Egy Android mobilon átlagosan harminc telepített alkalmazás fut. Jó tudni, melyik három csoportba tartozó éhenkórász szívja le idő előtt a szuflát az akkumulátorból.
Annyit mondok, hogy 19-24 fok, és szinte zavartalan napsütés! Illetve nem is én mondom, hanem a meteorológia, ami szerint késő délelőttől gomolyfelhők jelenhetnek meg, de "az időjárás napos jellege megmarad", csapadék pedig nem valószínű.
Ana Cláudia Lemos da Silva a tavaly nyári pán-amerikai játokok 200 méteres döntőjében izomhúzódástól sántikál. WAGNER CARMO/ESTADAO CONTEUDO Az A- után a B-próba is megerősítette, hgoy a legjobb brazil sprinter, Ana Cláudia Lemos, a 100 és 200 méteres síkfutás dél-amerikai csúcstartója doppingolt. A bizonyítékok alapján anabolikus szeroidot, oxandrolont szedett izomzata növelésére. A 27 éves…
A tegnapi kereskedésben lényegében stagnált az olaj, ma viszont ismét lefelé vette az irányt, az amerikai WTI több mint 1 százalékot esett májusi határidőre, ezzel 38 dollár alá került. Bár a tegnap...
Alaposan elszámította magát Recep Tayyip Erdogan török elnök, amikor diplomáciai botrányt kavart egy róla készült szatirikus videóból. A német NDR közszolgálati televízió még március közepén sugározta a zenés klipet, amit most 24 óra alatt 3 millióan néztek meg az interneten. Amikor azonban Erdogan utasítására berendelték az ankarai német nagykövetet és azt követelték tőle, hogy a berlini kormány…
Visszavonták a belga hatóságok a brüsszeli terrorcselekményekre válaszul szombatra tervezett és egy szélsőjobboldali csoport által népszerűsített felvonulás megrendezésére vonatkozó engedélyüket, mivel attól tartanak, hogy a demonstráció kockázatot jelenthet a közbiztonságra - közölte szerdán késő este a belga fővárosi régió önkormányzata.
Pár dolgot mindenképpen tartalmaznia kell a munkaviszony közös megegyezéssel való megszüntetésének ahhoz, hogy az érvényes legyen. Vannak továbbá a felek szabad akaratából rögzíthető, de tiltott elemek is.
Az embercsempészet elleni fellépés az ellenőrzések, valamint a jogi szabályozás szigorítása és összehangolása mellett csak akkor lehet eredményes, ha kiterjed a migránsútvonal teljes hosszára. A migránsok új útvonalakon érkezhetnek: az albán-olasz, vagy a görög-bolgár-román-magyar útvonal lehetősége is az embercsempészek asztalán van - mondta Bencze József, Magyarország macedóniai nagykövete a…
Most éppen az ún. egységkormányhoz hűnek gondolt fegyveresek rohantak le egy másik kormányhoz, az iszlamistához hű tévéadót Tripoliban, ahova szerdán érkezett meg az egységkormány miniszterelnöke, hogy egy haditengerészeti támaszponton megpróbálja felállítani hivatalát. A nem egységkormány vezetője ezután tartott tévébeszédet a tévéadónál, amit beszéde után fél órával rohantak le az egységkormány…
A Barátok közt forgatásán nyílt szét a seb Rékasi Károly februárban műtött lábán, mentőt kellett hívni hozzá a stúdióba. A vérző színészt a kórházban látták el.
A tervek szerint tucatnyi foglyot telepít át a Pentagon a guantánamói börtöntáborból legalább két országba, amelyek beleegyeztek az érintett személyek fogadásába.
Újabb szénhidrogén-találatról számolt be szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján a Mol, a cég közleménye szerint a pakisztáni Karak blokkban sorozatban a harmadik fúrásnál találtak olajat és...
Ma hirdet elsőfokú ítéletet a Fővárosi Törvényszék a Jozef Rohác, Portik Tamás és két társa ellen a két évtizeddel ezelőtti Aranykéz utcai robbantás, valamint a Fenyő- és a Cinóber-gyilkosság miatt indult összevont büntetőperben.
"Szerintem nincs olyan ruhadarab rajtam, amit ne a bolhapiacról szereztem volna be" - jelentette ki nemrégiben a svéd Ingvar Kamprad, aki a napokban ünnepli 90. születésnapját. Ez nem is lenne akkora probléma, ha nem ő lenne az Ikea alapítója, akinek családi vagyona a legújabb Forbes-becslések szerint eléri a 43 milliárd dolláros összeget.
Még az UEFA is arról ír, hogy Dzsudzsák Balázs szabadrúgásai az Eb-n folyamatos gólveszélyt jelenthetnek. Bemutatjuk, vele együtt kik lehetnek a torna legveszélyesebb szabadrúgáslövői.
A botrányokba keveredett kanadai gyógyszercég, a Valeant tegnap még egy hónap haladékot kért hitelezőitől a tavalyi éves jelentés közzétételéhez - írja a Reuters. A hivatalos határidő április 29, a...
Néhány esetben kényszermunkával felérő visszaélések történtek a 2022-es katari labdarúgó-világbajnokság egyik stadionjának építésekor az ott dolgozó, más országokból származó építőmunkásokkal - számolt be az Amnesty International (AI) jogvédő csoport csütörtökön közzétett jelentésében.
Bartha Lajos megerősítette azt az értesülésünket, hogy a Girónál már vizsgálják, hogy a Magyarországon kibocsátott kártyákkal belföldön történő tranzakciókat egy magyar állami rendszerben...
Több vezető lecserélését követeli a David Tepper irányítása alatt álló hedge fund, az Appaloosa Management a SunEdison egyik leánycégénél - írja a Reuters. Időközben a Terraform Power vezetője be is...
A gázai határ közelében élők szerint ismét ásást hallani. Alig 19 hónap telt el a Hamász terrorszervezet és Izrael utolsó háborúja óta. Akkor a zsidó állam számos csempészalagutat berobbantott, melyeken keresztül az iszlamista támadók több támadást is elkövettek Izrael ellen. Az alagútásást a Hamász nem is álcázza, a munka volumenére pedig jellemző, hogy legalább öt alagútban történt halálos…
Az MSNBC amerikai televíziónak szerdán adott interjújában Trump az abortusz kapcsán helyezkedett erősen vitatott álláspontra. A milliárdos egyebek közt arról beszélt, hogy azokat a nőket, akik megszakíttatják terhességüket, valamilyen formában meg kellene büntetni. Arra a kérdésre nem tudott választ adni, hogy milyen formában.
Napelemfarm és biomasszagyártó gépsor épült ki 240 millió forintból a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kemecsén, a nagyrészt norvég támogatásból megvalósult beruházást szerdán adták át a Nyíregyházához közeli kisvárosban.
A sportfejlesztési támogatások elszámolásával kapcsolatos, a jelzálogjogra vonatkozó egyes szabályokat változtatta meg az Országgyűlés, illetve pontosította az ügyintézési határidőket szerdán a társasági adóról és osztalékadóról, valamint a sportról szóló törvény módosításával.
A tavaszi reggelik, uzsonnák, vacsorák egyik üde színfoltja a piros retek, amelyet a leggyakrabban a szendvicseink mellé harapunk, holott többféle fogásba is könnyedén belekomponálhatnánk.
Elbocsátásoktól tart a Kéményseprők Országos Szakszervezete (KOSZ) az új kéményseprő-ipari törvény, illetve a belügyminiszter tervezett rendelete miatt, úgy vélik, csak Budapesten 130 képzett szakember válik feleslegessé azzal, hogy a jogszabály ritkítaná a gáztüzelésű kémények ellenőrzését.