2016. március 15. kedd

márc. 15
8:51
Kerekesszékesek is gondolázhatnak Velencében (Infostart)
A kerekesszékesek is élvezhetik ezentúl a gondolázás élményét Velencében, ahol nemrég felavatták az első, mozgáskorlátozottaknak kialakított gondola-beszállóhelyet.
márc. 15
8:54
A nők helyzetéről tárgyalnak az ENSZ-ben (Kripto Akadémia)
A magyar politika szándéka a nőpolitika és a családpolitika összehangolása.
márc. 15
8:54
Halálos lakástűz Baskíriában (ATV)
Tizenkét halottat találtak egy leégett földszintes ház romjai között a baskíriai Sztyerlimatakban - közölte kedden a TASZSZ orosz hírügynökség a köztársasági belügyi sajtószolgálatra hivatkozva.
márc. 15
9:03
Megkezdődik az orosz csapatkivonás Szíriából (Gondola)
Elrendelte a Szíriában harcoló orosz katonai erő fő része kivonásának megkezdését hétfőn Moszkvában Vlagyimir Putyin orosz elnök
márc. 15
9:03
Tavasz, megújulás, újjászületés a Karinthyban (Spa Trend Online)
A teátrum Purim a Karinthyban címmel, zsidó színházi fesztivállal várja az érdeklődőket március 21-től 27-ig.
márc. 15
9:05
Formálódik a színes szlovák kormánykoalíció (Gondola)
Egy programprioritásaikról szóló közös javaslat elfogadásával zárult hétfőn későn este az a maratoni tárgyalás, amelyet az új szlovák kormány létrehozására esélyes négy párt - a Robert Fico vezette Irány, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS), a Most-Híd és a Háló vezetői még kora délután kezdtek el Pozsonyban
márc. 15
9:07
Visszaküldik a Macedóniába bejutott migránsokat (Gondola)
Elkezdték visszaküldeni Görögországba azokat a migránsokat, akik hétfőn, elhagyva a görög-macedón határon fekvő idomeni sátortábort, a határkerítést megkerülve, egy áradó folyón átkelve bejutottak Macedóniába - közölte egy macedón rendőrségi forrás
márc. 15
9:09
Előállították az MTI fotóriporterét Macedóniában (Infostart)
Elkezdték visszaküldeni Görögországba azokat a migránsokat, akik hétfőn, elhagyva a görög-macedón határon fekvő idomeni sátortábort, a határkerítést megkerülve, egy áradó folyón átkelve bejutottak Macedóniába - közölte egy macedón rendőrségi forrás.
márc. 15
9:09
Marosbogát káposztalélevessel, nyárson sült disznóval, de elsősorban tiszta szívvel várja Snoop Doggy Doggot (444.hu)
A kaliforniai rapper a kolumbiai Bogotá helyett véletlenül a romániai Bogatáról jelentkezett be az Instagramon.
márc. 15
9:11
Eldőlhet ma, kik lesznek az elnökjelöltek az Egyesült Államokban (Infostart)
Az Egyesült Államok öt szövetségi államában, Illinoisban, Missouriban, Ohióban, Észak-Karolinában és Floridában tartanak előválasztásokat a demokraták és a republikánusok kedden. A március 15-i előválasztások elemzők és maguk az elnökjelölt-aspiránsok szerint is sorsdöntőek lehetnek.
márc. 15
9:18
Mi lesz a héten? Még erre a néhány napra is befért pár fontos adat (Privátbankár)
Kiderül például, hogy alakult a fizetésünk, de azt is megtudhatjuk, hogy áll az építőipari termelés. Az se menjen tovább, akit a szálláshelyek adatai érdekeltek.
márc. 15
9:18
Március 15. - Munkába állt az operatív törzs (Alternatív Energia)
Hűvösebb lesz az ilyenkor szokásosnál.
márc. 15
9:24
Az uniós tejtermelés ideiglenes csökkentéséről döntöttek Brüsszelben (ProfitLine)
Az uniós tejtermelés ideiglenes csökkentéséről döntöttek a tagállamok agrárminiszterei hétfőn Brüsszelben. A döntést az Európai Bizottságnak jóvá kell hagynia, amely jelezte: készen áll a versenyszabályzatba ütköző döntés ideiglenes engedélyezésére - tájékoztatott közleményében az Európai Tanács hétfőn.
márc. 15
9:27
Megkezdte munkáját az Operatív Törzs (Infostart)
Megkezdte munkáját a március 15.-i központi rendezvények biztonságos lebonyolításáért felelős Operatív Törzs (OT) - közölte a Honvédelmi Minisztérium Nemzeti Rendezvényszervező Hivatal (HM NRH) kedd reggel az MTI-vel.
márc. 15
9:29
A távfűtés is nemzeti színekben a fővárosban (Infostart)
Az ünnep alkalmából március 14-én este Budapesten a fűtőmű kéményét nemzeti színekkel megvilágították. A különleges látványt a Magyar Távirati Iroda fotóján nézheti meg.
márc. 15
9:30
Szlovénia rácskerítéssel váltja fel a szögesdrótot a határon (ATV)
Szlovénia elkezdte rácskerítéssel felváltani az ideiglenes szögesdrótot, amelyet a Horvátországgal közös határának több szakaszán emelt decemberben a migránsok ellen - közölte hétfőn a szlovén belügyminisztérium szóvivője.
márc. 15
9:30
Manchester City - Dinamo Kijev, Atlético Madrid - PSV, Spurs - Clippers - napi program (Sport365)
Manchester City - Dinamo Kijev, Atlético Madrid - PSV, Spurs - Clippers - napi program
márc. 15
9:30
BL: Ezt nem szúrhatja el a City (Agroinform)
A Manchester City kedden történelmet írhat a Bajnokok Ligájában, amennyiben továbbjut a Dinamo Kijev ellen.
márc. 15
9:36
A vártnál is jobban teljesíthet Magyarország (Privátbankár)
Londoni elemzők javították a hazánkkal kapcsolatos előrejelzéseket.
márc. 15
9:36
Kaliforniában és Arizonában is ünnepeltek (Gondola)
Az Egyesült Államok nyugati partvidékének legnépesebb államában, Kaliforniában több helyütt is megemlékeztek az 1948-49
márc. 15
9:38
Szlovénia rácskerítésre váltja a szögesdrótot (Gondola)
Szlovénia elkezdte rácskerítéssel felváltani az ideiglenes szögesdrótot, amelyet a Horvátországgal közös határának több szakaszán emelt decemberben a migránsok ellen - közölte hétfőn a szlovén belügyminisztérium szóvivője
márc. 15
9:40
Vegyesen alakult a forint árfolyama (Gondola)
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi piacon kedd délelőttre: az euróhoz, a dollárhoz és a svájci frankhoz képest enyhén erősödött, míg a japán jennel szemben gyengült
márc. 15
9:42
Juhász Péterék kiplakátolták a Múzeum körutat (444.hu)
Ezzel tiltakoznak az ellen, hogy a miniszterelnök ünnepi beszédet mond a Nemzeti Múzeum előtt.
márc. 15
9:48
Így ünnepel a forint (Infostart)
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi piacon kedd délelőttre: az euróhoz, a dollárhoz és a svájci frankhoz képest enyhén erősödött, míg a japán jennel szemben gyengült.
márc. 15
9:48
Felvonták a nemzeti lobogót a Kossuth téren (Kripto Akadémia)
Országszerte számos településen és külföldön is tartanak megemlékezéseket a nemzeti ünnepen.
márc. 15
9:48
Ezt tudja a világ első 1 kilométeres felhőkarcolója (Portfolio)
Már három éve folyik a világ legmagasabb épületének kivitelezése, a szaúd-arábiai Jeddah városában helyet kapó Kingdom Tower a maga 1008 méteres magasságával minden eddigi rekordot meg fog dönteni....
márc. 15
9:48
Megtalálták az eltűnt bányászok holttesteit (ATV)
A venezuelai hatóságok megtalálták legalább 14 olyan bányász holttestét, akik napokkal ezelőtt nyomtalanul eltűntek az ország déli részén, egy aranybányából - közölték hétfőn.
márc. 15
9:54
Spöttle: ez a "migránssimogatók" műve (Gondola)
Nyugati civilek is segítik a balkáni határzáron áttörő migránsokat, nem csak embercsempészek – mondta Georg Spöttle biztonsági szakértő az M1-en.
márc. 15
9:56
Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt (Gondola)
Áder János köztársasági elnök jelenlétében, katonai tiszteletadás mellett felvonták Magyarország nemzeti lobogóját a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.
márc. 15
10:03
Átadják a Kossuth-díjakat (Infostart)
Kedden adják át a legmagasabb magyar állami művészeti-kulturális kitüntetést, a Kossuth-díjat. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának összeállítása:
márc. 15
10:03
BL: Simeone magabiztos, Cocu a tizenegyesekre is felkészült (Sport365)
Az Atlético Madrid és a Manchester City az esélyes a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntős párharcainak keddi visszavágóin.
márc. 15
10:06
Meghosszabbították a gazdasági szükségállapotot Venezuelában (Portfolio)
További hatvan nappal meghosszabbította az elnök hatáskörét kiterjesztő gazdasági szükségállapotot Nicolás Maduro venezuelai államfő, hogy megvédje népét a "gazdasági háborútól" - közölte a kormány...
márc. 15
10:06
Ők kaptak idén Jászai Mari-díjat (Pénzcentrum)
A Kossuth díjasokra még várni kell....
márc. 15
10:12
Moszkva megkezdte a csapatkivonást Szíriából (Alternatív Energia)
A kivonás ütemezését nem hozták nyilvánosságra.
márc. 15
10:12
A behajtási költségátalányról és az üdültetésről is tárgyal az Országgyűlés (Adózóna)
A március 15-ei nemzeti ünnep miatt a szokásostól eltérő időpontban kezdi meg aktuális ülését az Országgyűlés. A képviselők szerdán interpellálhatják a kormányt, majd csütörtökön rövid szavazást tartanak, amelyen megszüntethetik a nem magyar kutyafajták tenyésztésének állami felügyeletét.
márc. 15
10:15
Küldd el a 444-nek Snapchaten, mit csinálsz március 15-én, mi meg közvetítjük a napot! (444.hu)
Mindenféle helyszínekről jelentkezünk, Orbántól Pukliig, ha esik, ha fúj, és ha látunk valamit, azonnal tesszük is fel. Snapchat: negynegy4, És, ahogy a kockásinges napon, most is kiváncsiak vagyunk arra, hogy veletek mi történik!
márc. 15
10:17
Eső várja Orbánt (444.hu)
A Nemzeti Múzeum előtt egyelőre több a lengyel zászló, mint a magyar.
márc. 15
10:18
Színes múzeumi programok az ünnepen (Infostart)
A március 15-éhez kapcsolódó állami megemlékezések mellett több fővárosi múzeum is színes családi programokkal készül az ünnepre.
márc. 15
10:19
A rendőrök kiemeltek két orbánistát (444.hu)
Akik az egyik szervező szerint egy táblát tartó ellentüntetőt támadtak hátba.
márc. 15
10:24
Gyurcsány: az önkényt Orbán Viktornak hívják (Kripto Akadémia)
"Az új keletű önkény nem Bécsben, hanem a Kossuth téren próbálja meg akaratát érvényesíteni."
márc. 15
10:24
"Takarodj" Dühös tüntetők várják Orbánt (ATV)
Országos sztrájk jöhet, ha egy héten belül nem történik gyökeres változás, jelentette be Pukli István. A több tízezres tiltakozást a pedagógusok szervezték, de más ágazatok képviselői is támogatják. A tüntetésen felsorolták 12 legsürgősebb követelésüket. Délelőtt a Nemzeti Múzeumnál Orbán Viktor azt mondta, Európában ma tilos arról beszélni, hogy olyan népvándorlás zajlik, ami átrajzolja a…
márc. 15
10:30
Felvonták a nemzeti lobogót a Parlament előtti Kossuth téren (Alternatív Energia)
Országszerte számos településen és külföldön is tartanak megemlékezéseket a nemzeti ünnepen.
márc. 15
10:30
Mire figyelnek a profi befektetők a héten? (ProfitLine)
Kevés fontos makrogazdasági adat lát napvilágot ezen a héten, és egyiküknek sem lesz piaci szempontból lényeges árfolyammozgató hatása.
márc. 15
10:48
Több milliárd eurós pert akasztottak a Volkswagen nyakába (Privátbankár)
Az autógyártó intézményi befektetői összefogtak és 3,2 milliárd euróra perelték a céget a károsanyag-kibocsátási botrány miatt.
márc. 15
10:48
Gyurcsány leváltaná Orbánt a Pilvaxnál (Gondola)
Gyurcsány Ferenc szerint 2016-ban az önkényt Magyarországon Orbán Viktornak hívják, az új keletű önkény nem Bécsben, hanem Budapesten, a Kossuth téren próbálja meg akaratát érvényesíteni
márc. 15
10:48
A nap leleményes vállalkozója a férfi, aki sima és kockás kokárdát is árul az ünneplőknek és az ellentüntetőknek (444.hu)
Közben megy a kokárdaverseny. Vajon kinek a mellén virít majd az ország legnagyobb kokárdája?
márc. 15
10:50
A szalámitolvaj cigányozott (Gondola)
márc. 15
10:50
2016. március 15-én azt mondták egy tüntető bácsinak, hogy: „Hello Kitty!” (444.hu)
Egy ellentüntető úriember mondta Orbán egyik tisztelőjének, hogy: „Hello Kitty, húzzál innen a faszomba a másik oldalra!” (Továbbra is ünnepi a hangulat a Kálvin téren, ahol kétféle kokárdát lehet kapni.)
márc. 15
10:52
Újra harci díszben! (Gondola)
A hangos pihenőnapok után a héten szerdán és csütörtökön ülésezik a Tisztelt Ház. Napirend előtti összecsapásokkal, hangos kérdésekkel, válaszokkal ingerelhetik egymást.
márc. 15
10:52
Gyurcsány szerint ideje Orbánba fojtani az áporodott bűzt (444.hu)
A DK elnökének ünnepi beszéde gusztusosra sikerült: szerinte ha a szavaknak lennének illatai, akkor a szabadságnak valószínűleg tavaszillata lenne, de a miniszterelnök szájából a szabadság szava „áporodott bűzt áraszt”.

Keresés