Izrael-ellenes felirattal ellátott ballisztikus rakétákat tesztelt Irán szerdán egy hadgyakorlata keretében - jelentette egy félhivatalos hírügynökség. Egy másik hírügynökség pedig idézte a Forradalmi Gárda elitalakulat rakétaütegének parancsnokát, aki elmondta: Irán célja közepes hatótávolságú rakétáival, hogy csapást mérjen velük Izraelre.
A magyar gazdaság növekedése nemzetközi összehasonlításban is kimagasló - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.
Egy nyíregyházi szülészorvos hétfőn 11:15-kor hívta a rendőrséget, hogy egy 31 éves nagykállói nő szülés utáni állapotban került kórházba, de az újszülöttnek nyoma sem volt. A rendőrök a nőnél házkutatást tartottak, és a kerti vécében találtak egy halott csecsemőt. A nyomozás jelenlegi adatai és az igazságügyi orvosszakértői vélemény szerint a csecsemő élve született. Emberölés miatt nyomoznak.…
A lényegesen magasabb adóbevétel az egyik legfőbb oka annak, hogy az év első két hónapját többlettel zárta az államháztartás a Nemzetgazdasági Minisztérium költségvetésért felelős helyettes államtitkára szerint.
Kedd hajnal óta egyetlen migráns sem lépett be Szerbiába, és Szerbiából sem lépett át Horvátországba, valamint Macedóniából is hétfőn indult el az utolsó vonat Szerbia felé 437 bevándorlóval - számolt be róla a térség sajtója szerdán.
Javaslatot terjesztett be "egységesebb és méltányosabb" európai munkaerőpiac megteremtése céljából az Európai Bizottság, amelynek értelmében a munkabér és a munkafeltételek területén ugyanazok a szabályok vonatkoznának a kiküldetésben lévő munkavállalókra, mint a helyiekre.
260 milliárd forinttal emelkedett februárban a lakossági állampapírok állománya. Kamatozó Kincstárjegyből (KKJ) vásároltak a legtöbbet a magyarok, még a hó eleji 25 bázispontos kamatcsökkentés előtt....
Noha Horvátország nem tartozik a schengeni övezethez, Szlovéniához és Szerbiához hasonlóan éjféltől csak érvényes dokumentumokkal és vízummal engedi be területére a migránsokat - közölte szerdán a Vecernji List című horvát napilap.
Ma jelentette be a BÉT vezetése a tőzsde új stratégiáját, ami alapján ismét pezsgő tőkepiacot hoznának létre Budapesten. A tét nem kicsi, Nagy Márton korábban egyenesen az utolsó nagy...
Gépjárműbe rejtett pokolgépet robbantottak egy rendőrségi épület közelében Szomália fővárosában, Mogadishuban, legalább három rendőr meghalt - közölték a hatóságok szerdán.
Újra eladó a fővárosban az a víztorony, amit már 2004 óta árulnak. Annak idején egy forintért vásárolták meg a düledező épületet, amit most, felújítás után 160 millióért kínálnak. A tetején még csillagvizsgáló is van.
A magyar piacon értékesített kézitáskák és bőröndök több mint egynegyede hamisítvány; ezzel hazánk - más közép-kelet-európai országokkal egyetemben - a legfertőzöttebb országok közé tartozik az...
Az uniós csúcs óta nem léptek át menekültek Szerbiába. Éjféltől Horvátország is lezárta határát a bevándorlók előtt, és állítólag Macedónia is így tett.
Keresztbe tenne a közép-kelet-európai államok versenyelőnyének az Európai Bizottság új javaslata, ami szerint a kiküldött munkavállalók fizetését és egyéb juttatásait az eddigi minimálbér helyett a fogadó ország piacának szintjére kellene emelni.
A MÁV pályahasználati díjbevétele tavaly 91,5 milliárd forintra nőtt, az összeg 1,2 milliárd forinttal haladta meg a 2014-est - közölte a MÁV Zrt. szerdán az MTI-vel.
A lényegesen magasabb adóbevétel az egyik legfőbb oka annak, hogy az év első két hónapját többlettel zárta az államháztartás a Nemzetgazdasági Minisztérium költségvetésért felelős helyettes államtitkára szerint.
Nem indult jól magyar szempontból a Rigában zajló birkózó Európa-bajnokság szerdai versenynapja: a szabadfogású Lukács Norbert nyerhető meccset veszített el, míg a nők 53 kilogrammos kategóriájában szereplő Dénes Mercédesz papírforma-vereséget szenvedett.
A TV2 korábbi tulajdonosa, a ProSiebenSat1. Media (P7S1) az elmúlt években kisöpörte a padlást, eladta a német nyelvterületen kívüli TV- és rádiócsatornáit, és elindult a digitális szolgáltatások...
A Magyar Nemzeti Borozó mellett más ötletekkel is számol az MNB. Egyik alapítványuk egy háromszintes, bunker-rendszerrel illetve wellness részleggel is kiegészített komplexumot építene a Budai Vár alatt. Az MNB felügyelőbizottságának egyetlen ellenzék által delegált tagja szerint a probléma a jegybank törvénnyel van. Példátlan hatalmat biztosít ugyanis a jegybank igazgatóságának.
Ma jelentette be a BÉT vezetése a tőzsde új stratégiáját, ami alapján ismét pezsgő tőkepiacot hoznának létre Budapesten. A tőzsdefejlesztés eszközeiről egyelőre általánosságban beszélt a BÉT vezetése...
Emberölés miatt rendelt el nyomozást a hétfőn Nagykállóban talált halott csecsemő ügyében a rendőrség - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense szerdán az MTI-vel.
A Whirlpool, Európa egyik vezető háztartási gép gyártójaként és forgalmazójaként mindig törekszik az innovációra, a folyamatosan megújuló fogyasztói igények felfedezésére és ezek kiszolgálására.
Az alapvető jogok biztosa szerint módosítani kell a megváltozott munkaképességűek ellátásairól szóló törvényt úgy, hogy lehetőség legyen az egyéni szempontok méltó figyelembevételére, és önhibáján kívül senki se kerülhessen ki a rendszerből. Székely László jogszabály-módosítás kezdeményezésére kérte fel az emberi erőforrások miniszterét - közölte az ombudsman hivatala.
Az uniós pénzek és a jegybanki források kifutása után, 2020-tól a piacról kell forrást szerezniük a magyar cégeknek - a Budapesti Értéktőzsde addigra komoly változásokkal szeretné fejleszteni a tőkepiacot. Több részvényt, több befektetőt és nagyobb likviditást akarnak, ehhez állami vállalatokat és külföldi befektetőket is szeretnének megnyerni.
Noha Horvátország nem tartozik a schengeni övezethez, Szlovéniához és Szerbiához hasonlóan éjféltől csak érvényes dokumentumokkal és vízummal engedi be területére a migránsokat - közölte szerdán a Vecernji List című horvát napilap.
A hét legnagyobb amerikai bankból hat megelégelte, hogy az egyik legfontosabb bevételi forrásukat, a pénzforgalmi szolgáltatásokat tech-cégek csipegetik, és léptek: hamarosan bevezetnek egy saját...
Macedónia "teljesen" lezárta a határt az illegális migránsok előtt, miután Szlovénia és Szerbia bejelentette, hogy szigorúbb feltételekkel enged csak be a területére migránsokat - közölte a Reuters hírügynökséggel szerdán egy neve elhallgatását kérő macedón rendőrségi tisztségviselő.