A civil szervezetek számára jövőre tovább bővülnek a pályázati lehetőségek - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.
Pénteken kora délután megállapította a mai euró-forint keresztárfolyamot az MNB, így 311,02-nél zárta hivatalosan az évet a forint. Azóta erősödni kezdett a magyar deviza. 311,02 az idei záróárfolyam...
A legnagyobb hazai biztosítók első emberét arra kértük év végén, értékeljék a mögöttünk álló esztendőt és adjanak előrejelzést 2017-re. Alábbi kérdéseinkre válaszoltak: 1. Hogy értékeli 2016-ot...
A Marosvásárhelyi Rádió információi szerint az emberi élet tiszteletére hivatkozva nem végeztek abortuszt a temesvári orvosok a karácsonyi ünnepkörben.
Törökországban sikerült elfogni egy francia állampolgárt, aki a Szíriában és Irakban harcoló iszlamista szélsőségesekkel együtt akart harcolni - közölte pénteken a párizsi ügyészség.
Az Indiai Szuperliga hivatalos honlapja kihirdette a 2016-os szezon legjobb tizenegyét, amelyben a Mumbai City magyar légiósa, Vadócz Krisztián is helyet kapott.
Fontos a versenyképesség, termelékenység erősítése az agrárszektorban is - mondta Halmai Péter közgazdász, egyetemi tanár pénteken az M1 aktuális csatornán. Úgy vélte, idén az agrárgazdaság érdemben járult hozzá a gazdasági növekedéshez.
A baloldal kormányzásának nyolc éve alatt nem becsülték meg az embereket, nem fizették meg a munkájukat, és ha újra kormányra kerülhetnének, újra emelnék az adókat, így csökkenne az emberek fizetése - mondta Hollik István, a KDNP országgyűlési képviselője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. Az MSZP szerint 2016 a bukások és a lebukások éve volt a Fidesznek és a kormánynak – erről már Kunhalmi…
A közforgalmú gyógyszertárakat működtető gazdasági társaságokban 2017. január 1-jéig biztosítani kell a valódi többségi gyógyszerészi tulajdont, vagyis a gyógyszerészi tulajdonrésznek minden közforgalmú patikában meg kell haladnia az 50 százalékot.
Pillanatok alatt elterjedt a Twitteren, hogy meghalt Erzsébet királynő, miután egy hitelesnek tűnő BBC oldalon azt írták, a Buckingham palota megerősítette a hírt.
Életszagú történeteiről, remek előadásmódjáról híres Aranyosi Péter humorista. Szilveszterkor lesz látható a Comedy Centralon a Négybetűs szavak című önálló estje.
Miskolcon egy volt munkásőrgarnizon helyén működő üzemben autisták készítenek olyan dizájntermékeket, amelyek állják a versenyt a külföldi piacokon is. A vállalkozás itthon már hálózatépítésen, egyfajta nonprofit franchise-on, gondolkodik - írja a hvg.hu.
Az index által megkérdezett elemzők egyetértettek abban, hogy a jelenlegi folyamatok és a mostani kilátások alapján reális a 4 százalékos növekedés, de valószínűleg 2017 eredményei nem szárnyalhatók túl a rákövetkező években - írja az index
Jó hír a családbarát munkáltatók számára, hogy a bölcsődék mellett az óvodákra is kiterjed a szja-törvény 1. számú mellékletének 2017. január 1-jétől hatályos 8.6/c) pontja szerint az ingyenesen vagy kedvezményesen nyújtott szolgáltatás, ellátás adómentessége, amennyiben a juttatás nem pénzbeli formában történik. Az adómentesség egyaránt vonatkozik az állami, önkormányzati, egyházi és a civil vagy…
Magyarország - Nagyon téved, aki azt gondolja, hogy szilveszterkor bárhol szabadon koccinthat a boldogabb új évre. Egyes balatoni önkormányzatok máig fenntartották, vagy újra meghozták a rendszerváltás előtti utcai ivást tiltó szabályokat. Néhol még a szilveszter sem kivétel ez alól.
Az MSZP szerint Áder János 2012-ig fideszes pártkatona volt, és köztársasági elnökként is az maradt, ezért alkalmatlannak tartják őt a legfőbb közjogi méltóság posztjára.
Milliárdos támogatásokat kap jövőre a Badacsony és Fonyód közötti kompjárat, de költenek majd a kerékpárutakra, a gyógyhelyi és víziturisztikai fejlesztésekre, valamint a Hévíz-Balaton Airportra is.
A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka hatalmas megtiszteltetésnek nevezte, hogy az olimpiai évében a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) a második legjobb női sportolónak választotta az amerikai tornász, Simone Biles mögött.
Úgy döntött a madridi vezetés, hogy a január első hetében tartandó hagyományos vízkereszt idejére elővigyázatosságból kitiltja a főváros területéről a 3,5 tonnás vagy annál nehezebb teherautókat.
Terrortámadástól tartva úgy döntött a madridi vezetés, hogy a január első hetében tartandó hagyományos vízkereszt idejére elővigyázatosságból kitiltja a főváros területéről a 3,5 tonnás vagy annál nehezebb teherautókat.
Elhunyt William Salice, a Kinder-tojás feltalálója - jelentette be pénteken az általa létrehozott tehetségfejlesztő alapítvány, a Color Your Life. A közlés szerint a meglepetésajándékot tartalmazó csokitojás atyja csütörtök este, 83 évesen hunyt el az észak-olaszországi Paviában.