A Kiskunhalasi Járási Ügyészség gondnokának lélekjelenlétén és fegyverismeretén múlt, hogy nem járt sikerrel az a merénylő, aki szerdán reggel azzal a szándékkal érkezett az épületbe, hogy „kinyírja” a helyi vezető ügyészt. Az akciófilmekbe illő jelenet 42 éves negatív főszereplőjét szűkebb pátriájában erőszakos emberként ismerték, fenyegetés, zsarolás fűződik a nevéhez – és korábban többször is…
„Anyám hasba szúrták / ifjan beleőszült / mázlim volt, hogy megúsztam / egy héttel azelőtt szült” – így kezdődik az Oscar- és Kossuth-díjjal jutalmazott Röhrig Géza most megjelent, tizedik kötetének Bio című verse.
Lewis Hamilton, a Mercedes pilótája nagyon büszke csapatára, hogy 2016-ban is egy rendkívül erős autót építettek, amellyel megnyerte az Ausztrál Nagydíj időmérőjét. Tovább »
Hatalmas öngólt rúgott az Ausztráliában bevezetett új időmérő-szisztémával a Forma-1 – ezt mondta a melbourne-i kvalifikációt követően a száguldó cirkusz több kulcsfigurája is. Tovább »
Nem érkezett ajánlat a Malév Nemzetközi Légi Szállítási Szövetséggel (IATA) szembeni követelésének megvásárlásra, a több mint 3,5 milliárd forint értékű követelésre a légitársaság felszámolója írt ki pályázatot.
Súlyos betegség után 79 éves korában pénteken Prágában meghalt Jan Nemec, a 20. század hatvanas évek csehszlovák filmművészete új hullámának nemzetközileg is elismert rendezője és forgatókönyvírója.
Szombat hajnalban lezuhant egy utasszállító repülőgép Oroszországban. A fedélzeten 62-en utaztak, mindannyian életüket vesztették. A Flydubai járata kétszer próbált leszállni az időjárási viszonyok miatt, a második próbálkozás azonban halálosnak bizonyult.
A Föld óráját 2007-ben hirdették meg először, hogy felhívják a figyelmet a klímaváltozás okozta problémákra. A program hamar világméretű lett, tavaly pedig rekordot döntött.
Gyógytestnevelési napot tartanak hétfőn Budapest minden kerületében, a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat (FPSZ) tagintézményeiben. A rendezvényeken a szülők, a pedagógusok, az orvosok és védőnők betekinthetnek a gyógytestnevelők munkájába, a szakemberek pedig bemutatják az új módszereket.
A több mint 60 országban jelen lévő nemzetközi Generali Csoport erős növekedéssel zárta a 2015-ös évet. A működési eredmény meghaladta a válság előtti szintet: 6,1%-os növekedéssel 4,8 milliárd eurót tett ki, míg a bruttó díjbevétel 4,6%-kal emelkedetett az előző évhez képest, és meghaladta a 74 milliárd eurót.
Nico Rosberg nem örül, hogy csapattársa mögé szorult az Ausztrál Nagydíj időmérő edzésén, így csak a második helyről vághat neki a holnapi versenynek. Tovább »
Rendkívüli szervezettséggel folytatta tevékenységét az a bűnszervezet, amely külföldről beszerzett műtrágyával ügyeskedve több mint egymilliárd forint kárt okozott a költségvetésnek. A NAV dél-dunántúli pénzügyi nyomozói kétnapos akcióban fülelték le őket. Az irányítást végző öt gyanúsított előzetes letartóztatásban várja az ügy felgöngyölítését.
A Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) közlése szerint az Egyesült Államok Sí- és Hódeszkaszövetsége (USSA) úgynevezett agydoppinggal kísérletezik a síugrókon.
Nagyon elégedett volt új autójának melbourne-i teljesítményével a McLaren csapata – a gárda versenyzői, Fernando Alonso és Jenson Button a tizenkettedik és tizenharmadik rajtpozíciókat szerezték meg. Tovább »
Az amerikai védelmi miniszter, Ashton Carter pénteken egy védelmi kérdésekkel foglalkozó rendezvényen bejelentette, hogy Lori Robinson vezérezredest jelöli az Északi Főparancsnokság élére, s ezzel az amerikai történelemben először női katonát akarnak harci főparancsnokság élére helyezni.
Az amerikai védelmi miniszter, Ashton Carter pénteken egy védelmi kérdésekkel foglalkozó rendezvényen bejelentette, hogy Lori Robinson vezérezredest jelöli az Északi Főparancsnokság élére, s ezzel az amerikai történelemben először női katonát akarnak harci főparancsnokság élére helyezni.
Megerősítette változatlan stabil kilátással Magyarország hosszú és rövid futamidejű, devizában és forintban fennálló államadósságának "BB plusz/B" szintű besorolását pénteken a Standard & Poor's.
Egyértelműen kudarcot vallott az idén bevezetett új időmérő-formátummal a Forma-1 – ezt mondta a száguldó cirkusz kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone, aki szerint már a második hétvégére változtatni kell a rendszeren. Tovább »
Már nem kezdeném újra. Tönkreteszi a lelked. Szeretethiányom van. Havi egymilliót teszek zsebre, de milyen áron? Ki akarok szállni ebből az egész beteg világból!
Az új építésű lakások átlagára 5-15 százalékkal nőtt az év első két hónapjában a múlt év végéhez képest, és a kereslet is megnőtt irántuk - derül ki az Otthon Centrum (OC) ingatlan franchise hálózat legfrissebb elemzéséből.