet érdekes, hogy ha a közgyűlés is rábólint, akkor a bank a jövőben új alelnököket választhat. Az eseményről...
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerint teljes kormányzati egyetértés van abban, hogy szükséges a szociális területen dolgozók helyzetének javítása.
Csaknem négymilliárd forintot szánnak uniós és hazai forrásból foglalkoztatás-bővítésre Csongrád megyében 2018 végéig, a program keretében mintegy négyezer munkavállaló elhelyezkedését támogatják - tájékoztatta a megyei kormányhivatal az MTI-t.
Nincs az országban még egy olyan falu, ahol annyi autó lenne, mint a baranyai Szentdénesen. Aki autózik, annak legalább kettő van, de nem ritka, hogy három is.
Nyugdíjba vonul két vezető is az OTP-nél: tegnap megszűnt Dr. Pongrácz Antal alelnök, vezérigazgató-helyettes, valamint Dr. Gresa István vezérigazgató-helyettes munkaviszonya. A tegnapi nappal az...
Elképzelhető, hogy már az idén a csehekhez hasonló árfolyamküszöböt kell bevezetnie az MNB-nek a forint esetében, mivel a nulla százalékos alapkamat sem biztos, hogy elég lesz, hogy megfékezze a...
A Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége (MDOSZ) elkészítette a legújabb magyar táplálkozási ajánlást, amely az OKOSTÁNYÉR® elnevezést viseli. Az egészséges felnőtt lakosságnak szánt útmutató a legfrissebb tudományos eredményeket figyelembe véve határozza meg, hogy naponta milyen élelmiszertípusoknak, milyen arányban kéne a tányérunkra kerülnie.
A fejlesztések mellett béremelésre is jut majd abból a 100 milliárd forintos keretből, amely a jövő évi központi költségvetésből az egészségügyre fordítható.
Ma 10 órától tartja közgyűlését az OTP. Az eseményről folyamatosan tudósítunk.Célok 2016.04.15 11:19A menedzsment óvatos a kitekintéssel kapcsolatban, mert egyrészt nem szeretnék a részvényeseket...
Lemondott pénteken Jacqueline Galant belga közlekedési miniszter, miután komoly bírálatok érték az ellenzék részéről, amiért figyelmen kívül hagyta az Európai Bizottság jelentéseit, amelyekben a belgiumi repülőterek biztonságának megerősítésére szólítottak fel.
A csehek azt szeretnék, ha a hivatalos Ceská republika (Cseh Köztársaság) mellett külföldön az egyszavas Cesko (Csehország) kifejezés használata is elterjedne.
A Bizottság megkérte hazánkat, hogy Ujhelyi István, EP-képviselő által felvetett kérdésekre adjon tájékoztatást - írja a 444.hu. Az Európai Bizottság szerint, a képviselő által feltett kérdés a helyi...
Miután az EU elkaszálta a jogellenes magyar cafeteria-rendszert, Orbán Viktor bejelentette: készpénzesíteni kell; az új rendszer kidolgozására javaslatokat kért az MKIK-tól. A kamara letette javaslatát a kormány asztalára.
Az elmúlt 30 év legfontosabb eseményeként emlegetik a most hétvégén megrendezésre kerülő dohai találkozót, ahol a világ nagy olajkitermelő országai gyűlnek össze, hogy megvitassák a kitermelési...
Erőteljesen emelkedett a forgalomba állított új személygépkocsik száma Európában márciusban, noha a húsvéti ünnepek miatt kevesebb kereskedési nap volt, ráadásul csökkent a legkeresettebb márka, a Volkswagen iránti kereslet.