Carlos Ghosn a New York-i Autószalonon arról beszélt, hogy egyáltalán nem szabad félni a szuper-gazdag technológiai vállalatok autóipari térnyerésétől. A Renault-Nissan vezére szerint ezek a cégek...
A mai világban "kiselejtezett" népekről és emberekről, a szegények, bebörtönzöttek, elnyomottak tömegeiről emlékezett meg Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában bemutatott nagycsütörtöki krizmaszentelő szentmisén.
A tervezett 40 helyett csak 35 milliárd forint értékben tudott eladni 12 hónapos diszkont kincstárjegyet az ÁKK a csütörtöki aukción. A hozam viszont megint egy százalék alá esett, ami jó hír. A...
A Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) majdnem minden tagbiztosítója felvette a kockázatok közé a terrorcselekményeket valamilyen módon - mondta a Mabisz utasbiztosítási bizottságának elnöke az M1 aktuális csatornán csütörtökön.
A magyar kormány által meghirdetett digitális fejlesztési program Európa egyik legambiciózusabbja, sikerre vitelében pedig meghatározó szerep jut a könyvtáraknak és közgyűjteményeknek.
A nyersanyagárak számottevő csökkenése és az inflációs várakozások mérséklődése mellett az infláció érdemben és tartósan elmarad a céltól, így az inflációs cél elérése 2018 első felére tolódik - mondta Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgató csütörtökön, a jegybank Inflációs jelentését bemutató sajtótájékoztatón.
Több mint 125 ezer jelöletlen tojást vontak ki a forgalomból Bács-Kiskun megyében, a trükköző vállalkozó saját bevallása szerint magyar "kistermelőknek" akarta értékesíteni termékét - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
45 darabhoz: 1 db tojás 10 dkg nyírfacukor 1 db citrom 1 db vaníliarúd 20 dkg hideg vaj 20 dkg teljes kiőrlésű liszt + a nyújtáshoz 10 dkg zabpehely 1 csipet só
Humor és mágia, pusztulás és megváltó szerelem különös fordulatai keverednek a közelmúltban váratlanul elhunyt író, Kőrösi Zoltán utolsó regényében, Az ítéletidőben. Ferencvárosban egy napos reggelen beszakad az útburkolat, meggörbülnek a villamossínek ‒ és ez csak a kezdete a közelgő világvégének. De a világ nem akar tudomást venni arról, hogy megérkezett az apokalipszis. A világot az se…
Az innováció fejlődésének legnagyobb gátját külső hatásokban látjuk, pedig a korrupció és a bürokrácia sem segíti a kutatásban érdekelt vállalkozásokat.
Carlos Ghosn a New York-i Autószalonon arról beszélt, hogy egyáltalán nem szabad félni a szuper-gazdag technológiai vállalatok autóipari térnyerésétől. A Renault-Nissan vezére szerint ezek a cégek...
Itt a tavasz, ami nem csupán a madárcsicsergést és a frissen nyíló virágok illatát hozza el, az év ezen szakában bőgnek fel elsőként a versenymotorok is. A Forma-1 már a múlt hétvégén beindult, s hamarosan a többi széria is elstartol a 2016-os évre. A Porsche ezúttal a hosszútávú versenyzésre fejlesztett új fegyverét mutatta be a 919 Hybrid LMP1 személyében.
A brüsszeli reptéren történt robbantás egyik szemtanúja szívszorító videót örökített meg: egy ártatlan kisgyermek üvölt a holttestek és az épületroncsok közepette édesanyját keresve.
Az új Honda NSX – amely a tengerentúlon Acura NSX néven debütált – már utcai változatában is rendkívül kívánatos jószág, hiszen az 581 lóerő összteljesítményű, méregdrága hibrid sportautó három (!) villanymotorjával az elképzelhető legmodernebb technológiát képviseli.
Bár az évadnyitó Ausztrál Nagydíjon Sebastian Vettel alulmaradt a Mercedes duójával szemben, Maurizio Arrivabene, a Ferrari csapatfőnöke azt mondja, az olasz istálló a jelenlegi versenytempójával jobb eredményre lehet képes Bahreinben. Tovább »
Meglepetést szeretne okozni a nyári labdarúgó Európa-bajnokságon az esélytelen csapatok között számon tartott magyar válogatott és német szövetségi kapitánya, Bernd Storck - írta a Kicker című lap.
A mai világban "kiselejtezett" népekről és emberekről, a szegények, bebörtönzöttek, elnyomottak tömegeiről emlékezett meg Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában bemutatott nagycsütörtöki krizmaszentelő szentmisén.
Az idén nem rendeltek el országos ittasságellenőrző akciót a húsvéti időszakra, de ez nem jelenti azt, hogy akit megállítanak, azt ne szondáztathatnák meg.
Bízik a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a kiskereskedelmi forgalom további bővülésében, és abban, hogy a januári 2,2 százalékos forgalomnövekedés az év folyamán eléri a tavalyi 5,6 százalékos bővülési szintet - mondta el az NGM belgazdaságért felelős helyettes államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
A lehető leghamarabb, akár már a jövő héten az Országgyűlés és annak törvényalkotási bizottsága elé kerülhet a nemzeti otthonteremtési közösségekről (nok) szóló törvény, amelyet Áder János államfő...
A brüsszeli reptéren történt robbantás egyik szemtanúja szívszorító videót örökített meg: egy ártatlan kisgyermek üvölt a holttestek és az épületroncsok közepette édesanyját keresve.
Elromlott a hangulat ma reggel a világ tőzsdéin, Ázsiában szemmel látható mínuszokba süllyedtek az indexek és Európában is egyre nagyobb esések bontakoztak ki a kereskedés folyamán. Holnap már sok...
A NAV-val vagy a munkaügyi felügyelettel találhatja szemben magát, ha a munkáltató nem kellő gondossággal jár el, de az is előfordulhat, hogy a munkaügyi bíróságon köt ki. Épp ezért összefoglaltuk a munkaügyi felügyelet figyelmét leginkább érdeklő hat leggyakoribb jogsértést.
A Groupama Biztosító 2015-ben 93,43 milliárd forintos díjbevételt ért el, és 10,54%-os piaci részesedést szerzett, ezzel továbbra is a 3. legnagyobb biztosító Magyarországon - derül ki a biztosító...
A brit EU-tagságról szóló népszavazás kiírása óta rengetegen fogadnak az angol font ellen, nagy összegben. Shortokat nyitnak és eladási opciókat vesznek, várják, hogy az árfolyam összeomoljon, és utána zsebre tegyék a vastag nyereséget. Ha ennyien mennek egy irányba, ritkán jön be nekik, pláne, hogy a népszavazás még jól is elsülhet.
A Fővárosi Önkormányzat illetékes bizottságának képviselői megtagadták a Vörösmarty tér használati jogát a 2016. június 9-én kezdődő 87. Ünnepi Könyvhétre. Alternatívaként a Múzeumkert és a Pollack Mihály tér együttesét ajánlották fel. A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése szerint beláthatatlan károkat okozna a helyszín előzményke nélküli, indokolatlan megváltoztatása. Kocsis Máté…
A lehető leghamarabb, akár már a jövő héten az Országgyűlés és annak törvényalkotási bizottsága elé kerülhet a nemzeti otthonteremtési közösségekről (nok) szóló törvény, amelyet Áder János államfő csütörtökön megfontolásra visszaküldte a Háznak - mondta az MTI-nek Gulyás Gergely, a bizottság fideszes elnöke, a parlament törvényalkotásért felelős alelnöke.
Nem volt tudomása a novemberi párizsi terrortámadások feltételezett főszervezőjének, Salah Abdeslamnak arról, hogy merényletek várhatók a belga fővárosban - közölte a sajtóval Sven Mary, a gyanúsított ügyvédje egy bírósági meghallgatást követően csütörtökön.
A MOL Liga-győztes DVTK Jegesmedvék csapata reménykedik a címvédésben a jégkorong Magyar Kupában, míg a Fehérvár AV19 szeretné visszafoglalni a trónt - hangzott el a szombati-vasárnapi négyes döntőt felvezető sajtótájékoztatón.