2016. december 22. csütörtök

dec. 22
7:48
Az OLAF szerint csalások miatt 93 milliárd forintot kéne visszafizetnünk Brüsszelnek (444.hu)
A csalásellenes hivatal a 4-es metró építésénél fedezett fel szabálytalanságokat és potenciális korrupciót.
dec. 22
7:51
Nyerésre állnak a terroristák? Körbe kell falazni magunkat a túléléshez (Privátbankár)
A nyáron Nizzában, a napokban Berlinben hajtottak a civil tömegbe a terroristák - Bécs után ezért Milánóban is betonelemekkel védik a forgalmas helyszíneket.
dec. 22
7:54
Ma jó hideg lesz, de lesz ez még rosszabb - mutatjuk (Blikk)
Magyarország – Ma se hagyja otthon a kapucnis kabátot, se a sálat!
dec. 22
7:54
Kovács: A mostani Fideszt könnyebb megverni (ATV)
A kormány és az ellenzéki pártok is kampányüzemmódba kapcsolhatnak 2017-ben, egyelőre azonban továbbra is kérdés, hogy a magát demokratikusnak nevező ellenzék milyen együttműködésben, milyen jelöltekkel szeretné Orbánékat leváltani. A nap híre idei utolsó adásában a Publicus Intézet igazgatója, az LMP társelnöke és az MSZP egykori elnöke latolgatta az ellenzék 2018-as esélyeit.
dec. 22
7:56
Hoppá: szexi félmeztelen képpel kíván boldog karácsonyt Palvin Barbi - fotó (Blikk)
Igazán kellemes meglepetéssel készült férfi rajongóinak karácsonyra a leghíresebb magyar szupermodell.
dec. 22
8:03
Csokoládétorta gazdagon (Mindmegette)
25 dkg étcsokoládé 17,5 dkg vaj + a formához 12,5 dkg cukor 20 dkg őrölt mandula 4 db tojás 4-5 ek baracklekvár
dec. 22
8:06
Nyilvános a hajtóvadászat: ez a férfi a felelős a berlini terrortámadásért (Privátbankár)
Nyilvános körözést adott ki a német szövetségi legfőbb ügyészség a hétfő esti berlini kamionos merénylet gyanúsítottjára.
dec. 22
8:06
Vigyázzon az alábbi ünnepi ételekkel! (WebBeteg)
A karácsony többek között az ízletes ételekről szól. Tudta, hogy átlagosan fél-1kg-ot hízunk ez idő alatt? Amennyiben speciális étrenden van cukorbetegség, magas vérnyomás, magas koleszterinszint stb. miatt, az ünnepek alatti étkezések még nagyobb kihívást jelentenek. Azonban ennek ellenére is jól érezheti magát, és jó döntéseket hozhat, ha tudja, mely ételeket ajánlott kerülnie, mit érdemes…
dec. 22
8:12
Kassai a fradistáknak is boldog karácsonyt kíván (Blikk)
Kassai Viktor sikerként könyveli el az idei évét, ám az komolyan meglepte, hogy a Fraditól több mint egy hónapja az egyik korábbi mérkőzése miatt támadják, miközben neki semmi baja nincs a futballklubbal.
dec. 22
8:12
Így védekeznek a terrortámadások ellen Milánóban (Alternatív Energia)
A legfrekventáltabb, gyalogosforgalmú pontokat védik, ahol turisták ezrei fordulnak meg.
dec. 22
8:12
Markánsabb íze lehet a pékáruknak (hirado.hu)
Markánsabb lehet a pékáruk, elsősorban a kenyerek íze a Magyar élelmiszerkönyv módosítása miatt - erről a Magyar Pékszövetség szakmai titkára beszélt az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.
dec. 22
8:12
Kína húzza le Ázsiát (Portfolio)
Tombol a karácsonyi hangulat a tőzsdéken, Ázsiában a szokásosnál jóval alacsonyabb részvénypiaci forgalom mellett mérsékelten esnek a tőzsdék. Ahogy tegnap este Amerikában, úgy ma reggel Ázsiában...
dec. 22
8:12
Időjárás: mire számíthatunk ma? (2016.12.22) (Pénzcentrum)
Itt a Pénzcentrum 2016.12.22-i időjárásjelentése....
dec. 22
8:12
Friss kutatás: Felcsúton élnek majd a leggazdagabb nyugdíjasok (ATV)
Egy friss kutatás szerint a magyarok egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek az öngondoskodásra, de még mindig sokan nem gondolnak arra, hogyan egészíthetnénk ki majdani állami nyugdíjukat. Pedig ha jól gazdálkodik, az átlagkereset másfélszeresét is elérheti a nyugdíja.
dec. 22
8:14
Tényleg kap Ön ennyi nyudíjat? - meg fog lepődni a legfrissebb hazai adatokon (Blikk)
Nőtt az átlagnyugdíj Magyarországon, de nagyok az ellátásbeli különbségek az egyes országrészek között - írja a Magyar Nemzet csütörtöki számában a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataira hivatkozva.
dec. 22
8:14
Az angolok még ötévi háborút akarnak (Alternatív Energia)
Ez a civilizáció öngyilkossága volna - Churchill nem bízik Németország legyőzésében
dec. 22
8:16
Végre erősödött a forint (Alternatív Energia)
Hét órakor az euró 310,34 forinton állt.
dec. 22
8:19
2,5 tonna műanyag rizst foglaltak le Nigériában (444.hu)
A kamu élelmiszer valószínűleg Kínából érkezett.
dec. 22
8:24
Ezentúl finomabb lesz a kenyér is (Privátbankár)
Markánsabb lehet a pékáruk, elsősorban a kenyerek íze a Magyar Élelmiszerkönyv módosítása miatt.
dec. 22
8:30
Berlini terror: bombagyártásra is készülhetett a merénylő (Blikk)
Berlin - A berlini gázolásos merénylet fő gyanúsítottja, a tunéziai Anis Amri a pokolgépek készítésének módját tanulmányozta az interneten, és közvetlen kapcsolatban állt az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezettel - jelentette a The New York Times című amerikai napilap egy névtelenül nyilatkozó amerikai tisztségviselőre hivatkozva.
dec. 22
8:30
Döntött a Fidesz: Áder maradhat az államfő (Alternatív Energia)
Kósa elárulta, hogy a kérdésben a párt elnökségén belül teljes volt a konszenzus.
dec. 22
8:30
Pokolgépek készítését tanulmányozhatta a berlini merénylő (hirado.hu)
A berlini gázolásos merénylet fő gyanúsítottja, a tunéziai Anis Amri a pokolgépek készítésének módját tanulmányozta az interneten, és közvetlen kapcsolatban állt az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezettel - jelentette a The New York Times című amerikai napilap egy névtelenül nyilatkozó amerikai tisztségviselőre hivatkozva.
dec. 22
8:30
Ma megint a 310-zel próbálhat megbirkózni a forint (Portfolio)
Tegnap nem sikerült a 310-es lélektani határ alatt maradnia a forintnak, ma azonban ismét megpróbálkozhat az áttöréssel. Közben az euró megint egy kis erősödéssel kezd a dollárral szemben , de...
dec. 22
8:32
Bármikor kitörhet egy szupervulkán Olaszországban (Blikk)
Tudósok egy csapata úgy gondolja, hogy bármikor kitörhet a Nápoly melletti Campi Flegrei.
dec. 22
8:32
Csányi: új országba léphet az OTP (hirado.hu)
Az OTP-csoport hamarosan több akvizíciót is bejelenthet, elképzelhető, hogy a bank jövőre egy új országba is belép - mondta Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója a Figyelő csütörtöki számában megjelent interjúban.
dec. 22
8:36
Villámgyors mákos bejgli (Mindmegette)
50 dkg puha vaj 50 dkg túró 60 dkg finomliszt 1 csipet só 4 ek porcukor 1 tk sütőpor 1 tk szódabikarbóna A töltelékhez: 30 dkg darált mák 25 dkg cukor 3 dl tej 6 dkg búzadara 10 dkg mazsola vagy aszalt vörös áfonya (elhagyható, aki nem szereti) 1 db citrom reszelt héja 4 db alma lereszelve A tetejére: 2 db tojás sárgája 1 ek tej
dec. 22
8:42
Rengeteg életet menthetne meg a pánikgomb - miért nem használjuk? (Privátbankár)
Technikailag semmi sem akadályozza, a taxisoknál működő példa is van rá - miért nincs pánikgomb a kamionokban is?
dec. 22
8:44
Csányi: új országban terjeszkedhet az OTP 2017-ben (Privátbankár)
Komoly tervei vannak az elnök-vezérigazgatónak a következő évre.
dec. 22
8:48
Le kell mondania a sütiről: allergiában szenved Zimány Linda (Blikk)
Zimány Lindának idén elmarad a hagyományos bejgli.
dec. 22
8:48
Terror Berlinben - Azonosítottak egy izraeli holttestet is (Alternatív Energia)
Megkezdték a merénylet óta eltűnt turista hazaszállítását.
dec. 22
8:48
Izraeli a berlini merénylő egyik áldozata (hirado.hu)
Izraeli halálos áldozata is van a három nappal ezelőtti berlini gázolásos merényletnek - közölte csütörtök reggeli híradásában az izraeli tízes tévécsatorna.
dec. 22
8:48
Mi várható a főbb európai piacokon? (ProfitLine)
A New York-i és az ázsiai tőzsdék nyomdokain haladva csökkenéssel nyithatnak a főbb európai tőzsdék csütörtökön. London pénzügyi szektorában a csütörtök az utolsó teljes értékű munkanap a karácsonyi és újévi ünnepek előtt.
dec. 22
8:48
Csányi: meglep, hogy nincs eladó bank Magyarországon (Portfolio)
Januárban újabb akvizíciót jelenthet be az OTP, és elképzelhető, hogy jövőre egy új országba is belépnek - közölte a Figyelővel Csányi Sándor. Magyarországon eladó bankot és portfóliót sem lát...
dec. 22
8:48
Ezért irigykednek a szabolcsi nyugdíjasok a pestiekre (Pénzcentrum)
Hiába nőtt az átlagnyugdíj Magyarországon....
dec. 22
8:48
A Citroën is odalép: bemutatkozik a C3 WRC (Auto Pult)
Egy hónappal a 2017-es FIA rali-világbajnokság monte-carlói nyitóversenye előtt a Citroën Racing Abu Dhabi-ban hivatalosan is leleplezi a C3 WRC versenyautót, melynek formáiból már most erőteljes ízelítőt kapunk.
dec. 22
8:50
Rekordidő alatt került rendőrkézre a rabló - videóval (Blikk)
Érd – Gyógyszertárból, majd dohányboltból szeretett volna pénzt szerezni az a férfi, aki december 21-én 9 óra körül ment be egy diósdi gyógyszertárba, ahol az ott dolgozó személyektől a kasszában lévő pénzt követelte.
dec. 22
8:50
Döntött a Fidesz: Áder János maradhat az államfő (Alternatív Energia)
Kósa elárulta, hogy a kérdésben a párt elnökségén belül teljes volt a konszenzus.
dec. 22
8:50
Gyarmati: félrevezetés lehet a kamionban hagyott igazolvány (hirado.hu)
A biztonságpolitikai szakértő szerint fenntartással kell kezelni a berlini merénylethez használt teherautóban talált iratokat.
dec. 22
8:51
A magyar állam idén fél év alatt 230 felhasználó adatait kérte ki a Facebooktól (444.hu)
De a Facebook csak a kérelmek felét tartotta jogosnak.
dec. 22
8:52
Így adta első interjúját 7 évesen Hosszú Katinka - videó (Blikk)
A közvélemény most láthatja először azt a videót, amelyen a 7 éves Hosszú Katinka először ad interjút, mégpedig az egyik bajai általános iskola kamerája előtt.
dec. 22
8:53
Gyárfás Tamás nem indul újra az úszószövetség elnöki posztjáért (444.hu)
A kormány turisztikai kormánybiztosa, Bienerth Gusztáv lehet a befutó.
dec. 22
9:00
Csalás és korrupció gyanúja a 4-es metró körül - rengeteg pénzt kérhetnek vissza (Privátbankár)
Az európai csalásellenes hatóságok azt javasolják, hogy Magyarországgal fizessettessenek vissza közel 300 millió eurót, azaz bő 90 milliárd forintot, amit a négyes metró építéséhez kapott támogatásként. A Politico birtokába került dokumentumok szerint az OLAF súlyos szabálytalanságokat, csalást és lehetséges korrupciót tárt fel az összesen 1,7 milliárd eurós projektnél.
dec. 22
9:06
Sarka Kata bevallotta, mi a legnagyobb vágya (Blikk)
Sarka Kata és a gyerekek idén Hajdú Péter nélkül készülnek a karácsonyra, az anyuka viszont még nem érzi a karácsonyi hangulatot - ez talán férje hiányának is köszönhető.
dec. 22
9:06
Csányi Sándor: személyesen ismerem Mészáros Lőrincet (Kripto Akadémia)
Az OTP elnök-vezérigazgatója elsősorban arról beszélt, hogy a bank új országba is beléphet.
dec. 22
9:06
Prehisztorikus madárfaj maradványaira bukkantak (hirado.hu)
A madár átmenetet képezhetett egy nagy testű sirály és egy kormoránhoz hasonló merülő között, de valószínűleg volt fogsora.
dec. 22
9:06
Csányi Sándor új országot hódítana meg az OTP-vel (Portfolio)
Januárban újabb akvizíciót jelenthet be az OTP, és elképzelhető, hogy jövőre egy új országba is belépnek - közölte a Figyelővel Csányi Sándor. Magyarországon eladó bankot és portfóliót sem lát...
dec. 22
9:06
A Citroën is odalép: bemutatkozik a C3 WRC (Auto Pult)
Egy hónappal a 2017-es FIA rali-világbajnokság monte-carlói nyitóversenye előtt a Citroën Racing Abu Dhabi-ban hivatalosan is leleplezi a C3 WRC versenyautót, melynek formáiból már most erőteljes ízelítőt kapunk.
dec. 22
9:08
Hős magyar rendőr: testével melegítette fel a kihűlt férfit (Blikk)
Testével melegített a rendőr egy idős férfit a mentők kiérkezéséig Balatonakarattyán, megmentve ezzel a kihűléstől a magányos házikóban talált embert.
dec. 22
9:08
Varga: nincs szükség bűvésztrükkre (hirado.hu)
A 310-315-ös sávban mozgó forint picit gyengébb annál, mint amire a Nemzetgazdasági Minisztérium számított, de ez az árfolyam nem befolyásolja az államadósság csökkenését, nincs szükség bűvésztrükkre - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Figyelő csütörtöki számában megjelent interjúban.
dec. 22
9:08
Kétszámjegyű béremelést kapnak az állami cégek dolgozói (Portfolio)
Több tízezer állami vállalatnál dolgozó alkalmazott bére emelkedik jövőre, az erről szóló tárgyalások szerdán kezdődtek meg a kormány képviselői és a szakszervezetek között - értesült a Magyar Idők....

Keresés