A kormány ma tárgyalja részletesen a vasárnapi nyitvatartási szabályok változását rögzítő törvény hatásait mind nemzetgazdasági, mind szociális szempontból - írja a Magyar Idők. Orbán Viktor...
Vajon mi történt azután, hogy a nemi erőszakkal vádolt úszóedző lemondott a szövetségi kapitányságról? Ezt idézi föl a legutóbbi napok sajtó-megnyilvánulásaiból készített összeállítás.
A Volkswagen a Golf különféle sportverzióival egyre feljebb emeli a lécet, s immáron nem puszta GTI-ről és R modellről beszélhetünk, hanem lóerőkben dúskáló, még potensebb kiadásokról. A németek idestova 2 éve mutatták be a 400 lóerős, kétliteres turbómotorral megtömött, akkoriban őrültnek tűnő Golf R 400 tanulmányt, azonban most már nem kétséges, be is mutatják a bivalyerős kompaktot.
Magyarország – A közlekedési bírságokat, a hiteltartozásokat és a mobilszámlát fizetjük be a legkésőbb mi magyarok, legkevésbé pedig az adók befizetésével maradunk el - derült ki az Intrum Justitia nemzetközi felméréséből, amelyet több mint húsz európai országban végeztek el.
Jórészt a kiskereskedőkre húznák rá a hazai tejtermeléssel kapcsolatos problémákat a szereplők, az ellenőrzések is leginkább őket érintik. A kereskedelmi szövetség most reagált a termelők petíciójára.
A hazai valuta múlt heti nyereségét stabilizálja, az olaj szépen fellőtt 40 dollár fölé. A tőzsdék mérsékelten emelkednek, az OTP kitart 7000 forint fölött.
Budapest – A SPAR áruházlánc már 2011 óta dolgozik együtt mindenki kedvenc képregényhősével, Gafrielddal, aki most egy évre jelképesen “szabadságra ment”.
Meglátogatta a hirosimai emlékművet az amerikai külügyminiszter hétfőn, hét évtizeddel azután, hogy az Egyesült Államok a második világháborúban atombombát dobott a japán városra, 140 ezer ember életét kioltva.
A jegybank idén éves átlagban alacsony, 0,3 százalékos inflációra számít - mondta el a Magyar Nemzeti Bank (MNB) igazgatója hétfőn az M1 aktuális csatornán.
Tapolca – Hősként ünneplik Bardon Zsoltot és Kiss Bencét, akik megmentették egy tapolcai futballedző, Kutasi Imre életét. A labdarúgóedző szíve megállt, köszönhetően azonban a gyors és bátor beavatkozásnak, a mentők már stabil állapotban szállították kórházba – írta az omegahirek.hu.
Folytatódnak a kedvező folyamatok a turizmusban a tavalyi rekordév után, februárban a vendégek és vendégéjszakák számában is kétszámjegyű volt a növekedés - mondta Ruszinkó Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium turizmusért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatornán hétfőn, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait kommentálva.
"Csak az értékelhet, aki szerepel a pályázatértékelő szaknévsorban. Múltját átvilágíthatják, beszélgetéseit a korrupció elkerülése érdekében lehallgathatják" és azt, hogy nemzetbiztonsági szempontból...
Rogán Antal rendkívüli sajtótájékoztatóján bejelentette, a kormány úgy döntött, hogy a vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvényi szabályozás visszavonását fogja javasolni holnap az Országgyűlésben.
Szenzációs volt a Nagy duett első adása, a hírességek igencsak kitettek magukért. Claudia pedig itt mondta el először nagy nyilvánosság előtt, hogy babát vár. Nézze meg az őrületesen nagy "király" Berkit és a többieket galériánkban, a lenti linken pedig a kieső Varga Viktornak és Cinthya Dictatornak tehet fel kérdéseket!
A vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvény visszavonását javasolja a kormány a parlamentnek - jelentette be Rogán Antal. Akár már a hétvégén kinyithatnak az üzletek.
Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter rendkívüli sajtótájékoztatót tart a kormányülés szünetében - érkezett a meghívó szerkesztőségünkbe.MÁR MOST VASÁRNAP KINYITHATNAK A BOLTOK...
Bár a kormány szerint a gazdaságpolitikai célokat igazolta a vasárnapi munkavégzés tilalma, látják, hogy népszerűtlen az intézkedés - a kormány nem akar a kérdésben népszavazást, ezért inkább visszaállítják a 2015. március 14-i állapotot: visszavonják teljes egészében a törvényt.
A kormány azt javasolja, hogy a parlament vonja vissza a vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvényi szabályozást - jelentette be Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter hétfőn, a kormányülés szünetében.
Barcelona – A futballsztárok szerződésének kiszivárogtatására szakosodott Football Leaks oldal Gareth Bale, Cristiano Ronaldo, vagy épp David De Gea után ezúttal Neymar kontraktusának részleteit tárta a nyilvánosság elé.
Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter Varga Mihállyal rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a kormányülés szünetében, ahol bejelentette: a kormány a vasárnapi boltzárról szóló...
A héten, kedden 10:30-kor közli előző hónapra vonatkozólag Nagy-Britannia az infláció mértékét. Éves alapon a várt érték valahol 0.3% körül várják a fő értéket, amely nem generál túl nagy nyomást a gazdasági teljesítményt tekintve.
Az idén várhatóan jelentősen növelhető a magyar libamáj kivitele Thaiföldre - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) az Oroszország által elrendelt embargóból fakadó külgazdasági intézkedésekért felelős miniszteri biztosa hétfőn telefonon az MTI-nek Bangkokból.
Cinthya Dictator és Varga Viktor párosa esett ki a hétvégén a Nagy duett első adásából. Az egykori botrányhős szerelmespár női tagja kiborult és sokat sírt a döntés után. A TV2 Mokkájában azt is elmesélte, miért:
Az euró meghonosítása Horvátország és Bulgária számára lenne a legkedvezőbb, a csatlakozásból Csehország és Lengyelország húzná a legkevesebb hasznot, Magyarország és Románia pedig köztes eset - állapították meg.