Január 1-jétől béremelés lesz a kormányhivatalok megyei szintjén foglalkoztatottaknál, átlagosan 30 százalékkal nő a fizetésük. Idén júliusban a járási hivatalokban volt béremelés - közölte az MTI.
Több gyermek született és kevesebben haltak meg idén január és október között, mint 2015 első tíz hónapjában, így mérsékeltebb a természetes fogyás az egy évvel korábbinál - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán az MTI-vel.
Aktivisták szerint már csaknem 24 órája egyetlen felkelő és civil sem hagyta el a városrészt - jelentette szerdán az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH).
Egy Vatikánvároshoz közeli római gyógyszertár dolgozóinak Facebook-profilján jelent meg a hír, hogy Ferenc pápa kedden besétált a patikába és cipőt vásárolt magának.
Sevil Shhaideh 52 éves közgazdászt, volt regionális fejlesztési minisztert javasolta a miniszterelnöki posztra Romániában a választásokon győztes Szociáldemokrata Párt (PSD) az államfővel folytatott kormányalakítási konzultáció alkalmával szerdán.
Bár a sztárok születésnapjukkor általában világraszóló bulit csapnak, Brad Pitt igyekszik minél kiseb feltűnést kelteni, és úgy megünnepelni 53. születésnapját.
Telefonálás munkaidőben és azon kívül – két különböző eset azonos szabályokkal, melyek alapvető eleme az együttműködési kötelezettség. Cikkünk a telefonhívásokat kétféle szemszögből vizsgálja: amikor munkaidőben a munkavállalók telefonálnak magánügyben, illetve amikor munkaidőn kívül a munkáltató munkaügyben keresi a dolgozót.
Ha problémáink vannak a főnökünkkel, és úgy látjuk, be kell számolnunk erről a HR-nek, akkor csak szilárd tények birtokában lépjünk fel, különben ezek hiányában a HR képviselői könnyen a főnök mellé állhatnak - írja a Harvard Business Review.
Botka László a 168 Órának elmondta, három feltétel teljesülése esetén vállalja az ellenzéki miniszterelnök-jelöltséget. A polgármester szerint most úgy tűnik, a baloldali pártok nem akarnak győzni.
Igaz, Liviu Dragnea, a PSD pártelnöke szerint alkotmányellenes, hogy a priusza miatt a törvény „egyelőre” megfosztja őt attól a lehetőségtől, hogy magának igényelje a miniszterelnöki posztot, és csak ideiglenes megoldásnak tekinti a bizalmi emberének várható miniszterelnöki kinevezését.
Átmegy a piroson, hirtelen kanyarodik, nem ad elsőbbséget a gyalogosoknak. Ezt nem egy részeg orosz sofőr csinálja, hanem az Uber önvezető autója a San Francisco-i forgalomban. A cég annak ellenére tesztel, hogy nem kapott engedélyt.
A nagy átcsoportosítások között bújt el a milliárdocska, amit „civil és egyéb szervezetek támogatása” címszóval a Schmidt Mária vezette Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány kapott a márciusban meghalt Nobel-díjas íróról elnevezett központra.
A tavalyi évhez képest közel másfél nappal hosszabbodtak a fizetési határidők. Miközben a vállalkozások fizetési határideje növekszik, a csúszással fizető társaságok is 2 nappal hosszabb késéssel teljesítik fizetési kötelezettségeiket. Nemcsak a fizetési csúszások, hanem a késve fizetett számlák aránya is nőtt.
Remek tippeket adott ajándékvásárláshoz a Fem3 Caféban Voksán Virág, aki Rácz Gergő énekes, zeneszerzővel volt a műsor vendége. A szexi dj azt is elárulta, kapott-e már ciki, vagy fura karácsonyi ajándékot:
Maine - Őrült vagy fanatikus? Az amerikai férfi, Phelan Moonsong ugyan csak fél esztendő után, de megkapta az engedélyt a hatóságoktól, hogy személyi igazolványán is kecskeszarvakkal szerepelhessen - emyleket hétköznap is visel.
A magyar fauve festészet történetében az eddigi legmagasabb áron, 170 millió forintért kelt el Tihanyi Lajos Pont St. Michel (Párizs) című 1908-ban készült látképe. A festmény kikiáltási ára 34...
Az új tulajdonos Puch László arról beszélt az ATV-ben, hogy 30-35 ezres példányszám a céljuk, és hisz abban, hogy a Népszava a baloldali programhirdetések felülete lehet.