Sokan azt gondolják, hogy a minőségi munkához a legjobb noszogatást a pénz jelenti, azonban a szakemberek szerint számos más tényező van, ami fontosabb ennél.
Gianluigi Buffon egyáltalán nincs meglepődve azon, hogy Antonio Conte vezetésével a Chelsea élen áll a labdarúgó Premier League-ben, mert ahogy fogalmazott, korábbi mestere "nem foglalkozik a második helyekkel".
A munkavállalók 17,2 százaléka, nagyjából minden hatodik alkalmazott az alacsony keresetűek közé tartozott az Európai Unióban 2014-ben - derült ki az Eurostat adataiból.
Egy ismeretlen nőbe szeretett bele egy másik, pécsi nő, de az visszautasította. Ekkor bedühödött: éveken keresztül elképesztő módokon zaklatta, követte.
Az Európai Központi Bank mai döntése értelmében az eszközvásárlási program kilenc hónappal, 2017 decemberéig meghosszabbításra került, áprilistól kezdve azonban a havi keretösszeg 80 milliárd euróról...
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elfogadta Budapestnek a 2024-es olimpia és paralimpia megrendezésére benyújtott második körös pályázatát, s úgy döntött, hogy a magyar főváros benyújthatja a harmadik pályázati dossziéját is jövő februárban.
Sem Manuel Valls volt miniszterelnök, sem a többi baloldali jelölt nem jutna be a francia elnökválasztás második fordulójába, ha most tartanák - derül ki a BVA közvélemény-kutatóintézet szerdán közzétett felméréséből.
Emléktáblát avattak csütörtökön a balassagyarmati kórházban a második világháborúban a szovjet csapatok fosztogatásai miatt éhen halt mintegy hétszáz pszichiátriai beteg emlékére. Kövér László, az Országgyűlés elnöke a megemlékezésen úgy fogalmazott: a bűn nem akkor teljesedik be, amikor elkövetik, hanem akkor, amikor megfeledkeznek róla.
Hat magyar lemez is felkerült a World Music Charts Europe (WMCE) nemzetközi világzenei toplistájának idei összesítésére. A 200-as elitben a legjobb helyezést Lajkó Félix érte el, akinek Most jöttem című, a Fonó Budai Zeneház gondozásában megjelent albuma a 30. lett.
Megállapodott a Magyar Posta az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatósággal a nyugdíjasok számára küldendő Erzsébet-utalványok kézbesítéséről - közölte a posta
A Kopaszi-gát mellé tervezett toronyház engedélyezésére sokan felkapták a fejüket, ez lehet ugyanis az első olyan épülete a fővárosnak, ami a Parlament és a Szent István Bazilika magasságát is...
A Volkswagen csalása ellen indított hadjárat következményei még mindig nem értek a végére: a dízel botrány még így, több mint egy év távlatából is áldozatokra kényszeríti a konszernt. Ezúttal Dél-Korea a főszereplő a wolfsburgi gyártó mellett, hiszen Szöul mintegy 32 millió dolláros bírságot vetett ki a világ második legnagyobb autópiaci szereplőjére.
A Jobbik szélsőjobboldalinak titulálása tárgyában, két egymásnak homlokegyenest ellentmondó hatósági döntés miatt jelenleg ellentétes joggyakorlat van érvényben Magyarországon.
Megkezdődött a Pesti Központi Kerületi Bíróságon Hunvald György egykori szocialista erzsébetvárosi polgármester ügyében a perújítás, a hűtlen kezelés miatt zajló eljárás csütörtöki tárgyalási napján az eljáró bíró az ügyben korábban született iratokat ismertette
Jövő márciustól csökkenti eszközvásárlási programjának havi keretét az EKB - jelentette be a jegybank csütörtökön. A döntés után komoly kilengések voltak a dollár piacán, a kezdeti gyengülés után...
A metróval kapcsolatos problémákról, a kórházi vezetők nyilatkozatstopjáról és Simonka Györgyről is kérdeztük a Miniszterelnökséget vezető minisztert a 73. Kormányinfón.
A házigazda Kashima Antlers 2-1-re legyőzte az új-zélandi Auckland Cityt a jokohamai selejtezőben a labdarúgó-klubvilágbajnokság csütörtöki nyitómérkőzésén.
A jövőben önálló intézmény lesz a jelenleg a Pécsi Nemzeti Színház (PNSZ) tagozataként működő Pécsi Balett - az erről szóló elterjesztést csütörtökön fogadta el a baranyai megyeszékhely közgyűlése
A DK szerint a kormány már olyan korrupt, hogy a látszatra sem ad. Ezt arra a hírre alapozzák, hogy Orbán ki akar lépni a korrupció ellenes programból.
A csíksomlyói Árvácska Együttes szegény sorsú gyerekeinek zenés pásztorjátékával kezdődik az Advent Budapesten téli fesztivál határon túli hétvégéje a Városháza parkban pénteken - közölték a szervezők az MTI-vel
Ötpárti konszenzus alakult ki a polgármesteri bérezés kérdésében, amennyiben a százalékokról is megegyezés születik, január 1-jétől életbe léphet az új rendszer – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
Kerpen - A Forbes gazdasági magazin felmérései szerint, a Forma-1 hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher (47) a világ ötödik legjobban kereső sportolója.
Keresi a rendőrség a 82 éves Volovár Imre bácsit. A férfi még kivitte a rokonait a kiskunhalasi vasútállomásra kocsival, majd rejtélyes módon nyoma veszett.
Tovább nőtt a hajléktalan emberek számára fenntartott éjjeli menedékhelyek kihasználtsága: Budapesten 85, országosan 88 százalékosra - tájékoztatta a Menhely Alapítvány csütörtökön az MTI-t
A szocialistáktól megbecsülés helyett csak megszorításokat kaptak a nyugdíjasok - reagált Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója az MSZP-s Bárány Balázs csütörtöki nyilatkozatára