Budapest – Egy ellenzéki párt hívott rendőrt az Új Nemzedék Központ irodájához, miután előző nap az Állami Számvevőszék azt közölte, a cég nem bocsátotta rendelkezésére a számvevőszéki ellenőrzéshez szükséges dokumentumokat, így a vizsgálatot nem lehetett végrehajtani. A rendőrök kiérkeztek, de nem mentek be az épületbe, egyelőre helyszínt biztosítják.
Óriási dolog: egy magyar rendező egy magyar filmmel Oscar díjat nyert. Ezt mindenki tudja, aki csak egy kicsit is követte az elmúlt napok eseményeit. De vajon felismerik-e az emberek az utcán az Oscar-díjas rendezőt, Nemes Jeles Lászlót? Mekkora ismertséget hozott neki itthon a filmvilág legnagyobb kitüntetése? Videónkból kiderül!
Életének 77. évében súlyos betegség következtében csütörtökön hajnalban elhunyt Tokay György aradi politikus, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) egykori parlamenti képviselője, Románia volt kisebbségügyi minisztere, majd vilniusi nagykövete - közölte az RMDSZ.
A négyéves kislány lefejezését Moszkvában azzal indokolta a gyermek dadája, Gülcsehra Bobokulova, hogy a gyilkossággal állt bosszút az orosz légierő szíriai bombázásaiért - látható a kihallgatásáról készült, csütörtökön a világhálón közzétett felvételen.
A brazil Eduarda Amorim további három évig a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatát erősíti, míg Kovacsics Anikó a nyáron távozik a nagy rivális Ferencvároshoz.
A számvevőszék nem hatóság, így nem rendelkezik nyomozati és szankcionálási jogkörrel - tudatta az ÁSZ az Új Nemzedék Központ Közhasznú Nonprofit Kft. csütörtöki közleményére reagálva az MTI-vel.
Össze kell kötni a különböző helyszíneket, mint a Szabadság téren található épületet, meg az Eiffel Palace-t, hogy minden helyszínről lehessen rendesen videókonferálni minden helyszínnel. Ma jött ki az eljárás eredménye a közbeszerzési értesítőben. A T-Systems Magyarország Zrt. és a 99999 Informatika Kft. nyert. (Átlátszó)
Moszkva - Elképesztően népszerű Vlagyimir Putyin orosz elnök! Az oroszok 74 százaléka újraválasztaná ugyanis Putyint, ha a 2018-as elnökválasztáson újraindulna - derült ki az összoroszországi közvélemény-kutató központ (VCIOM) orosz állami közvélemény-kutató csütörtökön közzétett felméréséből.
Van, amikor a jövedelmek adózását a fekvés, máskor a szerzés határozza meg. Nem is hinnénk, mennyi mindenre kell tekintettel lenni, hogy megállathassuk, melyik államnak, államoknak kell adóznunk és mennyit. Minden kiderül.
A jövő év nyaráig az összes pályázatot kiírják a Magyarország rendelkezésére álló 12 ezer milliárd forint összegű európai uniós forrás felhasználására, így a legtöbb beruházás 2019 végéig megvalósulhat - mondta Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) EU-s források felhasználásáért felelős államtitkára csütörtökön sajtótájékoztatón, Nyíregyházán.
A jogvédő szervezet nyilvánosságra hozott jelentése szerint legalább hat egészségügyi intézmény ellen intéztek tervezett támadást Aleppó tartományban az elmúlt 12 hét alatt.
Ittas vezetés miatt 140 óra közmunkát kapott Oszter Sándor, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész. Két évvel ezelőtt, febuárban a MOM Park budape bevásárlóközpont mélygarázsában autójával nekiment a falnak, majd egy oszlopnak, később pedig még egyszer meghúzta autóját. Az akkori hírek szerint vérében 8-10 felesnyi alkoholszintet találtak, ezért az ügyészség ittas állapotban elkövetett járművezetés…
Délután fél kettőtől negyvenegyedik alkalommal tart Kormányinfót Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki megint igyekszik elmagyarázni, mit miért tesz a kormány. Az eseményen több...
Az LMP szerint összesen csaknem egymilliárd forintot költhettek el uniós támogatásokból az ország hét megyéjében értelmetlen, "kamu" humánfejlesztési stratégiákra és azok előkészítésére.
A rapper sosem törődött azzal, hogy ki mit gondol róla, így azt sem tartja kínosnak, hogy még el sem vált a feleségétől, az asszony már egy másik férfitól vár gyereket.
A járatindítás szándéka a gazdasági teljesítmény javulásának, illetve a két város közötti turizmus és üzleti célú forgalom növekedésének köszönhető - mondta a főkonzul.
Pénteken vizsgálja a magyar államadós-osztályzatot a Moody's Investors Service. A magyar adósbesorolások idei felülvizsgálati menetrendjében ez lesz az első hitelminősítői értékelés.
Száz százalékos biztonság sehol sem létezik - hangsúlyozta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Kibervédelmi Intézet vezetője. Bencsik Balázs hozzátette: bár az alapvető biztonsági intézkedésekkel a legtöbben tisztában vannak, sajnos még mindig előfordul az állami szférában is, hogy valaki a PIN-kódját a monitorra ragasztva tárolja.
A hétvégi munkanap-áthelyezés miatt pénteken a munkanapra vonatkozó, szombaton a pénteki menetrend szerint közlekednek a személyszállító vonatok - közölte a Mávinform.
Az új építésű lakásokat terhelő áfa csökkentése, valamint a CSOK kibővítése alaposan felforgatta az újlakás-piacot, számos fejlesztő jelentette be régi-új projektek elindítását. A belvárosban...
A gazdasági minisztert kihozta a sodrából, hogy a Magyar Nemzeti Bank alapítványinak pénzével kapcsolatban kérdezték. Szerinte neki kétszeres óvatossággal kell beszélnie a témáról.
Délután fél kettőtől negyvenegyedik alkalommal tart Kormányinfót Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki megint igyekszik elmagyarázni, mit miért tesz a kormány. Az eseményen több...
Szeles és borús, többfelé esős lesz az időjárás az első tavaszi hétvégén, néhol még hóra is számítani lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat által az MTI-hez csütörtökön eljuttatott országos, középtávú előrejelzésből.
Két fegyveres nő támadt csütörtökön az isztambuli rohamrendőrség egyik szolgálati buszára a város európai oldalán fekvő Bayrampasa nevű kerületben - közölte az Anadolu török állami hírügynökség.
Gyulai Márton szerint "tökéletes joghézag" keletkezett Fazekas Róbert diszkoszvető ügyében, aki jogerősen pert nyert a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) ellen, de nem kapott versenyengedélyt.
Athén beavatkozik abba a perbe, amelyet Magyarország indított a kötelező betelepítési kvótával szemben, a görögök beavatkozása "Magyarország-ellenes" - közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón, amelyet itt is élőben követhet.
A nemzeti ünnepen, március 15-én a Hajós uszodában száll medencébe a magyar női vízilabda-válogatott, amely barátságos mérkőzést vív Kanada legjobbjaival.