Nem szükségszerű az európai ügyészség felállítása, ugyanis jelenleg is megvannak azok a keretek, amelyeken belül fel lehet lépni a korrupcióval szemben - közölte Trócsányi László igazságügyi miniszter, miután holland kollégájával, Ard van der Steurrel tárgyalt hétfőn Hágában.
Kilencen vehettek át tagozati díjat a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) évi második rendes közgyűlésén hétfőn a Pesti Vigadóban, ahol Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár a kormányzat és a köztestület együttműködését méltatta.
Kovászna megye prefektusa kérésére az adóhivatal zárolta Antal Árpádnak, Sepsiszentgyörgy polgármesterének a bankszámláit. Az esetről maga Antal Árpád számolt be egy hétfői sajtótájékoztatón.
Nyomozás indított a hétfő reggeli metróbaleset ügyében a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK), a körülményeket büntetőeljárás keretében vizsgálják – közölte honlapján a rendőrség
Magyarország a vizsgált kilenc ágazatban zajló hamisítások miatt évente 217,329 milliárd forint veszteséget szenved el, ami az ágazatok értékesítési árbevételének 12,2 százalékát teszi ki - közölte...
Többtucatnyi rohingja menekült tűnt el hétfőn a Mianmart Bangladestől elválasztó Naf folyón, miután hajótörést szenvedtek - jelentették helyi lakosok és a média.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa összesen 104,6 millió forint támogatást szavazott meg helyi és körzeti televízióknak a műsorgyártását finanszírozó pályázat legújabb fordulójában - közölte az MTI-vel hétfőn az NMHH.
Felszámoltak egy irakiak által szervezett embercsempész hálózatot Bulgáriában - jelentette be hétfőn a bolgár belügyminisztérium és államügyészség együttes közleményében.
Szávay István (Jobbik) arra szólította fel Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert, hogy rendelje be a román nagykövetet, kérjen tőle magyarázatot és egyúttal a leghatározottabban tiltakozzon Traian Basescu volt román államfő azon kijelentése ellen, amelyik szerint "az igazi Románia határa a Tiszáig tart".
A Nemzetgazdasági Minisztérium hétfőn nyújtotta be a várva várt új, 2017-es adócsomagot, melybek kettő (+egy), előzetesen nem kommunikált újdonságot is találunk. Ehocsökkentése A 31 oldalas...
A karácsonyi nagy költekezésben minden forint számíthat, különösen, mert ilyenkor többet is ülünk a volán mögé. Éppen ezért lehet érdemes még szerda előtt tankolni, amikor is mindkét üzemanyag érdemben drágul.
Hajlandó-e vállalni a politikai felelősséget, és nyilvánosan bocsánatot kérni azért, hogy Bayer Zsoltot állami kitüntetésre javasolta...? - tette fel a kérdést Harangozó Tamás Semjén Zsoltnak, akinek a reakciója 2:10 perctől látható.
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) elutasította a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) korábbi elnökének, Joseph Blatternek a fellebbezését, így továbbra is érvényben marad a sportvezető hatéves eltiltása, amely minden futballal kapcsolatos tevékenységre érvényes.
Ha most indulnak valahova, már öltözzenek melegen. A keleti országrész már kezd ködbe borulni, és itt már fagy is, helyenként már -4 fok van. Nyugaton még csak borult az ég, Szombathely környékén pedig derűs, és ott 3 fok van. Ha rám hallgatnak, inkább otthon kuckoznak ma este.
Benyújtotta a nemzetgazdasági tárca hétfőn a versenyképesség növeléséről szóló adócsomagot, amely az adócsökkentés többéves programját tartalmazza - mondta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára hétfői sajtótájékoztatóján. Kiemelte: a tárca azt szeretné, ha a parlament - kivételes eljárásban - már a jövő héten elfogadná a csomagot.
2015-ben 1,6 milliárd euró - 2009 óta a legmagasabb értékű - magán- és kockázati tőkebefektetés valósult meg a közép-kelet-európai régióban, és 2014-hez képest 30%-kal több, rekordszámú exitre is sor...
A közösségi felületeken világszerte elterjedt, és hihetetlen népszerűségnek örvend a Mannequin Challenge. Manapság ismert sportolók, celbek és közéleti személyiségek osztják meg rövid videóikat az interneten.
Egynapos általános sztrájk bénítja meg Görögországot csütörtökön. A legnagyobb szakszervezetek a tervezett adóemelések és költségvetési kiadáscsökkentések ellen tiltakoznak.
A biztonság az elsődleges cél a magyarországi nukleáris fejlesztéseknél, így a globális nukleáris biztonságért folyó küzdelemben elismert teljesítményt nyújtunk - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Bécsben az MTI-nek nyilatkozva.
Magyarország és Szlovákia érdekelt egymás sikerében – erről is szó volt Andrej Kiska szlovák államfő és Orbán Viktor magyar miniszterelnök tárgyalásán az Országházban hétfő délután – tájékoztatta Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-t
Megkezdődtek a záróbeszédek a háborús bűnök elkövetésével vádolt Ratko Mladicnak, a boszniai szerb hadsereg egykori parancsnokának perében hétfőn a hágai Nemzetközi Törvényszéken (NT).
A stressz ma már szinte minden ember életében jelen van, és nem csak a munka, de az ünnepek, így a karácsony is stresszel jár, a készülődés sok konfliktust, nehéz helyzetet okozhat. A szakemberek szerint odafigyeléssel feszültségmentesebbé tehetők az ünnepek.
A Telekom és a Fenntarthatósági Média Klub (FMK) tagjai Adni Jó! Sütiakció néven jótékonysági sütemény-vásárt rendeznek az Önkéntesség Világnapján, 2016. december 5-én. Ennek keretében a vállalat önkéntes dolgozói és az FMK tagjai saját készítésű süteményeiket kínálják eladásra a Telekom csatlakozott telephelyein. A süteményekért felajánlott, a becsületkasszába befolyt bevételt jótékony célra…
Egy tábla csokoládé felkockázása számos problémát vet fel. Például csokis lesz a kezünk, az egész édességet össze kell tapogatnunk, mire elvégezzük a műveletet, és az is előfordul, hogy nem sikerül arányosan összetörnünk a csemegét. Szerencsére létezik egy sokkal könnyebb út, íme!
Tűz ütött ki Pakisztán legnépesebb városában, Karacsiban hétfő hajnalban egy négycsillagos szállodában, a legfrissebb adatok szerint legalább 11 ember életét vesztette, és 75-en megsérültek