2016. március 16. szerda

márc. 16
9:48
Emelkedéssel nyitottak a főbb európai tőzsdék (Infostart)
Mérsékelt pluszban nyitottak a vezető európai értéktőzsdék szerdán, mert az olajárak emelkedése támogatja a piacokat.
márc. 16
9:48
Egerek, mocsok - gyomorforgató volt a látvány ebben az üzemben (Privátbankár)
Azonnali hatállyal bezárt egy magliszteket, tésztákat és olajokat előállító üzemet Csongrád megyében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Kiemelt Ügyek Igazgatósága.
márc. 16
9:48
Vanczák: Mikor megtudtam, hogy nem számítanak rám, nem tudtam megszólalni (444.hu)
A Sion védőjét teljesen letaglózta a hír, hogy Storck nem számít rá az EB-n.
márc. 16
9:48
Lesújt a vasárnapi boltzár: ennyi magyart rúgtak ki tavaly óta (Pénzcentrum)
A részmunkaidőben dolgozók sem jártak jól....
márc. 16
9:48
Ilyen lehet az új Honda Civic végső verziója (Auto Pult)
A Honda az elmúlv években kezd visszatérni régi önmagához; az új CR-V és HR-V egyértelműen jó úton halad, miközben a brutális Civic Type-R ugyancsak nagy dobás volt, azonban a 'sima' Civic már kezd kevés lenni a rohamosan fejlődő kompakt kategóriában. A következő generációval ellenben új erőre kaphat a típus. Genfben ígéretes tanulmányról rántották le a leplet a japánok, most pedig védjegyrajzokon…
márc. 16
9:48
Pukli és Gallóné nem egyeztettek a polgári engedetlenségről (ATV)
Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke az ATV Híradó Este 9 című műsorában emlékeztetett, hogy ma, azaz szerdán 11.00 órától ülnek tárgyalóasztalhoz az államtitkársággal a pedagógusok sztrájkbizottságának 25 pontjáról, s az egyeztetések akár megállapodással is zárulhatnak.
márc. 16
9:50
Hamis ékszereket adott el a NAV-osoknak - nem csak ezzel volt baj (Privátbankár)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai egy internetes kereskedő ellen indítottak eljárást, aki ékszereket árult, azonban tevékenységét nem jelentette be és adószáma sem volt. Az ügyben a Nemesfémvizsgáló és Hitelesítő Hatóság (NEHITI), illetve a rendőrség is eljárást indított.
márc. 16
9:50
A hatóságok tudtak Lagzi Lajcsi mexikói nyaralásáról (ATV)
Egyeztette a magyar hatóságokkal a mexikói utazását Galambos Lajos, azaz Lagzi Lajcsi, és március végén haza is tér a tengerentúli nyaralásból – tudta meg a Magyar Nemzet.
márc. 16
9:51
Világszépnek tartják, mégis szingli a Trónok harca sztárja – 18+ fotó (BorsOnline)
A Trónok harca női színészgárdájából Emilia Clarke váltotta legügyesebben sikerre a sorozat elképesztő népszerűségét.
márc. 16
9:51
Diákmédia-pályázatot hirdetett a DUE (Kreatív Online)
Összesen kétmillió forint értékben díjaznak.
márc. 16
9:51
Elsőként jutott rájátszásba a Washington (Metropol)
Elsőként a Washington Capitals jutott be az észak-amerikai profi jégkorongliga rájátszásába.
márc. 16
9:51
A zikavírus már Kubában is megjelent (hirado.hu)
A megbetegedés tünetei közé tartozik többek között a fejfájás, a láz, a piros vagy fehér bőrkiütés, ritkábban pedig az izom- és ízületi fájdalom.
márc. 16
9:57
Kína miniszterelnöke nyugtatja a befektetőket (ProfitLine)
Ma hajnalban Li Keqiang tartott beszédet az ázsiai tőzsde mozgása alatt.
márc. 16
10:00
Kormánytisztviselők haltak meg a pakisztáni robbantásban (Infostart)
Pokolgép robbant szerdán egy autóbuszon az északnyugat-pakisztáni Pesavar városban, legalább 16 kormánytisztviselő meghalt, többtucatnyian megsebesültek - közölték illetékesek.
márc. 16
10:06
Őrült világ: 15 év kényszermunka egy szállodai lopásért (Privátbankár)
Egy amerikai egyetemista el akart hozni egy plakátot a phenjani hotelből - 15 év kényszermunkára ítélték.
márc. 16
10:06
Bréking: Lövöldözés a kiskunhalasi ügyészségen (ATV)
Helyi tudósítónk beszámolója szerint, fél órával ezelőtt a kiskunhalasi ügyészség épületébe egy férfi rontott be kalasnyikovval a kezében. Szándékai szerint azt az ügyészt szerette volna lelőni, aki korábban az ő ügyében számára kedvezőtlen vádiratot készített.
márc. 16
10:08
Ilyen kalácsot se vettél még az Auchanban (Privátbankár)
Tojás, sonka, csokinyúl és kalács, miből mit kínál az áruházlánc az ünnepre?
márc. 16
10:09
Tényleg Túró Rudit vett 2,7 milliójából a lebénult fiú (BorsOnline)
Győri Gábor néhány hete az internetet tett közzé egy felhívást.
márc. 16
10:09
Nem találják a rendőrökre támadó fegyvereseket (Metropol)
Eredménytelen volt a szerda hajnalig tartó kutatás Brüsszelben a fegyveresek után, akik előző nap házkutatást végző rendőrökre lőttek.
márc. 16
10:15
Keanu Reeves beleállt a földbe (444.hu)
Ennyire minimális bevételt magyar film is ritkán termel.
márc. 16
10:17
Egyelőre eredménytelen a brüsszeli hajsza (444.hu)
A novemberi párizsi merényletekkel kapcsolatban razziáztak kedden. Négy rendőr megsebesült, egy terrorista meghalt. Többen elmenekültek.
márc. 16
10:19
100 ezer dollárt kaszált a szökevényeket felnyomó San Franciscó-i hajléktalan (444.hu)
A szökevények által túszul ejtett taxisofőr viszont nem kap egy petákot sem.
márc. 16
10:21
Rihanna a Szigeten!!!4 (444.hu)
Ennyi.
márc. 16
10:24
Kell a pénz az oroszoknak, már gyémántbánya és bank is eladó (Portfolio)
Az orosz költségvetésnek sürgősen szüksége van bevételekre, ennek egy részét állami vállalatokban lévő részesedések eladásával teremtenék elő. Az alacsony olajárak negatív hatásainak kompenzálására...
márc. 16
10:24
Ilyen a Bugatti, amelyhez a lottóötös is kevés (Auto Pult)
Úgy tűnik, hogy a nagy értékű veterán autók reneszánszát éljük. Csak úgy repkednek a dollármilliók mostanában, pár éve megdőlt a legdrágább négykerekű rekordja is, most pedig egy Bugattiért adtak kiemelkedő summát.
márc. 16
10:26
Szoftverfejlesztéssel keresnének a bajbajutott bankok (Portfolio)
A nagy Wall Street-i bankok masszív pénzeket és időt öltek bele abba, hogy felturbózzák az elavult számítástechnikai rendszereiket, most pedig rájöttek arra, hogy ezeknek a technológiáknak az...
márc. 16
10:27
Egyetemi tanárokat tartóztattak le Törökországban (Metropol)
Terrorista propaganda terjesztésének vádjával elrendelte három egyetemi tanár letartóztatását egy isztambuli bíróság.
márc. 16
10:27
Egérinvázió a tésztagyárban (hirado.hu)
Egy egész egérkolónia élte mindennapjait abban a Csongrád megyei tésztagyárban, amit nemrég ellenőrzött a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
márc. 16
10:29
Borboly lesz az RMDSZ csíkszeredai polgármesterjelöltje (hirado.hu)
Csak ő pályázott.
márc. 16
10:30
Túrós-sonkás-medvehagymás fonott kalács (Mindmegette)
márc. 16
10:30
Rihanna a Sziget "nulladik" napján! (Infostart)
Észak-Amerika és Európa legnagyobb stadionjai és arénái mellett a Sziget Fesztiválköztársaság Nagyszínpadára is elhozza legnagyobb slágereit és legújabb lemezanyagát - egy exkluzív fesztiválkoncert keretében - napjaink könnyűzenei életének egyik legnagyobb sztárja. Augusztus 11-én, a Sziget "nulladik" napjának headlinere: Rihanna - tudatta a fesztivál sajtófőnöke.
márc. 16
10:30
Itt a Raiffeisen bank eredménye (ProfitLine)
A Raiffeisen ma publikálta 2015-ös eredményét, ami megegyezett a februárban közzétett előzetes eredményekkel, így jelentős meglepetést nem láttunk.
márc. 16
10:31
Petíció felolvasása miatt egyetemi tanárokat tartóztattak le Törökországban (hirado.hu)
Terrorista propagandával vádolják őket.
márc. 16
10:32
Visszaesett az építőipar januárban (ProfitLine)
Az uniós forrásokból végzett munkák tavalyi befejezése után januárban 20,1 százalékkal csökkent az építőipari termelés volumene az egy évvel korábbihoz képest. Az épületek építése 12,6, az egyéb építményeké 28,5 százalékkal maradt el a tavaly januáritól, amiben a magas bázis is szerepet játszott - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
márc. 16
10:33
Először fertőzött a zikavírus Kubában (Infostart)
Az amerikai zikalázjárvány tavalyi kitörése óta először vettek nyilvántartásba Kubában olyan beteget, akit a karibi szigetország területén fertőzött meg a vírus.
márc. 16
10:33
Mecsetben robbantott a Boko Haram (hirado.hu)
Legalább 22 embert megölt két öngyilkos merénylő egy észak-nigériai mecsetnél Maiduguri egyik elővárosában, Umarariban. A támadást feltételezhetően a Boko Haram terrorszervezetet utasítására hajtották végre.
márc. 16
10:35
Hajsza a rendőrökre támadó fegyveresek után Brüsszelben (Infostart)
Eredménytelen volt a szerda hajnalig tartó kutatás Brüsszelben a fegyveresek után, akik előző nap házkutatást végző rendőrökre lőttek Brüsszelben, majd elmenekültek a háztetőkön keresztül - jelentette a helyi média.
márc. 16
10:42
Felfelé araszol a BUX (Portfolio)
Kis eséssel indított a magyar tőzsde a hosszú hétvége után, de szépen lassan ledolgozza a mínuszokat a BUX index, elsősorban a Mol és a Magyar Telekom emelkedésének köszönhetően. A nap legfontosabb...
márc. 16
10:42
Hiába a plázastop, új üzletek sora nyit húsvét előtt (Pénzcentrum)
A nyitási akciók pont jól jönnek a húsvéti nagybevásárláshoz....
márc. 16
10:42
Magyar Kupa: A Ferencváros is lefocizza majd a pocsék Debrecent? (Agroinform)
A hétvégi bajnoki sokk után aligha a listavezető Ferencváros ellen javít majd Kondás Elemér csapata.
márc. 16
10:45
Sosem látott fotók ByeAlexről és Dollyról (BorsOnline)
Megjelent a márciusi Bors Extra magazin! Különleges húsvéti fogások receptjeit is megtalálják oldalainkon a báránysülttől a házi csokitojásig, és bevezetjük olvasóinkat a fittséget támogató nyúldiéta rejtelmeibe is.
márc. 16
10:45
Katy Perry a kirekesztés ellen kampányol (Kreatív Online)
Az énekesnő a Nickelodeon és a UNICEF közös kezdeményezésének nagykövete lett.
márc. 16
10:45
Szijjártó: nem lehet az emberek megkérdezése nélkül dönteni (hirado.hu)
A kötelező betelepítési kvóta megváltoztatná Európa társadalmi, kulturális, etnikai és vallási mintázatát - közölte Szijjártó Péter.
márc. 16
10:47
Ismét csalódtak benne: Katalin most egy 115 éves brit hagyományt tört meg (hirado.hu)
A hercegnő 2012 óta tölt be fontos szerepet a Szent Patrick napi rendezvényen, idén azonban nem lesz jelen.
márc. 16
10:48
Kalasnyikovval lövöldözött a kiskunhalasi ügyészségen (444.hu)
Az ügyészt akarta lelőni, lefegyverezték.
márc. 16
10:49
Haláláig harcol a nácizmusért a norvég tömeggyilkos (hirado.hu)
Fogvatartásának körülményeit bírálta a norvég kormányt beperelő Anders Behring Breivik, a 2011-es mészárlásért felelős tömeggyilkos.
márc. 16
10:50
Huszonkét halott egy nigériai öngyilkos merényletben (444.hu)
Ismét lesújtott a Boko Haram.
márc. 16
10:51
Egyetlen polgármester-jelöltje lesz az RMDSZ-nek Csíkszeredán (Infostart)
A rögzített határidő előtt csak Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat jelenlegi elnöke pályázta meg a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) csíkszeredai polgármesterjelöltségét, ezért szükségtelen, hogy előválasztást tartsanak a városban - közölte szerdai számában a Krónika erdélyi magyar napilap.
márc. 16
10:51
Varga Dénes: Mindenben fejlődnünk kell, hiszen nem nyertünk Belgrádban (Infostart)
A játék minden elemében kell fejlődnie a magyar válogatottnak a trieszti olimpiai kvalifikációs tornán - mondta Varga Dénes, a bajnoki döntőbe elsőként bekerült Szolnok játékosa. Az olimpiai bajnok az FTC ellen megnyert meccs után beszélt erről az InfoRádiónak.
márc. 16
10:51
Lövöldözés a kiskunhalasi ügyészségen (hirado.hu)
A főügyészre akart támadni egy férfi.

Keresés