A holland PSV Eindhoven labdarúgócsapatának hat szurkolóját bíróság elé állítják Madridban, miután az Atlético elleni, keddi Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő visszavágó után randalíroztak a belvárosban.
Az Országgyűlés csütörtökön lehetővé tette nemzeti otthonteremtési közösségek (nok) létrehozását, amely a kormány otthonteremtési programjának új eleme.
Elsősorban két német pilóta, Sebastian Vettel (Ferrari) és Nico Rosberg (Mercedes) esélyes arra, hogy letaszítsa a trónról a brit Lewis Hamiltont (Mercedes) a Forma-1 idei szezonjában, amely a hétvégén kezdődik Ausztráliában. A Magyar Nagydíjat július 24-én rendezik.
Nyéki Zoltán vállalkozó két cége, a Carion Zrt. és a Poligrupo Hungária Zrt. tűnik a Nemzeti Otthonteremtési Közösség (NOK) lehetséges nyertesének, állítólag ez a két cég felel meg ugyanis a...
A Mercedes nemrégiben bejelentette, hogy egy sor 43-as típusjelű AMG modell bevezetésére készül, a németek pedig valóban betartották szavukat: egymás után mutatkoznak be a ’43-as’ Mercedes-AMG modellek, gondoljunk csak az SLC-re, a C-osztály Coupé/Cabriolet párosra, vagy a múlt héten leleplezett E 43-ra. És ma is bővült a paletta, ugyanis a németek bejelentették a Mercedes-AMG GLC 43 4MATIC…
Lázár János szerint politikai akció zajlik, amiben felhasználják a gyerekeket. A Miniszterelnökséget vezető miniszter arról is beszélt, hogy egyelőre nem épül kerítés a magyar-román határon.
Csütörtök délután fél 2-kor kezdetét vette Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szokásos sajtótájékoztatója. A tárcavezető sokat beszélt az aktuális menekültügyi kérdésekről, majd rátért...
Minden eddiginél nagyobb tejmarketing-kampány indul a magyar tej népszerűsítéséért – jelentett be Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter Budaörsön egy áruházban. A 420 millió forintos, a Földművelésügyi Minisztérium, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács és a Magyar Turizmus Zrt. Agrármarketing Centrum közös programjának célja, hogy minél több magyar tejet vásároljanak a magyar fogyasztók.…
Az első igazi eredménynek tekinti Magyarország a menekültválságban, hogy a Balkánon felhúzott határzárral az Európai Unió "megvédte magát" a bevándorlókkal szemben. Lázár János szerint nagy kérdés, hogy meg kell-e egyáltalán állapodni a törökökkel, vagy elég lezárni a határokat.
A tradebeat.hu portálon jelent meg a felvetés. A tegnapi Fed döntés után komoly dollár gyengülés bontakozott ki a devizapiacon, ami az USDJPY grafikonon is folytatódott még reggel, majd változott a felállás.
A külgazdasági és külügyminiszter szerint a kvótarendszer elhibázott koncepció, amely csak még mélyebbre visz a bevándorlási válságban, ahelyett, hogy a megoldáshoz vezetne.
Massimiliano Allegri, a Juventus labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint nincs idejük a könnyekre a Bayern München elleni, szerda esti Bajnokok Ligája-búcsú után.
Mozgalmas időszak elé néznek azok a vállalkozások, akik a beszámolók elkészítéséhez a Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardra (IFRS) való áttérést választották.
Csütörtök délután 43. alkalommal tartott Kormányinfót Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter. A tárcavezető sokat beszélt az aktuális menekültügyi kérdésekről, majd rátért a Nemzeti...
Népirtást követ el az Iszlám Állam a keresztények, a jazidik és a síita muzulmánok ellen a dzsihadisták által ellenőrzött szíriai és iraki területeken - jelentette ki csütörtökön John Kerry amerikai külügyminiszter.
Immár Magyarországra is megérkezett a Fiat racionális autója, amelynek nem kisebb a feladata, mint a kategória vezetői közé sorolja a gyártóját. Az első benyomások és az ára alapján erre van esélye. ...
Négy évtized után áprilisban új szerb-magyar szótár jelenik meg a Vajdaságban, a kötet több mint 40 ezer szócikket, 6 és félezer kifejezést, valamint több mint kétezer állandósult szókapcsolatot tartalmaz.
Az Országgyűlés csütörtökön lehetővé tette nemzeti otthonteremtési közösségek (nok) létrehozását, amely a kormány otthonteremtési programjának új eleme.
Az Ukrajnával szemben alkalmazott schengeni vízumkényszer eltörlésére fog javaslatot tenni áprilisban az Európai Bizottság - jelentette be csütörtökön Jean-Claude Juncker, a brüsszeli testület vezetője, miután Donald Tuskkal, az Európai Tanács elnökével közösen megbeszélést folytatott Petro Porosenko ukrán államfővel.
A menedékkérők attól függetlenül visszaküldhetők az Európai Unióból egy unión kívüli biztonságos országba, hogy erről a kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam vagy másik tagország dönt - állapította meg csütörtöki ítéletében az Európai Unió Bírósága.
A Deutsche Bank költségcsökkentési célból 700-ról 500-ra csökkenti lakossági fiókhálózata méretét Németországban, illetve a digitális bankolás felé mozdulnak el még erőteljesebben - írja a Reuters a...