Az atv.hu által megkérdezett külpolitikai szakértők szerint már most látszik, hogy az unió törökökkel kötött elvi megállapodása újabb törésvonalakat hoz létre a 28 tagállam között, miközben Ankara az erő pozíciójából ülhet ismét tárgyalóasztalhoz egy hét múlva. Ha az áttelepítési program működőképes lesz, akkor a szakemberek szerint nem túl nagy ár cserébe újabb 3,3 milliárd euróval támogatni a…
Épp a hét elején számoltunk be a szép lassan feljebb és feljebb kúszó üzemanyagárakról, erre a MOL egy újabb áremelést jelentett be: március 11-től, vagyis holnaptól további 4-4 forinttal fog emelkedni a benzin és a gázolaj magyarországi kiskereskedelmi ára.
A rugelach szinte bármilyen lekvárral tölthető édes tekercs, a tésztájához sem kellenek különleges alapanyagok, csak liszt, cukor, vaj és az extra: a krémsajt. New Yorkban imádják, és most Mautner Zsófitól megtudhatjuk, hogyan kell elkészíteni, hogy tökéletes legyen.
A Fővárosi Főügyészség közleményben reagált a Quaestor-károsultak demonstrációjára. Megismételték: nem azért mellőztek több tízezer panaszt, mert nem tartják fontosnak, hanem mert érdemben nem befolyásolja a felelősségre vonást, ugyanakkor nagyon elnyújtaná a bizonyítási eljárást.
Reggel kezdődött a demonstráció, amellyel a taxisok továbbra is az Uber közösségi személyszállító ellen tiltakoznak. Szerintük bár történt rendeletmódosítás, annak betartatása nem kellően hatékony.
Sokat írtam már a megváltozott munkaerőpiacról és arról, hogy konkrétan hogyan változtatja meg a HR-kommunikáció eszközeit. Az álláshirdetésről már több posztom is szólt, most következzen az állásinterjú.
A Magyar Közlöny tegnapi (33.) számában megjelent a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről szóló 2013. évi CLXXVII. törvény módosítása.
Mit sikerült elérni az előző uniós támogatási ciklus során és mire számíthattunk a 2014-2020-as ciklusban? Ezeknek a fő kérdéseknek szentel ma külön konferenciát a Portfolio "Uniós Források 2016"...
Megtalálták ma hajnalban Dabas külterületén annak a fiatal nőnek a holttestét, aki 5 napja tűnt el Budapesten. A rendőrség információi szerint idegenkezűség okozhatta a lány halálát.
Néha úgy éreztük, hogy Subaru mellett az utóbbi években egy kicsit elszaladt az idő, ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy ne gyártanának remek autókat a japánok – ahogyan az tegnapi tesztünkből is kiderült –, ráadásul tavaly eladási rekordot is döntöttek. A japánok ráadásul a hírek szerint szeretnének izgalmasabb vizekre evezni, ugyanis a BRZ mellé érkezhet a jövőben egy középmotoros…
Öt menekült, köztük egy három hónapos csecsemő az Égei-tengerbe fulladt szerda késő este - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség csütörtökön.
A technikai elemzés eszköztárából a legnagyobb misztikum az Elliott hullámokon alapuló piacelemzést és kockázatelemzést lengi körbe, pedig több olyan egyszerű szabály jellemzi, amit kiválóan lehet...
Gazdasági évnyitót tart ma a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK), melyen megszólal Orbán Viktor miniszterelnök és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter is. Az eseményről folyamatosan tudósítunk...
A Deák téren folytatódott csütörtök délelőtt a fővárosi taxisok demonstrációja, amelyen a Uber és más hasonló közösségi személyszállítási szolgáltatások működése ellen tiltakoznak.
A játékostársak értetlenül fogadták, hogy Marija Sarapova korábbi világelső teniszező hétfőn bejelentette, pozitív lett a doppingtesztje a januári ausztrál nyílt bajnokságon. Az ötszörös Grand Slam-bajnok azt mondta, decemberben felkerült a tiltott szerek listájára annak a gyógyszernek az egyik hatóanyaga, a meldonium, amelyet 2006 óta szed a cukorbetegség megelőzésére. A világranglista hetedikje…
Nagy az előítélet a hajléktalanokkal szemben - derült ki a Menhely Alapítvány kampányából. A kísérletben egy hajléktalannak öltözött férfi próbálta megállítani a járókelőket, hogy 500 forintot adjon nekik. Egy óra alatt 80 embert szólított meg, nagy részük azonban nem állt meg, sőt rá sem nézett a hajléktalanra. A Menhely Alapítvány munkatársa szerint még többet kell beszélnünk a…
A paksi atomerőmű kibővítése ellen tüntetett a bécsi magyar nagykövetség előtt csütörtökön délelőtt az osztrák Zöldek pártjához tartozók egy csoportja. Ewa Glawischnig pártelnök ezt követően megbeszélést folytatott Perényi János nagykövettel.
Nem halt meg, de súlyosan megsebesült az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet "Omár, a csecsen" néven elhíresült egyik csúcsvezetője, egyfajta "hadügyminisztere", aki amerikai légicsapás áldozata volt Szíriában - közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) csütörtökön.
Kifogásolja a Magyar Reklámszövetség (MRSZ) a kormány legújabb előírását, amely megköveteli a bankoktól, hogy népszerűsítsék a CSOK-ról szóló reklámjaikban a kormány által meghatározott...
Az a célunk, hogy a lehető leghamarabb és a legszélesebb körben elindítsuk a 2014-2020-as visszatérítendő uniós forrásokat egy jobb elosztási rendszerben és ez várhatóan az idei második negyedévtől...
Hagyományos eszközökkel nem fogunk tudni olyan béremelkedést elérni, ami a fiatalok hazacsábításához és a fogyasztás növekedésének megalapozásához kell, így lehet, hogy itt megint kreatív...
Jelenleg C1-es rehab ellátásban részesülők. Márciustól - most kaptam meg a határozatomat, C2 kategóriába kerültem, állapotrosszabbodás miatt. Munkaviszonyom van 4 órás (Bb. 105.000 Ft). Az lenne a kérdésem, hogy táppénz ellátásra jogosult leszek-e a rokkantsági ellátás folyósítása mellett, illetve hogy a munkáltatóm milyen járulékokat von majd a jövedelmemből.
A legjobb eszköz a nyugat-balkáni stabilitás, béke és fejlődés garantálására az euroatlanti integráció hiteles perspektívája - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
Az alapvető jogok biztosa szerint módosítani kell a megváltozott munkaképességűek ellátásairól szóló törvényt. A cél, hogy önhibáján kívül senki se kerülhessen ki a rendszerből, és vegyék figyelembe az egyedi eseteket. A minisztérium szerint azonban erre nincs lehetőség.
Az uniós pályázatok értékelésére új rendszert dolgoznak ki - közölte Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön az uniós forrásokról rendezett Portfolió konferencián, Budapesten.