A Teréz körúti robbantással gyanúsított férfi védője szerint fordulatot hozhat az ügyben a gyanúsított antropológiai vizsgálata, Brunner Tamás erről a Magyar Idők hétfői számában beszélt.
A Teréz körúti robbantással gyanúsított férfi védője szerint fordulatot hozhat az ügyben a gyanúsított antropológiai vizsgálata, mely során azt próbálják megállapítani, hogy a robbantás helyszínén és időpontjában térfigyelő kamera által rögzített felvételen látható robbantó és P. László fizikai adottságai mennyire egyeznek.
Hosszú kérdés-felelet szimulációs játék alapján dönthetik el a vendéglátósok 2017-től azt, hogy a felszolgált, eladott ételre és italra milyen áfakulcsot számíthatnak fel.
Most már tényleg ki kellene mondani, hogy itt háború van: ha ezt megtennénk, sok minden másképp történne – nyilatkozta a titkosszolgálati szakértő a Kossuth Rádióban.
A kedvező világgazdasági pozícióhoz a megfelelő partnerek kiválasztásán túl, illúziók nélküli, realitásokra épülő, hosszabb távú gazdaságfejlesztés szükséges - nyilatkozta a Nemzetgazdasági Minisztérium nemzetközi gazdasági kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára a Magyar Hírlap hétfői számában.
Lezuhant egy orosz katonai repülőgép 39 emberrel a fedélzetén hétfőn a kelet-oroszországi Jakutföldön - közölte a TASZSZ hírügynökség rendőrségi forrásokra hivatkozva.
Égési sérüléseket szenvedett egy férfi hétfő hajnalban a fővárosban, a VIII. kerületi Magdolna utca egyik lépcsőházában, a rendőrség vizsgálja, történt-e bűncselekmény - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság internetes oldalán.
Mintegy 261 millió forint gyűlt össze a közmédia ötödik Jónak lenni jó! elnevezésű jótékonysági akciójában, amely a Magyar Református Szeretetszolgálatot támogatta.
Budapest - A Teréz körúti robbantással gyanúsított férfi védője, Brunner Tamás szerint fordulatot hozhat az ügyben a gyanúsított antropológiai vizsgálata - írja a Magyar Idők.
Nekem gyerekkorom óta kizárólag a fejem izzadós, de mára (túl a 40-en) már elviselhetetlen. A legkisebb mozgásra és már 20 fok felett úgy dől a fejemről a víz. Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
A protoceleb, aki arról volt híres, hogy híres. 99 éves volt, de mintha kétszer annyit élt volna. Kilenc férjet és megszámlálhatatlan történetet hagyott maga után.
Kártérítési előleget fizet a tragédiában érintett családoknak a debreceni Grand Tours utazási iroda - írta az iroda Facebook-oldalán vasárnap késő este.
Tíz érmet, közte öt aranyat szereztek a magyar úszók a Lausanne-ban rendezett, 40 ezer svájci frank (11,6 millió forint) összdíjazású nemzetközi verseny második, befejező napján.
39-en voltak az Il-18-ason, ami Tikszi városától 27 kilométerre zuhant le. Hatan állítólag túlélték a balesetet, más részlet egyelőre nem ismert. (Via MTI)
Kína - Pórul járt egy, az esküvőjükre tartó párocska, ugyanis kibéreltek a nagy napra egy hófehér Ferrarit, azonban egy sárga Volkswagen útközben beléjük hajtott és teljesen lezúzta a luxusautó oldalát.