További egy-két ezer nevelőszülőre volna szükség országszerte a jelenlegi 5500 nevelőszülő mellett - mondta az SOS Gyermekfalu Magyarországi Alapítvány képviselője az M1 aktuális csatorna vasárnapi műsorában.
A nyereményjáték szervezése bevett marketing eszköz egy online szolgáltatás használóinak növelésére, új felhasználók szerzésére, illetve inaktív felhasználók ösztönzésére. Az online promócióknak azonban számos jogszabályi feltételnek kell megfelelniük, mint például a fogyasztóvédelmi szabályok, adózási kérdések, a szerencsejáték törvény, adatvédelemi, reklámjogi és e-kereskedelmi kérdések.
Legalább nyolc embert köröznek európai biztonsági szervek a Párizsban és Brüsszelben elkövetett merényletek óta; az illetőket azzal gyanúsítják, hogy a támadásokat végrehajtó terrorsejtek tagjai vagy segítői - adta hírül vasárnap a Welt am Sonntag című német hetilap.
Két kisújszállási fiatalkorú szombaton 9 óra körül meglátogatta a korábbi nevelőapját, gyógyszert kevert az italába, a védekezésre képtelen férfi ujjáról lehúzták az aranygyűrűjét, majd leléptek. A rendőrök „jó személyismeretének köszönhetően” a bejelentés után fél órával elfogták a rablókat. Előzetesbe kerülhetnek. (police.hu)
A demokraták alaszkai és Washington állambeli jelölőgyűlését Bernie Sanders vermonti szenátor nyerte Hillary Clintonnal szemben, és várhatóan Hawaiin is ő lesz a győztes.
Megsérült, s nem lehet ott az angolok elleni, a londoni Wembley-stadionban kedden vívandó felkészülési mérkőzésen a holland labdarúgó-válogatott csapatkapitánya, Wesley Sneijder.
Több százezer néző előtt adott ingyenes koncertet Kubában a Rolling Stones. A koncerten nem volt ott se Fidel, se Raul Castro, megjelent viszont két híresség, Naomi Campbell és Richard Gere is. Részletek a videóban.
Volt eset, hogy román feltöltőkártyákat használtak a terroristák az Európai Unióban elkövetett merényletek előkészítése során - közölte Dacian Ciolos román miniszterelnök vasárnap egy tévéinterjújában, megjegyezve, hogy Románia azon ritka uniós országok közé tartozik, ahol még névtelenül lehet a mobilszolgáltatóktól feltöltőkártyát vásárolni.
Jézus tanítása szerint nem megoldás, hogy az erőszakra még nagyobb erőszakkal válaszoljunk - jelentette ki az Magyarországi Evangélikus Egyház vezető püspöke az M1 aktuális csatorna műsorában vasárnap.
Ma is a feltámadott Krisztus gyűjt össze bennünket, úgy, mint egykor tanítványait - mondta Bogárdi Szabó István püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke vasárnap a fővárosi budahegyvidéki református templomban
További egy-két ezer nevelőszülőre volna szükség országszerte a jelenlegi 5500 nevelőszülő mellett - mondta az SOS Gyermekfalu Magyarországi Alapítvány képviselője az M1 aktuális csatorna vasárnapi műsorában
Volt eset, hogy román feltöltőkártyákat használtak a terroristák az Európai Unióban elkövetett merényletek előkészítése során - közölte Dacian Ciolos román miniszterelnök vasárnap egy tévéinterjújában, megjegyezve, hogy Románia azon ritka uniós országok közé tartozik, ahol még névtelenül lehet a mobilszolgáltatóktól feltöltőkártyát vásárolni
A nyugati tömegtájékoztatási szervekkel vívott információháború közepette nem célravezető Oroszország imázsának javításával kísérletezni - jelentette ki a TVC állami televízió szombat éjszakai politikai háttérműsorában Dmitrij Peszkov, az orosz elnök szóvivője.
Hillary Clinton innovációért felelős főtanácsadója könyvet írt arról, mitől lehet sikeres egy ország a XXI. században. Nincs már értelme jobb- vagy baloldalról beszélni, a határokat elmossák a robotok.
Vérről, bűnről, haragról, egy mesteri menekülési tervről és Isten győzelméről beszélt a Hit Gyülekezete ünnepi istentiszteletén Németh Sándor vezető lelkész.
Elpusztítaná az olajmezőket a Közel-Keleten az amerikai republikánus elnökjelölt-aspiráns, Donald Trump, mert szerinte azok az elsődleges anyagi forrásai az olyan terrorszervezeteknek, mint az Iszlám Állam.
Másfél tonna, mintegy 15 millió forint értékű szárított dohánylevelet foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy illegális raktárban a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Révleányváron. Azt, hogy a dohány kié, még nem tudni - közölte a NAV megyei adó- és vámigazgatóságának sajtóreferense az MTI-vel vasárnap.
A liga második legjobb mérlegével rendelkező San Antonio 19 pontos vereséget szenvedett az Oklahoma City Thunder otthonában az NBA szombati játéknapján. Idegenben nyert a Cavs, a Hawks és a Raptors is.
Ma is a feltámadott Krisztus gyűjt össze bennünket, úgy, mint egykor a tanítványait - mondta Bogárdi Szabó István püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke vasárnap a fővárosi budahegyvidéki református templomban.
Magyar fejlesztésű szoftver is működik azon az űrszondán, amelyet a hét elején bocsátottak fel, és amely októberben érkezik meg a Marshoz. A magyar fejlesztés a jövőbeni leszállási helyek feltérképezésében nyújt majd segítséget - mondta a Magyar Tudományos Akadémia Wigner Fizikai Kutatóközpontjának professzora.
Növeli a pénzügyi nyomást Ukrajnán Oroszország, hiszen azt követően, hogy bíróság elé vitte a decemberben lejárt 3 milliárd dolláros kötvény visszafizetését, most még hatalmas kamatot is felszámolna....
Személyesen jó, politikailag viszont igen feszült a viszony a német kancellárral - jelentette ki egy vasárnapi lapinterjúban Werner Faymann osztrák kancellár.
A bosnyák és horvát származású svéd focista román barátai, Adrian Mutu és Eduard Stăncioiu meghívására egy magánrepülőgéppel érkezett az erdélyi Marosvásárhelyre. (vasarhely.ro)
A háború, az éhség és a szegénység elől menekülők megsegítését szorgalmazta húsvéti üzenetében vasárnap Ferenc pápa, sürgetve a világon dúló megannyi konfliktus rendezését.
A demokraták alaszkai és Washington állambeli jelölőgyűlését Bernie Sanders vermonti szenátor nyerte Hillary Clintonnal szemben, és várhatóan Hawaiin is ő lesz a győztes.
A húsvét Isten és ember egymásra találásának csodája - mondta Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke húsvétvasárnap, a budapesti Deák téri evangélikus templomban tartott istentiszteleten
Olaszországba vezető új tengeri útvonalat alakítottak ki embercsempészek a Törökországból az EU-ba készülő és a Görögországban rekedt menekültek számára - írta a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) című német vasárnapi újság
Volt eset, hogy román feltöltőkártyákat használtak a terroristák az Európai Unióban elkövetett merényletek előkészítése során - közölte Dacian Ciolos román miniszterelnök vasárnap egy tévéinterjújában, megjegyezve, hogy Románia azon ritka uniós országok közé tartozik, ahol még névtelenül lehet a mobilszolgáltatóktól feltöltőkártyát vásárolni.
Személyesen jó, politikailag viszont igen feszült a viszony a német kancellárral - jelentette ki egy vasárnapi lapinterjúban Werner Faymann osztrák kancellár, aki szerint nem igazságos, hogy Németország "ütközőzónává" akarja tenni Ausztriát.
A bontáshoz előkészített fázisban, utoljára látható egyben a 40 éven át Pécs városképét meghatározó „pokoli torony”, a FlyingEyes Drone Media jóvoltából.
Természetfotós játszóteret alakítottak ki a fővárosban a Füvészkertben Máté Bence világhírű természetfotós segítségével - közölte az M1 aktuális csatorna műsorában a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MMTE) Képviselője vasárnap.
Személyesen jó, politikailag viszont igen feszült a viszony a német kancellárral - jelentette ki egy vasárnapi lapinterjúban Werner Faymann osztrák kancellár, aki szerint nem igazságos, hogy Németország "ütközőzónává" akarja tenni Ausztriát.