Az 51-szeres Ironman, Kropkó Péter és felesége, Andrea igencsak büszke lehet. Gyermekeik a múlt hétvégén, Münchenben egész éremarzenállal zárták a helyi úszó-, illetve futóversenyt.
Az elmúlt hetekben az afgán hatóságok az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet mintegy 24 fegyveresével végeztek Nangarhar tartományban - tudatta vasárnap a helyi kormányzóság.
Élve vagy holtan, de távoznia kell a hatalomból Bassár el-Aszad szíriai elnöknek - mondta a szíriai ellenzéket tömörítő tárgyalócsoport vezetője hírügynökségeknek szombaton este, kevesebb, mint két nappal a Genfbe összehívott béketárgyalások előtt.
Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezettel szövetséges An-Nuszra Front több támaszpontot foglalt el a Nyugat támogatását élvező egyik ellenzéki csoporttól - tudatta vasárnap az Emberi Jogok Szíria Megfigyelőközpontja.
A kötöttfogású Korpási Bálint és Szabó László két-két, míg Lőrincz Viktor egy - egyformán magabiztos - győzelemmel kezdte meg szereplését a Rigában zajló birkózó Európa-bajnokság vasárnapi zárónapján, amelyen Szabó Patrik a nyolcaddöntőben kikapott.
Három év alatt összesen 714 felügyeleti eljárást indított rádiók, televíziók ügyében a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) irodája és médiatanácsa - áll az NMHH MTI-hez eljutott, a 2013 eleje és 2015 vége közötti időszakot áttekintő tájékoztatójában.
Az Eger, a Szolnok, és az OSC is nyert a férfi vízilabda Bajnokok Ligája főcsoportos küzdelmeinek hetedik fordulójában szombaton. A hatosdöntő házigazdája, az Eger a Jadran Herceg Novit verte, a szintén a Final Sixbe tartó Szolnok a Galatát oktatta. Az OSC a belgrádi Partizant múlta felül két góllal.
Főbe lőtte magát a 71 éves Keith Emerson, az Emerson Lake and Palmer billentyűse. Csaknem húsz évvel ezelőtt, 1997. június 20-án a Kisstadionban koncertezett az együttes, és előtte egy nappal a budapesti Amedeus étteremben Emerson egy hosszabb interjút adott a Bors munkatársának, Huszti Zoltánnak. Ezt elevenítjük fel emlékezés gyanánt.
Újabb városokban rendeltek el kijárási tilalmat a főként kurdok lakta délkelet-törökországi térségben - közölte az Anadolu török állami hírügynökség vasárnap.
Barack Obama amerikai elnök a Donald Trump chicagói kampánygyűlésén történt előző napi verekedések után arra figyelmeztette az elnökjelöltségre pályázó politikusokat szombaton, hogy kerüljék a feszültségkeltést és az inzultusokat.
Újabb városokban rendeltek el kijárási tilalmat a főként kurdok lakta délkelet-törökországi térségben - közölte az Anadolu török állami hírügynökség vasárnap.
Meglepő nyilatkozatot tett a doppingolás miatt eltiltott Marija Sarapováról az egyik teniszező. Kristina Mladenovic egy francia lapnak azt mondta, hogy „minden játékos szerint csalt” a teniszcsillag.
Mindenki csinálja, az angol királynőtől kezdve egészen a hangyákig. De azt tudja, hogy miért tesszük? És azt, hogy miért büdös? Most jóval többet is megtudhat a szellentésről, mint azt valaha szerette volna.
Közel 26 milliárd forintot tesz ki a dél-alföldi régió tíz legnagyobb európai uniós beruházásának összesített támogatása - derül ki a Portfolio újabb rangsorából, amelyet annak keretében készítettünk...
Öt év után visszatért a pályára a 130-szoros holland válogatott, kétszeres BL-győztes kapus, Edwin van der Sar, és hazája negyedosztályú bajnokságában büntetőt hárított.
Sokszor megírjuk, hogyha a hivatalok különböző élelmiszereket foglalnak le valamilyen hiányosság miatt. Több kommentelőnk is kérdezte már, miért nem adják ezeket a rászorulóknak. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal most elmagyarázta, hogy miért nem lehet csakúgy továbbadni a lefoglalt termékeket.
Gárdos Péter Hajnali láz című filmje nyerte a legjobb játékfilm díját dráma kategóriában a Cinequest filmfesztiválon szombat este a kaliforniai San Joséban.
A pilóták orvosi ellenőrzésének szigorítását javasolják a francia polgári légiközlekedési szakértők a Germanwings légitársaság Barcelona-Düsseldorf járatának a francia Alapokban tavaly történt katasztrófájáról készült vizsgálat véglegesített változatában.
A magyar férfi vízilabda-válogatott az április trieszti olimpiai selejtező torna előtt Németországba utazik egy háromnapos edzőtáborba. Benedek Tibor szövetségi kapitány a kerethirdetés után azt mondta: ez az időszak a legfontosabb a nemzeti együttes számára, mert ez az utolsó lehetőség az olimpiai szereplés kivívására.
Őrizetbe vettek két ausztrál újságírót Malajziában, mert "agresszíven" próbáltak kérdezni Najib Razak miniszterelnöktől, nem is hagyhatják el az országot - közölte vasárnap a malajziai rendőrség.
Feleségével indult munkába a család piros Renault-jával Csaba István Zsolt Nyíregyházán. Miután az asszonyt kitette, két sarokkal odébb nyomtalanul eltűnt.