Moldova megválasztott elnöke, Igor Dodon egy szerda esti moldovai televíziós műsorban kijelentette: beiktatása után azonnal kezdeményezi Traian Basescu volt román elnök és felesége moldovai állampolgárságának visszavonását - közölte az Agerpres román hírügynökség csütörtökön.
Az év második felében 10 ezer körüli szinten stagnál az országszerte, havonta megvalósult ingatlan adás-vételek száma. Az aktuális novemberi adat 7%-kal alacsonyabb az egy évvel ezelőtti azonos időszaknál, de hasonló mértékben múlja alul a két évvel ezelőtti szintet is. A novemberi mélypont az utóbbi években 2012-ben volt, amikor a tranzakciók száma alig haladta meg a 6 ezret.
Produktív volt a Szilícium-völgy nagyágyúnak tegnapi találkozója a leendő amerikai elnökkel - mondta el az egyik résztvevő, Jeff Bezos, az Amazon alapítója. Mint ismeretes, Donald Trump behívatta...
Öt új útvonalat indít Magyarországról a Wizz Air a Nyugat-Balkánra 2017 áprilisától. Tavasztól öt fővárosba: Szkopjébe (Macedónia), Podgoricába (Montenegró), Tiranába (Albánia), Pristinába (Koszovó)...
Budapest - A 2016–2017-es program első félévében minden korábbinál több, a jelentkezett 207 hallgató közül 135 nyerte el a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíjat, köztük olimpiai, világ- és Európa-bajnokok, akik 102-204 ezer forint közötti havi anyagi támogatásra számíthatnak.
Jövőre véglegesítené az osztrák integrációs törvényt Sebastian Kurz külügyért és integrációért felelős miniszter, aki az APA osztrák hírügynökségnek adott interjújában kifejtette, hogy az erről szóló koalíciós tárgyalások igen lassan haladnak.
A Playboy Miss November modellje, Ashley Smith, koktélozgatni ment pár barátjával, Miami közkedvelt tengerpartjára. Ashley láthatóan élvezi a könnyen jött népszerűséget, önfeledten sétálgatott a homokos parton vagy éppen fotózta magát az óceánban.
Pontosabban, a karácsonyi vásárlástól rettegek. Imádok ajándékot venni, képes vagyok a legnagyobb hidegben, 12 órán keresztül, étlen-szomjan, 8 bevásárlószatyorral a vállamon gyalog átkelni a városon, hogy megtaláljam a tökéleteset...
A Kuril-szigetek négy déli tagja feletti területi vitában előrelépést és a kétoldalú gazdasági kapcsolatok szorosabbra fűzését várja a két fél Vlagyimir Putyin orosz elnök helyi idő szerint csütörtök este megkezdődött japán látogatásától.
Az egyelőre még nem szivárgott ki, hogy milyen baleset miatt pompázik a szivárvány minden színében a színésznő, de sérülései biztosan nyolc napon túl gyógyulnak.
Drámai változások zajlanak a gyógyszeriparban, olyan új innovatív irányok hódítanak, mint a biológiai gyógyszerek, a személyre szabott orvoslás, a genomika, valamint a ritka betegségek kezelésére...
Ha célpontot kellene választania valakinek, aki törvény elől menekül, akkor Belize egy jó úti cél, hiszen itt nincsen magyar közösség, nagykövetség, Marcsika viszont azt rontotta el, hogy a közép-amerikai országban is elkezdett csalni, mert elfogyott a pénze – ezt Magyar Gábor mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Demcsák Zsuzsa számára is fontos a HPV elleni vakcina beoltásáról szóló figyelemfelhívás, mivel lánya is lassan abba a korba lép, amikor megkaphatja az oltást.
Az Európai Néppárt Orbán Viktor miniszterelnök javaslataival készült az európai uniós csúcsra, az Európai Tanács csütörtökön kezdődő ülésén újra a migrációs válságra adandó uniós megoldás áll majd a középpontban - olvasható az Alapjogokért Központ közleményében, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
A magyar cégvezetők jelentős része pozitívan tekint gazdasági kilátásai elé, a megnövekedett megrendelések nyomán pedig közel 90 ezer új munkahely jöhet létre jövőre a hazai kkv-szektorban – derül ki a Budapest Bank által készített kutatásból.
A Váci út óriási átalakuláson ment keresztül az elmúlt bő két évtizedben. Az egykori ipari zóna Budapest elsőszámú irodapiaci lokációjává nőtte ki magát, és bár folyamatosan veszik át a használaton...
Donald Trump megválasztott amerikai elnök sok kijelentése ésszerű és pragmatikus - jelentette ki Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök csütörtökön a hagyományos, több orosz televízió és rádió által sugárzott évzáró interjúja során.
Ismét itt a karácsonyi forgatag, amikor azt sem tudjuk hol áll a fejünk. Elővesszük a listát, hogy mi mindent kell intézni, tenni, venni. Előbb vagy utóbb belefutunk a kilátástalanságba, hogy már megint nem tudjuk, kinek mit ajándékozzunk. Hogy véget vessünk az agóniának összegyűjtöttünk néhány tippet, mit is adjunk!
Az Együtt felszólítja a kormányt, hogy azonnal állítsa le az országos lőtérfejlesztési programot, és az erre szánt 27 milliárd forintot fordítsa a közoktatási rendszer informatikai fejlesztésére - mondta Szigetvári Viktor, az ellenzéki párt elnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.
358 300 új menedékkérelmet nyújtottak be 2016 harmadik negyedévében az Európai Unió tagállamaiban, ami 17 százalékos növekedést jelent a második negyedévben regisztrált 305 700 kérelemhez képest - közölte csütörtökön az Eurostat, az Európai Unió statisztikai hivatala.
Ismertté vált az Audi Hungária béremelési javaslata, amelyben a következő két évre meghatározná a keresetek emelkedését - közölte az Audi Hungária Független Szakszervezet, amely nem elégedett az...
Finnország nem adja ki Iraknak az emberiség elleni bűntettel vádolt ikerpárt – jelentette ki a finn igazságügyi miniszter. Miközben zajlik a vádakat tagadó testvérpár bírósági tárgyalása, a nyomozók lehallgatták a gyanúsítottak zárkai beszélgetését. A felvételek tanulsága szerint meg döbbentő dolgokra derült fény – hangzott el az M1 Aktuális műsorában.