Kisebbfajta eredményhirdetésnek is beillik a Whatsapp bejelentése, amely szerint az év végével nem támogatja a régi, már kevéssé elterjed operációs rendszereket. Lényegében három rendszer maradt talpon a mobilszoftver-háborúban, az Android és az iOS már a telefonok 97,5 százalékát uralja, a Windows Phone már csak a torta pici szeletét kapta.
George F. Hemingwayt, a Budapest Honvéd tulajdonosát írásbeli megrovásban részesítette a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ), mert a Haladás elleni vesztes mérkőzés után tett nyilatkozatában sértően minősítette a játékvezető tevékenységét.
Az iraki hadsereg és velük szövetséges síita milíciák kedden új offenzívát indítottak, hogy az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezettől visszafoglaljanak kulcsfontosságú területeket a Bagdadtól északnyugatra lévő sivatagos térségben, illetve elvágják az iszlamisták utánpótlási útvonalait a nyugati Anbár tartomány és az észak-iraki Moszul városa között.
Kassai Viktor játékvezetői stábjának tagjaként Ring György, Tóth Vencel, Albert István, Bognár Tamás és Farkas Ádám is ott lesz a nyári, franciaországi labdarúgó Európa-bajnokságon.
Nagyon örül az új magyar Oscar-díjnak az első díjazott rendezőnk, Rófusz Ferenc (69), aki A légy című animációs filmért érdemelte ki az amerikai filmakadémia elismerését 1981-ben, és akit a Blikk a II. Magyar Filmhét vetítése után ért el.
Már kezdtük azt hinni, hogy nem fogjuk megélni az Alfa Romeo új prémium középkategóriás Giulia modelljének ’épeszű’ változatainak érkezését, de az olaszok Genfben végre bejelentették őket.
Andy Vajnának fontosak a barátai, köztük Habony Árpád is, annak ellenére, hogy nem volt ott a miniszterelnöki főtanácsadó esküvőjén a Szépművészeti Múzeumban.
Az iraki hadsereg és velük szövetséges síita milíciák kedden új offenzívát indítottak, hogy az Iszlám Államtól visszafoglaljanak kulcsfontosságú területeket a Bagdadtól északnyugatra lévő sivatagos térségben, illetve elvágják az iszlamisták utánpótlási útvonalait a nyugati Anbár tartomány és az észak-iraki Moszul városa között.
Veresegyház – Vác – A felsővezetékre dőlt fa miatt lezárták a vasúti pályát a Budapest-Veresegyház-Vác vonalon kedd este, a MÁV-Start vonatpótló buszokat rendelt a helyszínre.
Az egészség megőrzésének érdekében elég az is, ha jól meggondolják, milyen ételeket fogyasztanak. A következőek például csak jótékonyan hathatnak a szervezetre.
Az önkormányzatok saját hatáskörben dönthettek arról, hogy januártól elengedik a háziorvosoknak és védőnőknek a helyi iparűzési adót. A kép felemás: több nagyváros határozott úgy, hogy eltekint az orvosonként átlagosan évi 100-150 ezer forinttól, ám Budapest egyelőre még csak komolyan fontolóra sem vette a javaslatot.
Berlin és Tunisz megállapodott kedden abban, hogy kísérleti jelleggel gyorsított eljárásban hazatoloncolják Németországból azokat a tunéziai állampolgárokat, akiknek menedékkérelmét elutasították.
Változás, párbeszéd, megegyezés - ez kell legyen az új spanyol kormány három alappillére Pedro Sánchez szocialista miniszterelnök-jelölt szerint, akinek keddi, parlamenti beszédével kezdetét vette a kormányfő megválasztásának folyamata.
Nyon – Az UEFA terrorveszély vagy -támadás esetén akár át is helyezheti egy mérkőzés helyszínét és nézők nélkül rendezhetik, amennyiben az eredetileg kijelölt stadionnál terrorfenyegetettségről kapnak jelentést.
Mintegy félmillió esetben indított pótdíjas eljárást az útdíjszedő a fizetős utakon közlekedőkkel szemben, az esetek 78 százalékában azért, mert az autósok nem váltották meg az e-matricát - közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. az MTI érdeklődésére kedden..
Talán nem is gondolnák, hogy annak is megvan a megfelelő időpontja, mikor végzik el a dolgukat a WC-n. Egy szakember most elárulta, mikor számít a legegészségesebbnek.
Az Országgyűlés ma megszavazta azt a törvénymódosítást, amelynek alapján társasági adókedvezményt kaphatnak azok a cégek, amelyek idén és jövőre összesen legfeljebb 19 milliárd forinttal támogatják a budapesti olimpiai pályázat lebonyolításáért felelős zártkörűen működő nonprofit részvénytársaságot.
Tatabánya — Fájdalmai miatt mesterséges kómában tartják Magyari Béla volt űrhajós fiát, Gábort, aki vasárnap zuhant le egy Cessna–152-es típusú géppel Tatabányánál.
Az aszfaltozási munkák egy napot csúsznak, ezért nem kedd, hanem szerda estétől kell forgalomkorlátozásra készülni szombatig a Clark Ádám téren a Lánchíd budai hídfője alatti villamosalagút felújítása miatt. A munkálatokat késő este, éjszaka és hajnalban végzik - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
A Debrecen 5-0-ra legyőzte a harmadosztályú Nyíregyházát a labdarúgó Magyar Kupa negyeddöntőjének keddi visszavágóján, így kettős sikerrel jutott a legjobb négy közé.
Acélozzák meg a lelküket, szerda reggelre minden bizonnyal eldől a demokrata előválasztás. És minden jel szerint a republikánus is, ahol a pártelit eltotojázta a dolgot. Trumpot talán csak Texasban lehet legyőzni, de ott az a Cruz nyerhet, aki kedden végleg elbukhatja az esélyt a jelöltségre.