2016. március 19. szombat

márc. 19
18:16
Ezrek tüntettek a menekültekért több európai városban (ATV)
Több ezren tüntettek szombat délután Bécsben a menekültek mellett és az osztrák kormány menekültpolitikája ellen. A demonstrációra a rasszizmus elleni nemzetközi nap jegyében került sor, és hasonló megmozdulásokat tartottak több brit, francia, görög, lengyel, valamint szlovén városban is.
márc. 19
18:16
Lewandowski 25 gólos, meglépett az üldözőktől a Hertha (Sport365)
Robert Lewandowski pályafutása során először érte el a 25 bajnoki gólos határt, az ő találatával rabolta el a három pontot a címvédő, listavezető Bayern München szombaton délután a Köln otthonából.
márc. 19
18:16
Csak 16 százalék szerint csökkent a korrupció a baloldal leváltása óta (444.hu)
Annyi ügy van, hogy az emberek kétharmada már nem bír odafigyelni rájuk.
márc. 19
18:18
Putyin a kulcs a menekültválság megoldásához? (Privátbankár)
Nagyban zajlanak az ENSZ-támogatott szíriai béketárgyalások, még március 14-én ültek le az asztalhoz Genfben a felek. A februári próbálkozások egy hasonló tárgyalásra csúfos kudarcot vallottak, mivel a szír ellenzékiek egyáltalán nem akartak addig asztalhoz ülni, amíg az ellenük irányuló légicsapásokat le nem állítják, és ameddig a lakosság nem kap humanitárius segítséget a körbezárt területen. Ez…
márc. 19
18:18
Bundesliga: Dárdaiék továbbra is a dobogón (ATV)
Dárdai Pál csapata, a harmadik helyen álló Hertha BSC 2-1-re legyőzte az Ingolstadtot a német labdarúgó-bajnokság 27. fordulójának szombati játéknapján.
márc. 19
18:18
Dunaszerdahelytől Londonig ezt az érzelmes dalt üvöltik a magyar férfikórusok (444.hu)
Az Ismerős Arcok Nélüled című száma úgy terjed határon innen és túl a sporteseményeken, hogy még az Arsenal pubban is az szólt a Himnusz helyett.
márc. 19
18:20
Három izraeli és egy iráni halálos áldozata is van az isztambuli merényletnek (444.hu)
A sebesültek között izlandi, ír és német állampolgár is van.
márc. 19
18:27
Ausztrália és Ázsia nevezetességei már sötétbe borultak (Gondola)
Idén már csaknem 180 ország hétezer települése vesz részt abban a figyelemfelkeltő akcióban, amelynek keretében mindenütt helyi idő szerint 20 óra 30 perckor egy órára lekapcsolják a világítást
márc. 19
18:29
Abdeslam elutasítja kiadatását Franciaországnak (Gondola)
Elutasítja kiadatását Franciaországnak a tavaly novemberi, 130 halálos áldozatot követelő párizsi terrorakciók legfőbb gyanúsítottja, a Brüsszelben pénteken elfogott Salah Abdeslam
márc. 19
18:33
Pukli: nem állok bele a politikába - az igazgató üzent Orbánnak (Alternatív Energia)
Az intézményvezetőt nem érdekli, hogy a kormányfő mit gondol ultimátumáról, tárgyalni akarnak.
márc. 19
18:33
1 milliárdos ÁFA-csalót fogtak meg a pénzügyőrök (ProfitLine)
Egy a gyanú szerint több mint egymilliárd forintnyi áfát elcsaló bűnszervezetet lepleztek le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai - közölte a hivatal szombaton az MTI-vel.
márc. 19
18:33
Premier League: Öveket becsatolni, jön az év rangadója! (Agroinform)
Ha csak egy mérkőzést nézünk meg a teljes hétvége alatt, akkor az a Tyne-parti derbi legyen.
márc. 19
18:36
Rengeteg programmal jön a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál (Infostart)
Csaknem 300 programmal, köztük író-olvasó találkozókkal, dedikálásokkal, felolvasásokkal, koncertekkel, kiállításokkal várja a közönséget április 21. és 24. között a Millenáris parkban a 23. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, amelynek kiemelt vendége Szlovákia, író-díszvendége pedig a norvég Jostein Gaarder lesz - hangsúlyozta az MTI-nek Szabó Eszter fesztiváligazgató.
márc. 19
18:45
NB1: Kikapott az Újpest (Gondola)
Elek vezette győzelemre a Diósgyőrt A Diósgyőr látványos és lendületes futballal három góllal legyőzte a Haladást a labdarúgó OTP Bank Liga 26
márc. 19
18:51
Meghalt egy motoros a XVII. kerületben (Alternatív Energia)
A férfi elvesztette az uralmát motorkerékpárja felett és elesett.
márc. 19
18:54
Kovács Zoltán: soha nem volt még ilyen időszerű a népszavazás a kvótáról (Infostart)
Soha nem volt még ilyen időszerű a népszavazás a menekültek szétosztását szabályozó kvótáról, mint most, a pénteki EU-török-csúcs után - mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő szombaton az MTI-nek.
márc. 19
19:03
Megszüntették a kényszerintézkedéseket Csíkszereda elöljárói ellen (Infostart)
Jogerőssé vált a Maros megyei törvényszék döntése, amely megszüntette a kényszerintézkedéseket a hivatali visszaéléssel vádolt Ráduly Róbert volt csíkszeredai polgármester és a tisztségéből felfüggesztett Szőke Domokos alpolgármester ellen, miután a marosvásárhelyi táblabíróság elutasította a vádhatóság fellebbezését - közölte a Székelyhon.ro hírportál.
márc. 19
19:06
Ugrás a sötétbe - Lemondott a brit munkaügyi miniszter (ProfitLine)
Bejelentette lemondását péntek este Iain Duncan Smith brit munka- és nyugdíjügyi miniszter a tárcáját érintő költségvetési kiadáscsökkentési tervek miatt.
márc. 19
19:09
Horrorbaleset: rommá tört a terepjáróval ütköző kocsi - Fotók (Alternatív Energia)
A hódmezővásárhelyi balesetben egy ember életét vesztette, egy súlyosan sérült.
márc. 19
19:09
Friss! Az Ötöslottó nyerőszámai a 11. héten (Pénzcentrum)
Vajon elviszi valaki a főnyereményt?...
márc. 19
19:09
Súlyos baleset történt Hódmezővásárhelyen (ATV)
Összeütközött két autó szombaton délután Hódmezővásárhelyen, egy ember életét vesztette, egy pedig súlyosan megsérült - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.
márc. 19
19:21
Harminc magyar a nemzetközi autósportos tehetségkutató döntőjében (Infostart)
Harminc tehetséges fiatal jutott be a magyar GFS Racing által szervezett nemzetközi autóversenyző tehetségkutató vasárnap-hétfői döntőjébe, s a győztes versenyzőülést kap egy teljes szezonra a nemzetközi mezőnyt felvonultató FIA Swift Cup Europe márkakupa-sorozatban.
márc. 19
19:21
Európa-szerte tüntettek a menekültek mellett (Gondola)
Több ezren tüntettek szombat délután Bécsben a menekültek mellett és az osztrák kormány menekültpolitikája ellen
márc. 19
19:21
A Leicester ezt is behúzta 1-0-val, Chelsea-pontmentés (Sport365)
A Leicester már nyolc ponttal vezeti a Premier League-tabellát szombati, londoni győzelme után, igaz a Tottenham és az Arsenal is egy meccsel kevesebbet játszott a Rókáknál. A West Ham majdnem bevette a Stamfordot.
márc. 19
19:23
Soha nem volt még ilyen időszerű a népszavazás (Gondola)
Soha nem volt még ilyen időszerű a népszavazás a menekültek szétosztását szabályozó kvótáról, mint most, a pénteki EU-török-csúcs után - mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő szombaton az MTI-nek
márc. 19
19:27
Pucéran pózolt az RTL műsorvezetője - Keményen beszólt a humorista (Spa Trend Online)
márc. 19
19:27
Egy brazil szenátor meredeket állít az államfőről (ATV)
Dilma Rousseff brazil elnök és elődje, Luiz Ináció Lula da Silva mindent tudott a vesztegetési ügyletekről és mindketten megpróbálták hátráltatni az igazságszolgáltatást a nyomozásban - állította szombaton a Veja című helyi magazinnak Delcidio do Amaral szenátor, az államfő korábbi közeli szövetségese, akit ugyancsak a Brazíliát súlyos belpolitikai válságba taszító Petrobras-botrány miatt fogtak…
márc. 19
19:29
Eppel duplájával győzött a Honvéd (Spa Trend Online)
Kikapott 2-0-ra a Paks.
márc. 19
19:31
Íme az Év vadvirága - Fotók! (Spa Trend Online)
A mocsári kockás liliom eszmei értéke 50 000 forint.
márc. 19
19:39
Elmeklinikán őrzik a halasi lövöldözőt (Gondola)
Elrendelte pénteken a Budai Központi Kerületi Bíróság annak a férfinak az előzetes letartóztatását, aki szerdán egy gépkarabélyból több lövést adott le a Kiskunhalasi Járási Ügyészségen azzal a szándékkal, hogy megöli a vezető ügyészt
márc. 19
19:45
Pukli üzent Orbánnak - "Nem érdekel, ha viccesnek tartja" (Alternatív Energia)
Az intézményvezetőt nem politizálni, tárgyalni akar a kormányfővel.
márc. 19
19:47
Gólnélküli szenvedés a Puskás-Videoton mérkőzésen (Alternatív Energia)
Fordulást követően tovább esett az amúgy is alacsony színvonal.
márc. 19
19:48
Meglepetés az autósoknak – valami furcsa történik a kutakon (Privátbankár)
Felemás képet mutat a GKI Energiakutató üzemanyagár előrejelzése. A Reuters adatközlése alapján a március 14 - március 18-i héten a benzin ára a mediterrán piacon, heti átlagban 6,2 százalékkal lett drágább, a gázolajé 0,7 százalékkal emelkedett meg. A forint árfolyama ugyanezen időszak alatt, heti átlagban 1,1 százalékkal erősödött a dollárhoz viszonyítva.
márc. 19
19:49
Látványos futball a DVTK-Haladás meccsen (Alternatív Energia)
A Diósgyőr szombati sikerével már a legutóbbi hat hazai bajnoki találkozóján veretlen.
márc. 19
19:51
Labdarúgó NB I - Kikapott az Újpest (Alternatív Energia)
A Békéscsaba a 89. percben szerzett góllal győzte le a csapatot.
márc. 19
19:54
Nagy fogás: 44 bankszámlát befagyasztottak, könyvelőt is letartóztattak (Adózóna)
Rendkívüli szervezettséggel folytatta tevékenységét az a bűnszervezet, amely külföldről beszerzett műtrágyával ügyeskedve több mint egymilliárd forint kárt okozott a költségvetésnek. A NAV dél-dunántúli pénzügyi nyomozói kétnapos akcióban fülelték le őket. Az irányítást végző öt gyanúsított előzetes letartóztatásban várja az ügy felgöngyölítését.
márc. 19
19:54
Közönségszórakoztató DVTK, lila-fehér rangadót veszített az Újpest - videó (Sport365)
A Diósgyőr látványos és lendületes futballal három góllal legyőzte a Haladást a labdarúgó NB I 26. fordulójában. A sereghajtó Békéscsaba a 89. percben szerzett góllal legyőzte a vendég Újpestet.
márc. 19
19:54
Fel kellett volna robbantania magát, de visszahőkölt az utolsó párizsi merénylő (444.hu)
Salah Abdeslamot pénteken fogták el, ő az egyetlen élő elkövetője novemberi párizsi terrortámadásnak. Azt mondta most, hogy a francia - német meccsen kellett volna öngyilkos merényletet végrehajtania.
márc. 19
19:57
Júliusig Jaroszlava Svedova lesz Babos Tímea párostársa (Infostart)
A wimbledoni Grand Slam-tornáig a kazah Jaroszlava Svedova lesz a teniszező Babos Tímea párostársa.
márc. 19
19:57
Újabb Magyar Örökség Díjakat adtak át (Gondola)
Újabb Magyar Örökség Díjakat adtak át szombaton a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében
márc. 19
19:59
Legyőzte a németeket a magyar férfi vízilabda-válogatott (Infostart)
A Würzburgban edzőtáborozó magyar férfi vízilabda-válogatott 13-8-ra legyőzte a házigazda német nemzeti együttest nem hivatalos mérkőzésen.
márc. 19
19:59
Meghalt Kelemen Magda (Gondola)
Nyolcvannyolc éves korában meghalt Kelemen Magda zenepedagógus, komolyzenei műsorszerkesztő, Duna Televízió nyugalmazott munkatársa
márc. 19
20:01
Férfi kézilabda BL - Öt góllal győzött a Veszprém Ukrajnában (Infostart)
Az MVM Veszprém öt góllal győzött az ukrán Motor Zaporizzsja otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén, a Kijev melletti Brovariban, így nagy lépést tett a legjobb nyolc közé kerülésért.
márc. 19
20:03
Meghalt Joe Santos (Alternatív Energia)
A sztár olyan klasszikusokban is felbukkant, mint a Magnum vagy a Maffiózók.
márc. 19
20:05
Íme a labdarúgó NB I-es meccsek eredményei (Alternatív Energia)
A Puskás-Videoton találkozón egy gól sem rúgtak a kapuba.
márc. 19
20:06
Elkészült Ferenc pápa apostoli buzdítása (Infostart)
Ferenc pápa szombaton írja alá a családról tartott püspöki szinódust követő apostoli buzdítást, a dokumentumot húsvét után hozzák nyilvánosságra - írta a La Repubblica olasz napilap szombaton.
márc. 19
20:06
Az ötös lottó nyerőszámai (Infostart)
Az ötös lottó televízióban közvetített számsorsolásán az alábbi nyerőszámokat húzták ki:
márc. 19
20:07
Elmarad a magyar válogatott egyik összetartása (Alternatív Energia)
Módosult az OTP Bank Liga 27. fordulójának időpontja.
márc. 19
20:08
Kiállítás nyílik a bábszínházi világnapon (Infostart)
Új időszaki kiállítás nyílik az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI) körtermében hétfőn, a bábszínházi világnapon: Az én kicsi bohócom - Mikropódium a világ körül című bábkiállítás május 30-ig látható.
márc. 19
20:09
Legyőzték a németeket a magyar pólósok (Alternatív Energia)
A válogatott 13-8-ra aratott győzelmet a házigazda együttes felett.

Keresés