Bár az ember azt hinné, hogy elsősorban műszaki cikkeket, telefonokat vagy ékszereket lopnak előszeretettel a boltokból, akad egy olyan terület is, ahol igencsak meglepő, hogy bűncselekményre vetemedik valaki. Ez pedig nem más, mint a könyvesbolt.
Szükség esetén akár órákon belül több mint hatezer katonát tud mozgósítani a határok védelmére a Magyar Honvédség - közölte az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában a honvéd vezérkari főnök.
Egyiptomi állampolgárságú az a férfi, aki a testére erősített robbanómellénnyel fenyegetőzve eltérítette az egyiptomi légitársaság Airbus 320-as típusú utasszállító repülőgépét kedden Ciprusra.
A Renault sportautó-márkája, az Alpine, már csőre töltve várakozik, a feltámasztott elnevezés alatt hamarosan megérkezik az első sorozatgyártású típus. Eközben már a jövőre is gondol a márka, melyben a Mercedes-AMG neve is feltűnik.
Az epét a máj termeli, ezt követően az epehólyagban raktározódik, majd innen ürül étkezésekkor a bélrendszerbe. Az epe anyagai végzik a zsíremésztést a vékonybélrendszerben.
A Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Egyesülete 2016 márciusában felmérést készített tagjai körében arról, hogy mennyire találják hasznosnak a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara szolgáltatásait. Az egyesület ugyanis már évek óta harcol a kötelező gazdasági kamarai nyilvántartási hozzájárulás eltörléséért. A most kapott eredmények alátámasztják eddigi véleményüket: a tagok többségének…
Lebuktatott egy több mint száz cégből álló számlagyárat működtető bűnszervezetet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A bűnszervezet fiktív számlakibocsátásokkal hatmilliárd forintos forgalmat segített lepapírozni ügyfeleinek - közölte a NAV kedden az MTI-vel.
Az Országgyűlés ma kezdi meg következő kéthetes ülését. A képviselők az interpellációk után utoljára fejthetik ki véleményüket a szerdán elfogadni tervezett javaslatok többségéről.
A Sky News brit hírtelevízió forrásai szerint törökországi zsidó gyermekintézmények - óvodák, iskolák, ifjúsági központok - ellen tervez merényletet az Iszlám Állam.
Nincs magyar utas az eltérített, Cipruson landoló egyiptomi repülőgépen - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) szóvivője kedd délelőtt az M1 aktuális csatornán.
Az elmúlt négy napban 92 embert állítottak elő ittas vezetés miatt a rendőrök - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kedd reggel az internetes oldalán.
Nem terrorista indíttatású volt a Cipruson landolt egyiptomi repülőgép eltérítése - mondta Nikosz Anasztasziadisz ciprusi államfő a közszolgálati televízióban rendőrségi forrásokra hivatkozva.
Nem volt magyar utas a Ciprusra eltérített egyiptomi repülőgépen – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) szóvivője kedd délelőtt az M1-en.
Az elmúlt négy napban 92 embert állítottak elő ittas vezetés miatt a rendőrök - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kedd reggel az internetes oldalán.
Az Audin kívül további három járműipari vállalatnál is sztrájk közeli helyzet alakult ki, amelyek nem kkv-k, hanem nemzetközi cégek 2-3 ezer fős leányvállalatai - tudta meg a Napi.hu a Vasas...
A foglalkoztatottak átlagos létszáma 4,241 millió volt a tavaly december és idén február közötti időszakban, 117 ezerrel több, mint egy évvel korábban - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A tavaly december és idén február közötti időszakban 6,1 százalékos volt a munkanélküliségi ráta, egy év alatt 71 ezerrel 275 ezerre csökkent az állástalanok száma, és 1,6 százalékponttal az…
Indul a vadon élő rókák tavaszi veszettség elleni immunizálási kampánya - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Állat-egészségügyi és Állatvédelmi Igazgatósága kedden az MTI-vel.