Németországban a szövetségi parlament (Bundestag) csütörtök este megszavazta a kormány javaslatát az uniós társállamokból érkező bevándorlók szociális ellátási jogosultságának korlátozásáról.
Moszkva és Washington új elképzeléseket vizsgál, miképp lehetne új lendületet adni a hónapokkal ezelőtt holtpontra jutott diplomáciai egyeztetéseknek a szíriai Aleppóban zajló harcok megfékezése érdekében - mondta pénteken John Kerry amerikai külügyminiszter Rómában.
A kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházássá nyilvánítaná a Magyar Telekom székházának építését - derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium oldalára felkerült tervezetből. A...
Leállították a 4-es metrót a Szent Gellért tér közelében péntek este, mert az utasok füstöt észleltek. Az embereket kikísérték az állomás felé - tájékoztatta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.
A statisztikák szerint rosszul vannak a magyarok attól, hogy végrendeletet írjanak, pedig rengeteg esetben csak így őrizhetik meg az élet során felhalmozott vagyont úgy családon belül, hogy az ne vezessen széthúzáshoz. Dr. Tóth Ádámnak, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnökének van egy jó híre azok számára, akik szerint egy végrendelet megírása bonyolult jogi procedúra.
Már fél órával Nico Rosberg mai bejelentése után megkereste a Renault egy magas rangú vezetőjét Toto Wolff - a téma Nico Hülkenberg szerződtetése volt! Minderről az Auto Bild Motorsport számolt be mai cikkében. Tovább »
Régóta fennálló gyakorlati problémának vetne véget jövő év áprilisától a kormány a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium friss rendelettervezete szerint. A kerékpárszállító eszközök is kaphatnak külön...
Kormányközi védemi megállapodást írt alá Sztepan Poltorak ukrán védelmi miniszter lengyel kollégájával, Antoni Macierewiczzel pénteken Varsóban. Közben befejeződött az ukrán hadgyakorlat a Krímnél, de Kijev újabbakat tervez a helyszínen.
Mivel év végén, szilveszter közeledtével megszökik a virslieladás az országban, így nem meglepő, hogy mustárból is némileg nagyobb mennyiség fogy. Ezen a gondolaton haladva indultunk a boltoknak, hogy kiderítsük, melyik a legjobb flakonos mustár a piacon, mivel is érdemes szilveszterkor próbálkozni.
Németországban a szövetségi parlament (Bundestag) csütörtök este megszavazta a kormány javaslatát az uniós társállamokból érkező bevándorlók szociális ellátási jogosultságának korlátozásáról.
Az AFP szerint már biztonságban van az a hét ember, akiket egy fegyveres ejtett túszul egy utazási irodában, Párizs déli részén péntek este. A rendőrség szerint rablás történhetett, mivel az irodában pénzváltással is foglalkoztak. A rendőrség nagy erőkkel vonult a helyszínre, a rabló még szökésben van.
Kifizette a nettó 1,134 milliárd forintos vételárat a Pápai Hús csoportért a hongkongi magánbefektetők tulajdonában álló Tano Commerce Kft. - közölte a társaság az MTI-hez pénteken eljuttatott sajtóközleményében.
Az októberi előre hozott parlamenti választásokon harmadik helyen végzett Kalózpárt (Píratar) vezetőjét bízta meg pénteken kormányalakítással Izland államfője, miután a feladatra előzőleg felkért két...
Egy idős férfi holttestét találták meg a tűzoltók egy teljesen kiégett ház romjai között a Pest megyei Kerepes külterületén - tájékoztatta a megyei katasztrófavédelmi szóvivő az MTI-t péntek este.
Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőre (NEAK) változik az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) elnevezése 2017. január 1-jén a Magyar Közlöny pénteken megjelent számában olvasható...
A munkáltatók és a munkavállalók szervezeteivel aláírt megállapodásnak köszönhetően a kormány arra számít, hogy már jövőre magasabb lehet a gazdasági növekedés üteme a kormány által várt 3,1...
Izrael fontos és ígéretes piac, ahová Magyarország megduplázta kivitelét az elmúlt három évben - mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter az M1 aktuális csatornán pénteken.
Érdekes kormányhatározat jelent meg a Magyar Közlöny pénteki számában. Ezek szerint a kormány készül a magyar és a kínai kormány között korábban megkötött, Budapest-Belgrád vasútvonal újjáépítési...
A HIV-fertőzött betegek másodlagos fertőzésének kezelésében is segíthet a Debreceni Egyetem számos kutatócsoportja által tanulmányozott gombaellenes szer, amely a Penicillium chrysogenum gomba által termelt fehérje. Jótékony gombával a különböző fertőző gombafajok ellen?
Donald Trump gazdasági konzultációs tanácsot hív életre - ezt maga a megválasztott amerikai elnök jelentette be pénteken. Trump "stratégiai fórumnak" nevezte el a konzultatív szervezetet, amelybe...
Miután a szíriai hadsereg Aleppó Sejk Szaid nevű déli kerülete felé nyomult előre, a lázadók - attól tartva, hogy körülzárják őket - péntekre virradóra visszavetették támadásukat - jelentette az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns szervezet.
Mérsékelt elmozdulásokat láthatunk egész nap a tengerentúli részvénypiacokon, a várakozásoknak körülbelül megfelelő munkaerőpiaci adatok nem hozták lázba a befektetőket.Itt a vége 2016.12.02...
Szemétben gázolnak az utasok a barcelonai El Prat repülőtéren a takarítók napok óta tartó sztrájkja miatt; több spanyol sajtóorgánum kaotikus állapotokról számolt be pénteken.