Az egyébként is pikáns mérkőzésnek külön érdekessége lesz, hogy mindkét válogatott kispadján olyan szakember ül, aki jobban ismeri az ellenfelet, mint a saját csapatát.
A rendőrök a lakosság segítségét kérik az idős férfi megtalálása érdekében. A Debreceni Rendőrkapitányság körözési eljárást folytat a 84 éves Pál János eltűnése ügyében.
Kalifornia - Néhány biciklista egy dombról gurult éppen lefele, mikor eléjük fordult az autós. A videót készítő férfi ki tudott térni az autó elől, de az előtte felboruló társán ő is átesett.
Hemzsegnek az orosz kormány körül a hülyék. Egyikük, Mihail Kovalcsuk még a tudományos akadémiát is megpróbálja maga alá gyűrni. Ő momentán abban hisz, hogy a háttérhatalom éppen génmódosított szolganépek kifejlesztésén dolgozik.
Az oktatási rendszer szétverése a Fidesz-kormány egyik legnagyobb bűne, hiszen olyan károkat okoz, amelyeket csak hosszú évtizedek munkájával lehet helyrehozni - mondta Ikotity István, az LMP országgyűlési képviselője vasárnap telefonon az MTI-nek.
A politikai stabilitás mindig is fontos volt az igazán gazdag emberek számára. Ha belegondolunk ez nem túl meglepő, hiszen a kiszámíthatóság az egyik legfontosabb szempont, ha új üzleten törjük a...
Az Egyesült Államok svédországi nagykövete olvasta fel Bob Dylan köszönő levelét a Nobel-díj átadó ünnepségen. A dalszerző-zenész nem jelent meg a díjátadón. Tiszteletére Patti Smith énekelte el egyik dalát, de annyira izgult, hogy belesült az egyik versszakba.
Magyar idő szerint vasárnap reggel 6 órakor (helyi idő szerint 7 órakor) kinyitottak a szavazóhelyiségek Romániában, ahol képviselőket és szenátorokat választanak a kétkamarás bukaresti parlamentbe a következő négy évre.
Rövid távon a lakás- és irodafejlesztések miatt eltűnhetnek parkolóhelyek Budapest és más nagyvárosok belső részeiből, ami nem segít az amúgy is szűkös kínálaton - derül ki egy friss elemzésből.
Makrogazdasági szempontból kevés fontos adat jelenik meg a jövő héten Magyarországon, viszont azért unatkozni még így sem fogunk. Az építőipari termelés adatai mellett kiskereskedelmi statisztikát, valamint az ipari termelés részletes adatát közlik, illetve az is kiderül, hogy tovább szárnyal-e a hazai turizmus. Mutatjuk, miket írj fel a naptárba a jövő héten!
A napokban tartotta meg az Európai Űrügynökség (ESA) esedékes ülését, melyen Magyarország először vett részt teljes jogú tagállamként. Az ülésen a tagállamok meghatározták, hogy a következő öt évben...
A napokban hét, új a helyi gazdaságfejlesztést és a foglalkoztatás bővítését támogató uniós pályázati felhívás jelent meg összesen közel 60 milliárd forint értékben a Terület- és Településfejlesztési...
A szombati meccsen annyira szétázott a stadion füve, hogy nem lehetett laposan rúgni a labdát. Pont ennek kivédésére költöttek rá 100 millió forintot tavasszal.