Az olaj világpiaci ára tovább erősödik kedden annak köszönhetően, hogy a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) várakozásai szerint a vártnál nagyobb mértékben növekedhet majd a kereslet a kőolaj iránt...
A Ferrari japán forgalmazásának 50. születésnapját igazán méltó módon ünnepelte: egy különleges kisszériával, amely a jelenlegi kínálattól eltérő formai elemekkel hívja magára a figyelmet. A 488 Spider alapú J50 esetén az ikonikus vörös szín megmaradt, a részletek azonban jócskán különböznek.
Csaknem félmillió gyerek néz szembe éhínséggel Nigéria északkeleti részén, és közülük 80 ezren éhen is fognak halni, ha nem kapnak segítséget - figyelmeztetett kedden az ENSZ Gyermek Gyorssegélyalapja, az UNICEF.
Kedden tartották meg Budapesten a "folkTREND! - a hagyomány a régi, a stílus új" című divatbemutatót, hazai tervezők munkáival, a budapesti Tesla Rendezvényközpontban. Nézze meg a képeket és döntse el, viselné-e az utcán ezeket a ruhákat!
Budapest - Hoppá! Nem áll rosszul önbizalom dolgában Várkonyi Andrea, a Micsoda nők! című talkshow vezetője a legutóbbi műsorban arról értekezett, barátai között akad olyan, akinek csak csettintenie kéne, hogy ágyba bújjon vele. Sőt szerinte aki ezt nem akarja, az meleg
Leonardo DiCaprio mindig is a világ egyik legvonzóbb férfijának számított, de úgy látszik, hogy a színész alaposan elhagyta magát és pocakot növesztett.
Három helyett legalább hat hónapig jogosultak lennének a munkanélküli ellátásokra egy másik uniós tagállamban állást kereső munkavállalók, a gazdaságilag inaktív és tartózkodási engedéllyel nem rendelkező külföldiektől viszont visszatarthatnák a fogadó országban a tb-ellátásokat. Többek között ezeket a rendelkezéseket tartalmazza Brüsszel új javaslata a társadalombiztosítási rendszerek…
Alighanem a leginkább embert próbáló kihívás karácsony előtt a meglepetések, ajándékkészítéshez szükséges alapanyagok, dekorációk, mázsányi élelmiszer beszerzése.
Elképesztően kevésen múlott a rekord, a 20 éves Feliks Zemdegs 0,01 azaz egy század másodpercet javított a mellette ülő Mats Valk rekordján, így a Rubik-kocka gyorskirakási rekord most már 4,73 másodperc.
A forint az euróval szemben négyhavi, a dollárral szemben 15 éves mélypontja közelében ragadt továbbra is és ha a Fed ma este intenzív jövő évi kamatemelési tervet vázol, akkor a forint tovább is...
A tervezettnél akár egy nappal is később kezdődhet el Kelet-Aleppó kiürítése, amelynek megindítását eredetileg szerda hajnalra időzítették. Egy ellenzéki tisztségviselő a Bassár el-Aszad szíriai elnökkel szövetséges síita milíciákat teszi felelőssé a késlekedésért.
Több mint száz ügyfél bankkártyaadatait szerezte meg két román férfi egy fővárosi bankfiók előterében lévő bankautomatából elektronikai eszközök felszerelésével. A férfiakat még azelőtt elfogták, hogy pénzt vehettek volna fel mások bankszámláiról. Mindketten előzetes letartóztatásba kerültek.
A készpénz az az ajándék, amelynek a legtöbben örülnének karácsonyra, de a többség várhatóan szépségápolási terméket kap majd - derül ki a CIB Bank megbízásából készült reprezentatív kutatásból....
Igencsak megéhezhetett a Telekom Veszprém kézilabda csapata a SEHA Liga keddi játéknapján, a Tatran Presov ellen aratott győzelmet követően, ugyanis kedvükért még munkaidő után is kiszolgálták őket egy miskolci gyorsétteremben.
Los Angeles - Elhunyt 69 évesen a világhírű zenész, Robin Thicke édesapja, Alan Thicke. A népszerű színészt szívinfarktus vitte el, fia karjaiban halt meg.
Az „Egy Kína” elvének bármilyen megváltoztatása vagy sérülése hatással lesz a Tajvani-szorosban uralkodó békére és stabilitásra – figyelmeztetett szerdán a pekingi Tajvani Ügyek Hivatala
30 éves korunkra már sokféle tapasztalattal és tudással rendelkezünk, alkalmasak vagyunk akár arra is, hogy vezető pozícióban dolgozzunk. A mai kor követelményeinek megfelelve folyamatosan tanulunk, képezzük magunkat, beszélünk minimum egy vagy két nyelvet, azt hiszem mondhatjuk, hogy értékesek vagyunk a munkaerőpiacon. De állíthatjuk-e magunkról, hogy szakmailag és emberileg annyit tudunk az…
Az előzetes adatközlésnek megfelelő mértékben, 2%-kal bővült az ipari termelés az előző hónaphoz képest októberben. Ezzel a szektor teljesítményéről nagyjából az összes jó hírt el is mondtuk. A...
Tizenegy lefejezett férfi holttestet találtak Áden jemeni kikötővárosban, egy természetvédelmi területen - jelentette szerdán egy helyi hírportál, meg nem nevezett biztonsági forrásra hivatkozva.
33 százalékkal emelkedtek szűk egy év alatt a lakásárak a VII. kerületben, a lakóingatlan-piac 2016-ban pedig már harmadik éve fellendülési szakaszban van. A 2008-as válságot követő lejtmenet után az...
Orbán Viktor minden olyan javaslat ellen emeljen vétót a holnap kezdődő uniós csúcson, mely kötelezőnek mondja ki akár egyetlen menekült befogadását is – a mai kormányülésen minden bizonnyal erre kap felhatalmazást a miniszterelnök.
Yan Lu, Sugata Ray és Melvyn Teo tudósok legújabb tanulmánya szerint az, hogy milyen kocsit vezet a hedge fund menedzser, sokat elárul arról, hogyan áll a kockázatvállaláshoz vagy, hogy képes-e a...
A háromszoros Tour de France-győztes Chris Froome is nyeregbe száll azon az új kerékpáros versenyen, amelyet január 26-án, az ausztrálok nemzeti ünnepén rendeznek a melbourne-i Forma-1-es pályán.
A sátrakból kialakított menekülttábor lakói a téli veszélyhelyzet miatt segítséget kértek Németh Zoltán plébánostól, aki 8 embert befogadott a plébánia közösségi házába, mert „az evangélium szelleme és Ferenc pápa útmutatása” szerint fontosnak érezte a segítségnyújtást. Van köztük afrikai keresztény, baptista, kurd és szíriai muszlim is, „pszichésen, testileg és lelkileg is kifáradtak”. Karácsonyi…
A General Motors időben megkezdte a tisztán elektromos Chevrolet Bolt értékesítését Amerikában, amely kedvező árának és értelmezhető hatótávolságának köszönhetően érdemben hozzájárulhat az elektromos...
A soproni fesztivál a Linkin Park után újabb fellépőket jelentett be: jön Ellie Goulding, visszatér az Imagine Dragons, és itt lesz a 20 éves holland lemezhuszár, Martin Garrix is. (Volt)
Dubaj - Tizenegy lefejezett férfi holttestet találtak Áden jemeni kikötővárosban, egy természetvédelmi területen - jelentette szerdán egy helyi hírportál, meg nem nevezett biztonsági forrásra hivatkozva.
Több mint száz ügyfél bankkártyaadatait szerezte meg két román férfi egy fővárosi bankfiók előterében lévő bankautomatából elektronikai eszközök felszerelésével. A férfiakat még a pénzügyi tranzakció...