Hiába van OKJ-s végzettség, minimálbér, létbizonytalanság és az ideálistól messze lévő munkakörülmények várnak a takarítókra Magyarországon. Így nem csoda, ha a komoly hiány tapasztalható ezen a területen is a munkaerőpiacon, írja a Magyar Nemzet.
Újabb mezőhegyesi földterületet nem írnak ki árverésre, a már árverésre került földek esetén nem kötik meg a szerződést, és a már megkötött, az új gazdaság alapját képező területekre vonatkozó földbérleti szerződéseket is szeretnék mihamarabb felbontani, illetve hamarosan határozat születik a kártalanításról - mondta a Mezőhegyesi Állami Ménesbirtok újjászervezésének a koordinálásáért felelős…
Észak-Korea megkísérelte feltörni kulcsfontosságú dél-koreai tisztségviselők okostelefonjait, és kibertámadásokat hajtott végre az ország vasúttársasága ellen - jelentette hétfőn a dél-koreai hírszerzés.
Vádat emelt jelentős értékre elkövetett sikkasztás és más bűncselekmények miatt a Monori Járási Ügyészség két férfi, köztük egy ügyvéd ellen, akik több mint hetvenmillió forintot szereztek meg egy gyömrői idősotthon lakóinak bankszámláiról.
A kínai gazdaság tervezéséért felelős elszámú politikus kizárja a "hard landing" lehetőségét, bár azt elismeri, hogy a világgazdaságot övező bizonytalanság és piaci aggodalmak kockázatokat jelentenek...
Magyarországon a közszférában eltűnt a különbség a nők és a férfiak bére között, azonban a magánszféra és a piaci viszonyok világában ez az esélyegyenlőség még nem teljesen érvényesül - mondta a nemzetgazdasági miniszter.
Patyi András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora és Matthew D. Shank, az egyesült államokbeli Marymount Egyetem vezetője hétfőn öt évre szóló együttműködési megállapodást írt alá.
Aggodalommal várják az Európai Unió és Törökország közötti, migrációról szóló csúcstalálkozó eredményeit a görög-macedón határon veszteglő bevándorlók, mivel attól tartanak, hogy az uniós csúcs után, lezárulhat a nyugat-balkáni útvonal - számolt be a helyszínről hétfőn az M1 aktuális csatorna tudósítója.
Soha nem volt még ilyen nagy a magyar járműipar exportja, a kivitel értéke 2015-ben 19,6 milliárd euró volt, amely csaknem 14 százalékkal, 2,4 milliárd euróval haladta meg az egy évvel korábbit - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, Budapesten.
A főváros joga megváltoztatni a parkolási rendeletet és meg is fogja tenni - közölte a Főpolgármesteri Hivatal Kommunikációs Igazgatósága hétfőn az MTI megkeresésére reagálva.
Az Európai Unió külső határainak védelme és az illegális migráció korlátozása kizárólag Törökországgal együttműködve lehetséges - közölte Angela Merkel az uniós és török vezetők hétfői brüsszeli rendkívüli csúcstalálkozója előtt.
Decker Ádám nem vitatja az ütést, azt azonban furcsállja, hogy egyik játékvezető sem látta a szolnoki színekben játszó Mitrovics első ütését - mondta az InfoRádióban az OSC játékosa. A pólóst a Szolnok-OSC bajnoki meccs harmadik negyedének végén, 9-8-as állásnál brutalitás miatt kiállították. Ötméteres és négyperces OSC-emberhátrány következett, ezzel el is dőlt a meccs, a válogatott védőre pedig…
A valóságshow-sztár ezzel a bombasztikus szelfivel tette még különösebbé ezt a hétfőt, és emelte magasra a már amúgy magasan tenyésző szexi szelfilécet: Mit is írhatnánk? Amit a Kardashianokról tudni kell, azt már megírtuk.
A szocialista politikus azt várja a nyomozástól, hogy felderíti: melyik "agytröszthöz" köthető a történtek kitalálása, és ki fizette az őt akadályozó "kigyúrt kopaszokat".
Az olaszok attól tartanak, a Görögországban felgyülemlett tömeg megindul a tengeren vagy Albánián keresztül a dél-olaszországi Puglia partjai felé – jelentette az M1 tudósítója.
A migránsok közvetlen áthelyezéséről pedig szó sem lehet, Magyarország esetében legalábbis semmiképpen - jelentette ki Orbán Viktor hétfőn az uniós és török vezetők rendkívüli brüsszeli csúcstalálkozója előtt.
A nemzetközi nőnap alkalmából elkészült az üvegplafon index, amelyben azt vizsgálják, hogy hol van a nőknek legnagyobb esélye az egyenlő bánásmódra a munkaerőpiacon. Magyarország 5. a listán, mert itt a két nem közötti bérezés tekintetében itt a legalacsonyabb, 3,8 százalék a különbség férfiak és nők között, írja az Economist.com.
Március 1-től Giles Shrimpton irányítja a budapesti székhelyű, navigációs szoftvereket gyártó NNG Kft-t. Az angol származású vezető az internet-alapú autóipari szoftverek felé forduló vállalatot intenzív növekedési szakasz küszöbén veszi át, közölte a cég.
Gyakran merül fel kérdésként, hogyan kell adózni abban az esetben, ha olyan ingatlan hasznosítására kerül sor, amelynek több tulajdonosa van, és a tulajdonosok a közös tulajdon arányában szerzik meg a jövedelmet, vagy a hasznosítással egy tulajdonostárs foglalkozik csak? Ha egy ingatlannak több magánszemély tulajdonosa van, megállapíthatják-e eltérő módon a jövedelmüket, illetve szálláshely-…
Újra megnyitnak három vasúti átkelőt Horvátország és Magyarország között - közölte Vlaho Orepic horvát és Pintér Sándor magyar belügyminiszter hétfőn közös sajtótájékoztatón Budapesten.
Ismét útjára indult a Pénz7 programsorozat. Az általános és középiskolás fiatalok pénzügyi ismereteit fejlesztő tematikus hét fókuszában idén a pénzügyi tervezés és a megtakarítás áll. Harminc országban a mai nappal kezdődő program szervezőinek közös célja ebben az évben is a figyelemfelhívás, miszerint tudatosan kell gondolkodni a pénzügyi ismeretekről.
A fiatal nőnél rákot diagnosztizáltak, de azt nem akarta tudni, mennyi ideje van mág hátra. Egy megható naplóban írt a friss házasként megélt legboldogabb pillanatairól, amik élete utolsó napjai is voltak egyben.
A Mercedes motorsport-igazgatója, Toto Wolff szerint a 2016-ban tovább szigorodó rádiótilalom furcsa eredményeket hozhat majd az előttünk álló idény versenyein. Tovább »
A főváros joga megváltoztatni a parkolási rendeletet és meg is fogja tenni - közölte a Főpolgármesteri Hivatal Kommunikációs Igazgatósága hétfőn az MTI megkeresésére reagálva. A főváros azért...
A Brüsszelben gyülekező európai állami vezetők hétfő este várhatóan lezártnak nyilvánítják a nyugat-balkáni bevándorlási útvonalat. Az EUrologus birtokába került megállapodás-tervezet tényszerűen...
A londoni British Museum lett 2015-ben Nagy-Britannia leglátogatottabb nevezetessége: az intézmény immár kilencedik éve őrzi vezető helyét a szigetország legnépszerűbb látnivalóinak rangsorában.
A 22 esztendős Bodó Richárd 3+1 éves szerződést kötött a magyar bajnoki ezüstérmes csapattal. A 203 centiméteres balátlövő Bánhidi Bence és Bóka Bendegúz után a harmadik fiatal magyar tehetség, aki Szegeden folytatja pályafutását.
Megkezdődött Brüsszelben az Európai Unió és Törökország vezetőinek rendkívüli csúcstalálkozója, amelyen előzetes hírek szerint megvitatják a migrációs válság kezelésének főbb kérdéseit, különös tekintettel az EU-Törökország cselekvési terv végrehajtására.