A több mint egy hete életbe lépett európai uniós-török egyezmény hatására jelentősen apadt a menekültáradat az Égei-tengeren: a vasárnap és hétfő reggel közötti időszakban csak 232-en érkeztek...
Az amerikai külügyminisztérium bejelentette, hogy húszmillió dollárt adományoz az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának, a nemzetközi vöröskeresztnek és az ENSZ Népesedési Alapjának, hogy védelmet, szállást és más életmentő segítséget biztosíthasson a menekülteknek szerte Európában, valamint Törökország nyugati részén.
A pénz a közel-keleti térségből érkező menekültek és migránsok számára megfelelő fogadóhelyiségeinek felállítását, az újonnan érkezők regisztrációját és azonosítását, ellenőrzését, valamint tájékoztatását hivatott szolgálni.
Hétfőn kiküldött tájékoztatásában hívta fel a figyelmet az Uber arra, hogy holnaptól az agglomerációban is használni lehet a szolgáltatást. A közlemény emlékeztet arra, hogy az utasok részéről...
Csaknem száz tüntetést rendezett a németországi békemozgalom a húsvéti hétvégén, a hétfőn véget ért megmozdulás-sorozaton elsősorban a szíriai háború befejezéséért és a német katonák külföldi bevetése ellen demonstráltak.
Halászok mentették ki az Atlanti-óceán vízéből azt a 65 éves brit nőt, aki Madeira szigeténél megpróbálta úszva utolérni a kikötőből kifutott óceánjárót, amelynek fedélzetén feltételezése szerint a férje tartózkodott.
A Stanford Egyetem kutatóinak sikerült kikapcsolniuk a rágcsálók agyában azokat a részeket, amelyek túlzottan bevállalóssá tették őket. Akár az embereknél is beválhat.
A korábbi hírekkel ellentétben nem Faycal Cheffou lehetett a harmadik tagja annak a "terrorkommandónak", amely a múlt hét elején robbantásos merényletet hajtott végre a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtéren.
Hivatalos látogatásra hétfő délután Prágába érkezett Hszi Csin-ping kínai köztársasági elnök, személyében első ízben látogatott el kínai államfő az 1993-ban megalakult Csehországba.
Kiközösítésnek számított Erdélyben, ha valaki nem kapott szerepet a passiójáték helyi változatában, az úgynevezett hajnalozásban - mondta Hámori Péter.
Csaknem 40 milliárd forintnyi uniós keret kifizetését blokkolja egy friss európai bizottsági döntés, az ügy pedig közvetlenül az Öveges-programbeli tanterem-felújításokkal függ össze, amelyek kapcsán...
Módosított útvonalon jár a 24-es villamos a fővárosban kedd délelőtt kilenc órától délután egyig - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a Facebook-oldalán hétfőn.
Az amerikai külügyminisztérium bejelentette, hogy húszmillió dollárt adományoz az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának, a nemzetközi vöröskeresztnek és az ENSZ Népesedési Alapjának, hogy védelmet, szállást és más életmentő segítséget biztosíthasson a menekülteknek szerte Európában, valamint Törökország nyugati részén.
A korábbi hírekkel ellentétben nem Faycal Cheffou lehetett a harmadik tagja annak a "terrorkommandónak", amely a múlt hét elején robbantásos merényletet hajtott végre a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtéren - derült ki a belga hatóságok hétfői közléseiből.
A címvédő MVM Veszprém magabiztos, 33-24-es győzelmet aratott a Balatonfüred otthonában a férfi kézilabda NB I felsőházi rájátszásának hétfői mérkőzésén.
Kína a következő néhány évben brutális összegeket kíván elkölteni annak érdekében, hogy a jelenlegi napelemes kapacitását megtöbbszörözze - írja a Cleantechnica.com. Az ázsiai ország már tavaly is...
Lövések dördültek el és egy rendőr megsérült hétfőn a washingtoni a Capitolium-dombon, az Egyesült Államok Kongresszusának helyszínén - jelentette e Reuters hírügynökség. Az amerikai kongresszust...
A nyitás után lefelé csorogtak az amerikai tőzsdeindexek, majd a kereskedés felénél jött a fordulat.Vegyes zárás 2016.03.28 22:19Nem lett egységes a kép a hétfői zárásra a tengerentúlon. A Dow Jones...
Lövések dördültek el hétfő délután az amerikai kongresszus épületegyüttesénél, a látogatóközpontban, a környéket lezárták - jelentették a hírügynökségek.
Az Oroszország és az Egyesült Államok közötti bizalom kérdése állt az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatójának március elején tett moszkvai látogatása homlokterében - közölték hétfőn Moszkvában.
Nagy-Britannia mellett a kontinentális Európára is heves viharok csaptak le húsvétkor. A földrész nyugati felén több országban komoly fennakadások voltak a légi közlekedésben és az áramellátásban.