A Volkswagen szerint a digitalizáció, a járművek közötti kommunikáció és az elektromobilitás alapvetően változtatja meg az autóipart, ezért a német autógyártó menedzsmentjében is változtatásokra van...
Nagy a nyomás a bevándorlók kötelező szétosztása ügyében az Európai Unión belül, Németország áttörést szeretne elérni a kérdésben - ezt mondta Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón.
A Kúria megállapította, hogy a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által vizsgált pénzügyi intézmények kartelleztek, összehangolták stratégiáikat a deviza jelzáloghitelek végtörlesztésből eredő banki veszteségek csökkentése érdekében, a versenyhivatalnak azonban újra kell számolnia a bírságokat új eljárásban, a Kúria által megadott szempontok alapján, mivel a kiszabott közel 10 milliárd forintnyi…
Az éles technológiai verseny mellett újabb kihívásokkal is meg kell küzdenie Amerika egyik legnagyobb vállalatának. Mire készül Trump, és miért hívta össze a világ legnagyobb jövőfejlesztőit?
Krémesen és édesen elcsábít, a karácsony nem telhet el nélküle. A tojáslikőr a szexi klasszikus, ami a lágy íze miatt igazán csajos ital. Megmutatjuk hogyan készítsd el, hogy igazán tökéletes legyen!
Magyarország – Még egy évig nem vonják ki a húszezer forintos bankjegyeket a forgalomból, így azokkal 2017 december 31-ig még fizethet az ember – számolt be róla az ATV.
A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) fegyelmi bizottsága felmentette a kajakos Horváth Bencét és Szomolányi Mátét, akik ellen még a riói olimpia előtt indult eljárás, s bár kvalifikálták magukat, nem utazhattak az ötkarikás játékokra.
Automata berendezéseken, fokozott biztonsági ellenőrzés mellett készítik és csomagolják az Erzsébet-utalványokat - írta a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében, hozzátéve: mindez garanciát jelent arra, hogy sértetlen borítékokba, megfelelő értékű utalványok kerüljenek.
Politikai programja érvényesítéséhez keres partnereket a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), az esetleges kormányzati szerepvállalás ügyében azonban még nem kíván állást foglalni, mert semmilyen megkeresést, felkérést nem kapott a vasárnapi választásokon győztes Szociáldemokrata Párttól (PSD) - közölte Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szerdán.
Három interneten rendelt étrend-kiegészítőt vont ki a forgalomból a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), a forgalmazóval szemben milliós nagyságrendű élelmiszer-ellenőrzési bírságot szabott ki - közölte a hivatal kedden az MTI-vel.
Mintegy 20 ezer vállalkozás pénztárgépbeszerzéséhez nyújt segítséget a kormány, a kasszánként 50 ezer forintos állami támogatás igénybevételének egyik legfontosabb feltétele a kassza 2016. december 31-ig történő üzembe helyezése - hívta fel a figyelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdai MTI-nek küldött közleményében.
Magyarország fejlettsége hátulról az ötödik az uniós tagországok sorában - derül ki az Eurostat tegnap megjelent adataiból. Az egy főre jutó GDP számait érdemes egy kicsit alaposabban megnézni,...
Lassan már nyolc éve, hogy a Vectrát leváltva bemutatkozott az első generációs Opel Insignia, mely új időszámítás kezdetét jelentette a villámos márka középkategóriásainak életében. Az újdonság persze nem volt hibátlan, több helyen is bele lehetett kötni, és ha nem is minden hibát volt módjuk kijavítani a gyáriaknak, a 2013-as modellfrissítéssel kiküszöböltek néhány problémát, ráadásul az amúgy is…
Miniszoknya-háború tört ki az izraeli parlamentben, a kneszetben, miután "illendőségre" hivatkozva nem engedtek be több, parlamenti képviselő munkatársaként dolgozó nőt, mert "túl rövid" volt a szoknyájuk - értesült a Háárec című újság honlapja szerdán.
Szerdán az olasz szenátus is bizalmat szavazott Paolo Gentiloni kijelölt miniszterelnök kormányának. A parlament alsóháza kedd este már megtette ugyanezt. A szenátusban 169-en voksoltak igennel és...
Emeli bruttó 3-3 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból az MTI szerdán.
Szerdán az olasz szenátus is bizalmat szavazott Paolo Gentiloni kijelölt miniszterelnök kormányának. A parlament alsóháza kedd este már megtette ugyanezt.
Felfüggesztette az euróövezeti pénzügyminisztereket tömörítő testület a Görögország terheinek enyhítésére elfogadott adósságkönnyítő intézkedéseket, válaszul az athéni kormány által bejelentett extra...
Budapest - A riói olimpián aranyérmet szerző vívó, Szász Emese (34) egy Aranyplakettet kapott a 2015/16-os szezon vívók összetett világranglistáján elfoglalt első helyezése után.
Felfüggesztette az euróövezeti pénzügyminisztereket tömörítő testület a Görögország terheinek enyhítésére elfogadott adósságkönnyítő intézkedéseket, válaszul az athéni kormány által bejelentett extra kiadásokra - jelentette be szerdán az eurócsoport.
Magyarország – „ A parasztvakításnak egyszer vége kell hogy legyen. Rettenetes fájdalom, hogy azok az egykori elvbatrátaim, akik ma az országot vezetik, ilyen metamorfózison mentek át, mert szerintem ez abnormális folyamat.” -így bírálta a jelen kor politikusait Székhelyi József a Népszavának adott interjújában.
A Fed szerdai kamatdöntése előtt kivártak a befektetők az újabb pozíciók felvételével, így a vezető nyugati részvényindexek szerény elmozdulásokat mutattak csupán a magyar tőzsde zárásakor. Az...
Lassan már nyolc éve, hogy a Vectrát leváltva bemutatkozott az első generációs Opel Insignia, mely új időszámítás kezdetét jelentette a villámos márka középkategóriásainak életében. Az újdonság persze nem volt hibátlan, több helyen is bele lehetett kötni, és ha nem is minden hibát volt módjuk kijavítani a gyáriaknak, a 2013-as modellfrissítéssel kiküszöböltek néhány problémát, ráadásul az amúgy is…
Lena Headey hatalmas összegért, részenként több mint egymillió dollárért (296 millió forint) alakítja a Hét Királyság gonosz uralkodónőjét a Trónok harca című televíziós sorozatban.
Opciós Mol-részvényeket hívott le kedden Horváth Ferenc, az olajcég egyik üzletágának ügyvezető igazgatója, majd a papírok kétharmadát rögtön el is adta - közölte a társaság a tőzsde honlapján. ...
Magyarország – „ A parasztvakításnak egyszer vége kell hogy legyen. Rettenetes fájdalom, hogy azok az egykori elvbatrátaim, akik ma az országot vezetik, ilyen metamorfózison mentek át, mert szerintem ez abnormális folyamat.” -így bírálta a jelen kor politikusait Székhelyi József a Népszavának adott interjújában.