Tóth Gabi élete jelenleg a lehető legjobban alakul: sokat mozog, a karrierje is szárnyal, és a szerelemben is boldog. A Fem3 Café vendégeként most a gyermekvállalásról is beszélt.
Az MSZP elnök-frakcióvezetője felkérte az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának elnökét, hogy haladéktalanul hívja össze a testület ülését és a szolgálatok vezetőinek részvételével tisztázzák a Fidesz érintettségét a múlt hét kedden a Nemzeti Választási Irodánál (NVI) történtek ügyében.
Mint kiderült, a biztosítósok közel kétharmada nem is nyugdíjbiztosítást választana, ha elkezdene nyugdíjas éveire takarékoskodni - derült ki a Portfolio Biztosítás 2016 konferenciájának...
Orbán Viktor magyar miniszterelnök "kihasználja, hogy a német kancellárt naponta hátba támadja saját pártcsaládja" - mondta Sigmar Gabriel alkancellár, a szociáldemokrata párt (SPD) elnöke egy pénteki lapinterjúban Horst Seehofer bajor kormányfő budapesti látogatásával kapcsolatban.
A kezdeti bizonytalankodás után lendületet vettek a nyugat-európai tőzsdék, idehaza is hegymenetbe kapcsolt a tőzsde. A magyar piacot a Mol és az OTP húzza, az utóbbi lendületesen emelkedik a...
Abu Bilal Ismail dániai muszlim tanító nők megkövezéséről tartott előadást. A beszédről rejtett kamerás felvétel készült, melyet a Dzsihádfigyelő tett közzé magyar felirattal.
Az uniós alapok mechanizmusa addig működik, addig érkeznek támogatások, amíg vannak nettó befizető országok - mondta a Balázs Péter egyetemi tanár, volt uniós biztos.
A gyanúsítottak irreális hozamot ígérve közel 9 milliárd forint kárt okozott a sértetteknek - írja a Budapesti Rendőr-főkapitányság legfrissebb közleményében. A Fortress-ügyben hat gyanúsított ellen...
A napközbeni kereskedés nem túl izgalmas a részvénypiacokon, az OTP eredményét is emésztik még a befektetők, bár a Molt szépen veszik, és a nemesfém is nagyon hasít.
Ha valaki fogadással szeretné a havi jövedelmét kiegészíteni vagy csak egy kis plusz adrenalinra vágyik, számos lehetősége van, hogy az interneten megtalálható fogadási oldalak közül kiválassza a számára legszimpatikusabbat és megtegye tétjét. Nem szabad azonban megfeledkezni róla, hogy a nyereményből származó jövedelem bizonyos esetekben adókötelessé válhat.
Miért ne lehetne torta a húsvéti desszert? A mandulás torta ideális húsvéti desszert, ráadásul háromnegyed óra alatt kész! Íme a recept: ||RECEPTID:140
Az osztrák kormány hamarosan kibővíti azon országok listáját, amelyekkel a menekültek visszaküldéséről szóló szerződéseket kíván kötni - számolt be az osztrák közszolgálati média (ORF) híradója.
A nyolc országon áthaladó Via Carpatia közlekedési folyosó 2026-ig épülhet meg - mondta el Andrzej Adamczyk lengyel infrastrukturális és építészeti miniszter pénteken a TV Republika hírtelevízióban, miután a résztvevő országok képviselői aláírták Varsóban a projekt megvalósítását célzó szándéknyilatkozatot.
A stabil belső keresletnek és a tőkeberuházások emelkedésének köszönhetően tovább gyorsult az olasz gazdaság növekedésének üteme a tavalyi év utolsó negyedében éves összevetésben.
Tovább ösztönözné a bankkártyák használatát a Magyar Nemzeti Bank, egy program kidolgozására már javaslatot is tettek - közölte a jegybank a Profit7-tel.
Tovább bővítette európai leányvállalati hálózatát a Waberer´s International, a Waberer's Deutschland GmbH a Köln melletti Hurthban kezdte meg működését - közölte a cég.
Budapest továbbra is önállóan szervezi a főváros idegenforgalmát, ugyanakkor szorosabban együttműködik majd az állammal - jelentette be Tarlós István főpolgármester pénteki budapesti sajtótájékoztatóján, amelyen bemutatták Budapest új logóját is.
A nyolc országon áthaladó Via Carpatia közlekedési folyosó 2026-ig épülhet meg - mondta el Andrzej Adamczyk lengyel infrastrukturális és építészeti miniszter pénteken a TV Republika hírtelevízióban, miután a résztvevő országok képviselői aláírták Varsóban a projekt megvalósítását célzó szándéknyilatkozatot.