Az idén januárban a munkanaphatással korrigált adatok szerint 2,2 százalékkal erősödött Magyarország ipari termelése. A dinamikus, 7,7 százalékos tavalyi növekedés után a várhatóan átmeneti mérséklődést az év végi autóipari leállások elhúzódása okozta – olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium honlapján.
Nemes Jeles László rendező, Erdély Mátyás operatőr és Röhrig Géza főszereplő kapják március 15-én a legnagyobb állami elismerést - erősítették meg a sajtóhíreket a filmkészítők a TV2-nek.
Sok kétség fűződik ahhoz, hogy kell-e atomerőműveket fenntartani, bővíteni, nem csak Magyarországon, másutt is. Van, ahol energia-váltásról, energia-forradalomról beszélnek. Tényleg csak mi vagyunk a hülyék, akik a áradattal szembe mennek atomenergia-ügyben? Ennél azért bonyolultabb a kép.
Az EKB csütörtöki bejelentései és az olaj világpiaci árának erősödése megtette a kellő hatását pénteken, a vezető nyugat-európai részvényindexek kivétel nélkül erősödéssel zárták a hetet. A kedvező...
4,6 millió euró bruttó bevétel mellett 3,4 millió euró adózott eredménnyel zárta a 2015-ös évet az Appeninn. A cég az idei évben újabb ingatlanvásárlásokat tervez és a 2016-os évben elért nyereség...
Orvosokat és patikusokat ítélt két év és öt év közötti börtönre költségvetési csalás és vesztegetés miatt pénteken első fokon a Tatabányai Törvényszék. A vádlottak fiktív kötszerreceptekkel több mint egymilliárd forint támogatást vettek fel jogtalanul.
Parlagi sasok fészkeinek őrzésére önkénteseket keres a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület. Az InfoRádió Orbán Zoltánt, a szervezet szóvivőjét kérdezte.
Németország ellentmondásos politikát folytat a menekültkérdésben - fogalmazott Miro Cerar szlovén miniszterelnök a Die Welt című német lapnak nyilatkozva. Az interjút az újság internetes változata közölte pénteken.
Már idén befejezi a BMW legnagyobb gyárának, az amerikai spartanburgi üzemének egymilliárd dolláros fejlesztését, amelynek eredményeként, az éves gyártókapacitás 450 ezer járműre emelkedik - írja az...
Előzetes letartóztatásba helyezte harminc napra a Budapest Környéki Törvényszék azt a húszéves kakucsi férfit, aki az alapos gyanú szerint március 5-én hajnalban megölte nőismerősét, majd a holttestet elrejtette Dabas külterületén - tájékoztatta a törvényszék szóvivője pénteken az MTI-t.
Az EMMI 1,6 milliárd forint közpénzt kér vissza az Országos Roma Önkormányzattól különféle szabálytalanságok miatt. Az atv.hu megszerezte az ellenőrzési jegyzőkönyvet, továbbá átnéztünk mintegy 300 millió forint összértékű szerződést, melyeket a Híd a munka világába program keretében kötöttek. A szerződések túlnyomó részén Farkas Flórián miniszterelnöki biztos aláírása olvasható.
Tavaszi hétvégéken, vakációban nincs is annál jobb, mint kerékpárral kimozdulni a szabadba! 6–8 éves, önállóan biciklizni tudó gyerekkel már simán tehetsz rövidebb túrákat. Azért néhány biztonsági intézkedést nem árt eszközölnöd, hogy felkészülten induljatok neki a kirándulásnak. Tavaszi hétvégéken, vakációban nincs is annál jobb, mint kerékpárral kimozdulni a szabadba! 6–8 éves, önállóan…
A szabadságharc és a kiegyezés a magyar történelem azon vezérfonala, amelyet "napjainkban is követünk" - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere pénteken a Pesti Vigadóban, ahol a miniszter átadta a Magyar Érdemrend tisztikeresztje, a Magyar Érdemrend lovagkeresztje, a Magyar Arany, Magyar Ezüst és Magyar Bronz Érdemkereszt állami kitüntetéseket.
Április 14-én, 10.00 órakor tartja éves rendes közgyűlését a Mol a Budapest Music Centerben (1093 Budapest, IX. kerület, Mátyás utca 8.). Amennyiben a közgyűlés nem határozatképes, az igazgatóság a...
Egészen elképesztő növekedés előtt áll az amerikai napenergia piac, a várakozások szerint az év végére 16 gigawattal bővülhet az ország napelemes kapacitása. Az állami támogatások egyértelműen...
Aláássa a demokráciát a lengyel alkotmánybíróság hatékonyságának korlátozása Aláássák a demokráciát, az emberi jogokat és a jogállamiságot az alkotmánybíróság hatékonyságát korlátozó lengyel jogszabály-változások - állapította meg pénteken kiadott közleményében a Velencei Bizottság
A Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkárságának a Petőfi Sándor-programban részt vevő ötven ösztöndíjasa is hozzájárul ahhoz, hogy a szórványterületeken élő magyar közösségek méltó módon ünnepelhessék meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulóját - közölte az államtitkárság pénteken az MTI-vel
Megállapodtak a terrorizmus elleni küzdelem javasolt irányelveiről az uniós tagállamok igazságügyi miniszterei pénteken Brüsszelben. A megállapodás célja, hogy uniós szintű jogszabály rögzítse a terrorcselekmények egységes meghatározását, valamint, hogy azonos definíciók alapján legyen büntethető az ilyen bűncselekmények előkészítése is.
A hírek szerint az Audi rövidesen egy belépőszintű R8-ast fog piacra dobni, amelyben a modell történelmében először egy feltöltött erőforrás dolgozhat: a pletykák arról szólnak, hogy a négykarikás márka alaposan felpaprikázott 3-literes V6-os biturbós TFSI erőforrása kerülhet az R8 motorházteteje alá, amely garantáltan méltó menetteljesítményekhez segítheti a dögös sportautót.
Először rendezik meg Németországon kívül a First Lego League nemzetközi robotprogramozási versenysorozat közép-európai döntőjét, amelynek március 19-20-án a debreceni Kölcsey Központ ad otthont - jelentették be a szervezők pénteken sajtótájékoztatón.
A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) fenntartja a doppingbotrányokba keveredett Orosz Atlétikai Szövetség tagságának felfüggesztését, és várhatóan májusban dönt arról, hogy az orosz atléták versenyezhetnek-e a riói olimpián.
Továbbra sincs béremelési megállapodás a Volán-társaságoknál, ezért az érdekképviselet folytatja a sztrájk előkészítését, az elégséges szolgáltatásokkal kapcsolatos egyeztetést - közölte Baranyai...
Az egyre bizonytalanabbá váló helyzet indokolta a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet bevezetését – ezt Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági tanácsadója mondta az ATV Start című műsorában.
Londoni pénzügyi elemzők elmondták, meredek csökkenéssel reagáltak az európai adóskockázati mutatók az EKB gazdaság- és inflációélénkítést célzó bejelentéseit követően. A Markit Financial...
Három tartományban is választások lesznek most vasárnap, miközben óriási a politikai feszültség Németországban. Az európai politikában eddig megfontoltságot mutató Merkel most merészséget mutat, ami visszaállíthatja megingott népszerűségét otthon, ezzel viszont magára haragíthatja a többi tagországot. Káncz Csaba helyzetjelentése.
Az évad negyedik díjaként márciusban a Nemzeti Közlekedési Hatóság elnöki elismerésében részesül a Duna tévécsatornán futó Család-barát magazin, amelynek hétfőn kerül képernyőre a kétezredik adása - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) pénteken az MTI-vel
Szymanski tagja volt annak a lengyel küldöttségnek, amely részt vett az Európa Tanács (ET) alkotmányjogi kérdésekkel foglalkozó szakértői testületének velencei ülésén
Az amerikai befektetők is örülnek az EKB csütörtöki bejelentéseinek és az olaj világpiaci árfolyamának erősödésének, az összes vezető részvényindex értéke érdemben erősödik.Nincs megállás 2016.03.11...
Németország ellentmondásos politikát folytat a menekültkérdésben - fogalmazott Miro Cerar szlovén miniszterelnök a Die Welt című német lapnak nyilatkozva. Az interjút az újság internetes változata közölte pénteken.
A drámaíró szerepe véget ér azzal, hogy pontot tett a színműve végére - vallja Egressy Zoltán, aki jelenleg a legtöbbet játszott kortárs magyar szerző a hazai színpadokon. Az író az Inforádió Aréna című műsorának vendége volt.