Simola József, a Mol pénzügyi vezérigazgató-helyettese 6000 darab Mol részvényre gyakorolta opciós jogát a hosszútávú részvényopciós ösztönző program keretében. A Mol bejelentette, hogy 2016....
Ahogy 2016 a végéhez közeledik, az elcsigázott kötvénybefektetők ismét olyan évet tudhatnak maguk mögött, melyben stabil hozamokat tudtak elérni. Ez az év főleg a politikai meglepetések miatt lesz emlékezetes, melyek fokozatosan átszivárgó hatásai még mindig érezhetőek. A befektetők valószínűleg már régen elfelejtették, hogy az államkötvények hozamai még mindig alacsonyabbak, mint az év elején…
Karácsonykor mindenki a tökéletes ajándékot keresi: valami olyasmit, ami még biztosan nincs és nemcsak a szekrény egy eldugott szegletében árválkodik majd.
A Nagy Fal a Kínában valaha forgatott egyik legpazarabb és legdrágább film. A mozit óriási színházi készletek, kidolgozott jelmezek felhasználásával a ma élő legnagyobb kínai filmrendezők egyike – Csang Jimu – rendezte olyan „Hollywood-i ikonok” főszereplésével, mint Matt Damon.
Az RIA Novosztyi orosz hírügynökség közölte csütörtökön a hírta, hogy Carter Page, Donald Trump megválasztott amerikai elnök tanácsadója Moszkvába érkezett.
Az autóiparban végbemenő forradalom kiemelten érintheti Magyarországot is, hiszen a kormányzati szándékkal összhangban, az ágazat rendkívüli ütemben bővült az elmúlt években. Cikksorozatunk hatodik...
Magyarországon gyakran később diagnosztizálják a daganatos betegségeket, mint az Európai Unió más országaiban, emiatt kisebb a gyógyulás esélye - mondta a Magyar Nemzetnek az Egyesített Szent István és Szent László Kórház onkológiai osztályának vezetője.
Az Európa Liga csoportkörének utolsó fordulója következik, melynek megannyi mérkőzése képernyőre kerül, de kezdődik a klubvilágbajnokság és szurkolhatunk a magyar úszóknak is.
A Brexit és Trump felemelkedése újabb lökést adott a már 2013 óta alakuló önállóbb német biztonságpolitikának. Az utóbbi hetek vitája Berlinben az önálló német nukleáris elrettentésről korai figyelmeztető jelzésnek tekinthető mind Washington, mind Moszkva számára.
A karamellsziruphoz: 10 dkg cukor 0,5 dl forró víz 1 tk friss citromlé További hozzávalók: 20 dkg liszt 1/2 tk szódabikarbóna 5 dkg mogyoróvaj 5 dkg vaj 1 db kisebb tojás kristálycukor és porcukor a hempergetéshez
Gyengüléssel kezdett csütörtök reggel a forint az euróval szemben, így nem tudott ismét 313 alá kapaszkodni a magyar deviza. Közben a régióban a lengyel zlotynak továbbra is sokkal jobban megy, így...
A tempót és a sokszínűséget fokozandó, megérkezett az adaptív futómű (AVS) a Lexus GS F és RC F modellekbe, méghozzá száriában: az AVS nagymértékben javítja a rugózási kényelmet, miközben jobb kanyarstabilitást biztosít. A teljes AVS-csomag hét lengéscsillapító-vezérlési programot tartalmaz, és többek közt a karosszéria bólintását és ágaskodását is képes megakadályozni. A GS F kínálatában emellett…
Egy egeret látott azt akarta eltalálni – így mentegetőzött kollégáinak a rendőr-alezredes, aki részegen lövöldözött, és majdnem megölt egy gondnokot egy budapesti társasházban.
Megegyezésre jutott az UniCredit a lengyelek második legnagyobb bankjának, a Pekaónak az eladása ügyében. A hírek szerint a lengyel PZU biztosító és a lengyel állami pénzügyi alap, a PFR összesen 32...
A francia bankfelügyeleti szervezet szerint néhány pénzintézet már "a tervezés előrehaladott fázisában van" ahhoz, hogy Párizsba mozgassák át néhány londoni műveleti egységüket. Más városok is...
2017. január 8-áig választhatnak munkavédelmi képviselőt a legalább 20 főt foglalkoztató cégek. Az új szabályozás értelmében 50-ről 20-ra csökkent a választáshoz szükséges munkavállalói létszám, ami több mint 10 ezer céget érint. Az intézkedés eredményeként egyre több vállalatnál javulhat a dolgozók munkavédelmi érdekérvényesítő képessége, a munkavédelem színvonala pedig tovább emelkedhet – írja…
Csak akkor nyilatkozhatnak a kórházigazgatók, ha az ÁEEK engedélyezi, különben fegyelmit kapnak. Így biztosan kevesebb rossz hír jön majd az egészségügyből!
Novemberben átlagosan 1,1 százalékkal magasabbak voltak a fogyasztói árak, mint egy évvel korábban. A legjobban a szeszes italok, dohányáruk és a szolgáltatások drágultak - közölte a Központi Statisztikai Hivatal a Privátbankárral.