2016. december 1. csütörtök

dec. 1
15:42
NFL: Eltemettük a tavalyi döntőst (Agroinform)
Szerkesztőink és tippmestereink górcső alá vették a Nemzeti Főcsoportot és megtippelték kik jutnak be a rájátszásba.
dec. 1
15:44
EP-képviselők tiltakoznak az ukrán oktatási reformtervek ellen (hirado.hu)
A változtatások miatt nehéz helyzetbe kerülhetnek a kisebbségek.
dec. 1
15:44
Ez a mai nap legfontosabb találós kérdése (Portfolio)
Lázár János a csütörtöki szokásos Kormányinfóján bejelentette, hogy a járási és kormányhivatalok munkatársai személyesen adják át decemberben a nyugdíjasoknak az egyszeri 10 ezer forintos...
dec. 1
15:44
"Miért nem tudta összezárni a térdeit?" Ezt kérdezte a bíró a megerőszakolt áldozattól (ATV)
A bírói bizottság azt javasolja, hogy bocsássák el azt a kanadai bírót, aki azt kérdezte egy feltételezett nemi erőszakot elszenvedett áldozattól, hogy „miért nem tudta összezárni a térdeit”.
dec. 1
15:45
Rákerestem a neten és ijesztő dolgokat olvastam (WebBeteg)
Azt hiszem, 2016-ban lehetetlenség nem „cyber hipochondernek” lenni. Elég beírnunk a keresőbe, hogy cukkini, és máris ömlik ránk a sok cikk a világ legrémisztőbb betegségeiről...
dec. 1
15:48
Jennifer Aniston elárulta, miért nem folytatódhat a Jóbarátok (444.hu)
Mert az okostelefonok miatt Rachel, Monica, Phoebe, Joey, Chandler és Ross már nem tudna mit csinálni egy szobában.
dec. 1
15:51
Az adókedvezmény nem minősülne támogatásnak (Adózóna)
Az adókedvezmény nem minősülne támogatásnak a közbeszerzési törvényben az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága által csütörtökön javasolt módosítása szerint.
dec. 1
15:54
Fordult a kocka: Orbán pert nyert Gyurcsány cége ellen (Alternatív Energia)
A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla megváltoztatta a korábbi elsőfokú ítéletet.
dec. 1
15:54
Jövő év végéig jók még a rég húszezresek (ProfitLine)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) egy évvel, 2017. december 31-ig meghosszabbítja a 2015 előtt kibocsátott 20 ezer forintosok bevonásának határnapját, így a régi címletekkel további egy évig, azaz jövő év végéig lehet fizetni - közölte a jegybank az MTI-vel.
dec. 1
15:56
Az államé lett az Erzsébet tér (Alternatív Energia)
A főváros "reméli, hogy az ilyen döntések nem válnak gyakorlattá".
dec. 1
15:56
Egyre közeleg az olaszok döntése (ProfitLine)
A vasárnapi alkotmányos népszavazás eredményét a külföldön élő, több mint 3 millió olasz szavazata határozhatja meg, akik csütörtök délutánig adhatják le voksukat levélben.
dec. 1
16:00
Egy marék iskolás döntheti be a leggyűlöltebb gyógyszergyáros pénznyomdáját (hirado.hu)
Töredék költségen sikerült a középiskolásoknak legyártani azt a széles körben használt gyógyszert, melynek árát nemrég ötvenszeresére emelte az azóta hírhedtté vált gyógyszeripari befektető.
dec. 1
16:00
Európa legkeresettebb bűnözői díszítik a adventi kalendáriumot (ATV)
Naponta egy-egy körözött bűnöző képét teszi közzé virtuális adventi naptárában az Európai Rendőri Hivatal (Europol), hogy ezzel is segítse elfogásukat. Az első kép csütörtökön került ki a szervezet honlapjára, Facebook- és Twitter-oldalára.
dec. 1
16:00
Javában folyik a Rolls-Royce Cullinan SUV fejlesztése (Auto Pult)
Javában dolgoznak a mérnökök a világ első Rolls-Royce SUV-ján, olyannyira, hogy a munkálatokba maga a gyártó ad betekintést. A divatos irányba húzó brit kékvérű modell tesztelése holnaptól már közutakon zajlik.
dec. 1
16:02
Kornel Horvath wins Rhythm's Best Percussionist 2016 prize (hirado.hu)
Kornel Horvath, a Kossuth-prize winning Hungarian percussionist, has won the British Rhythm magazine's best percussionist prize for 2016, musicradar.com reported on Thursday.
dec. 1
16:02
Ezt a járgányt küldené fel az Audi a Holdra - kép (ATV)
Amikor az Apollo 17 asztronautái elhagyták a Hold felszínét 1972-ben, maguk mögött hagytak egy híres holdjárót. Most az Audi abban reménykedik, hogy egy új privát hold-misszió keretében megtalálják az utolsó NASA-utazás során otthagyott csodajárgányt.
dec. 1
16:04
Kim Kardashian szünetet akart tartani - romokban a házassága (hirado.hu)
A reality sztár nem bírja elviselni paranoiás férjét, aki ahelyett, hogy támasza lenne a nehéz időszakban, inkább az őrület határára sodorja.
dec. 1
16:06
Állami pályázatokra utazik a céged? Most könnyebben kapsz pénzt (Privátbankár)
Az Országgyűlés javaslata szerint a jövőben nem minősülne támogatásnak az adókedvezmény a közbeszerzési törvényben.
dec. 1
16:06
Kívül diós belül mákos bejgli (Mindmegette)
3 dkg élesztő 0,5 dl tej 1 tk cukor 50 dkg rétes liszt 50 dkg finom liszt 50 dkg margarin 50 dkg porcukor 4 db tojás sárgája 0,5 ek rum 3 ek tejföl 1 db citrom reszelt héja 1 tk só 40 dkg darált dió 40 dkg darált mák 40 dkg porcukor 15 dkg mazsola 2 csomag vaníliás cukor 1 dl rum 1,5 dl tej 60 dkg barack lekvár 4 db tojás sárgája
dec. 1
16:06
Két legenda is visszatérhet a Chapecoense „kedvéért" (Sport365)
Dél-amerikai beszámolók alapján két igazi legenda, a brazil Ronaldinho és az argentin Juan Roman Riquelme is visszatérhet a pályára a Chapecoense színeiben.
dec. 1
16:08
Megsimogatták a magyar bankok fejét (Privátbankár)
Stabil kilátással kezdhetik a jövő évet a közép- és kelet-európai bankrendszerek.
dec. 1
16:08
Vesztes elődöntővel búcsúzott Drogba - videó! (Sport365)
A Toronto FC lesz a Seattle Sounders ellenfele az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokság döntőjében.
dec. 1
16:12
Rogán beismerte: ő kampányminiszter (Alternatív Energia)
Nem akármilyen nap volt a csütörtöki. Rogán Antal propagandaminiszter parlamenti bizottsági meghallgatásán szokatlanul őszinte volt.
dec. 1
16:14
Hagyó-per - Vissza az elsőfokú bíróságra? (Alternatív Energia)
dec. 1
16:15
Indul a Cipősdoboz Akció (Kripto Akadémia)
Új, vagy újszerű játékadományokat várnak a program keretében.
dec. 1
16:15
MÁÉRT: Fidesz-MSZP szópárbaj a találkozó alatt (hirado.hu)
Az ellenzéki párt szerint politikai paravánt húz a kormány az országot feszítő valóságos problémák elé, a nagyobbik kormánypárt szerint a szocialisták semmit sem tanultak.
dec. 1
16:15
Kamu az elektromos autók térnyerése? - Százszor több van belőlük, mint pár éve (Portfolio)
A hatékonyabb, nagyobb hatótávolságot biztosító akkumulátoroknak, a direkt és az indirekt ösztönzőknek, valamint a töltőinfrastruktúra dinamikus fejlesztésének köszönhetően a plug-in-hibrid és a...
dec. 1
16:15
Brutális újítások lehetnek a CSOK-ban (Pénzcentrum)
Adókedvezmény is járhat....
dec. 1
16:15
Elképesztő méreteket ölt a pedofilbotrány: Már 350 áldozat jelentkezett (ATV)
Rendőrségi vezetők közlése szerint már több, mint 350 áldozat jelentkezett az elmúlt hetekben kirobbant angol futballkluboknál tapasztalt pedofilbotránnyal kapcsolatban.
dec. 1
16:17
Így kapják meg a nyugdíjasok az Erzsébet-utalványt (Kripto Akadémia)
Ki nem találná, milyen megoldást eszelt ki a kormány.
dec. 1
16:17
Toborzásba kezd a Spar (hirado.hu)
A Nyugati téri áruházban várják személyesen a munkák iránt érdeklődőket.
dec. 1
16:17
Felfüggesztette OPEC tagságát Indonézia (ATV)
Az olajkitermelési kvóták csökkentésével nem ért egyet, ezért felfüggeszti OPEC tagságát Indonézia - jelentette be az ország energiaügyi minisztériuma csütörtökön.
dec. 1
16:18
Tasnádi László állítólag le akar mondani, annyira fáj neki, hogy Lázár szerint kínos, hogy kommunista ügynök volt, és hogy senki sem védte meg (444.hu)
Pedig október 23-án még előléptették a volt III/II-es operatív tisztet, akinek még Nagy Imre újratemetéséről is ÁVH-s múltú ügynökök jelentettek.
dec. 1
16:19
Orbán pert nyert az Altus Zrt. ellen (hirado.hu)
Elsőfokon még a Gyurcsány Ferenc korábbi tulajdonában álló cég javára döntöttek.
dec. 1
16:24
Még mindig rengeteg magyar van a szegénység küszöbén (Privátbankár)
Nőtt az átlagos életszínvonal és javult a háztartások jövedelme, de még mindig sokan veszélyeztetettek.
dec. 1
16:27
Így folyatjuk a vizet - Ábra (ProfitLine)
Vízfogyasztás Magyarországon (1990-2014).
dec. 1
16:30
Lebontják a PeCsát még idén a Városligetben - Fotók (Spa Trend Online)
A Liget Budapest projekt keretében a helyére épül az Új Nemzeti Galéria.
dec. 1
16:33
A munkaerő mobilitására és a képzésre összpontosít a kormány (hirado.hu)
Folytatódik a munkahelyvédelmi akció is.
dec. 1
16:33
OPEC-ülés előtt olajat shortolni? - Rossz ötlet (Portfolio)
Tegnap magyar idő szerint délután 5 órakor véget ért a bécsi OPEC ülés, melyen a szervezet tagjai megállapodtak, hogy az eddigi 33,8 millió hordó / napos kitermelést 32,5 millióra vágják vissza,...
dec. 1
16:33
Altalaj, Gyárfás, Ásotthalom: Lázár János az ATV kérdéseire válaszolt (ATV)
A Miniszterelnökséget vezető miniszter nem vállalna sportszövetségi elnökséget, mert szerinte főállású politikusnak erre nem lehet ideje.
dec. 1
16:33
Javában folyik a Rolls-Royce Cullinan SUV fejlesztése (Auto Pult)
Javában dolgoznak a mérnökök a világ első Rolls-Royce SUV-ján, olyannyira, hogy a munkálatokba maga a gyártó ad betekintést. A divatos irányba húzó brit kékvérű modell tesztelése holnaptól már közutakon zajlik.
dec. 1
16:33
Spanyol Király Kupa: Mitől esélyesebb a Barcelona a Real Madridnál? (Agroinform)
A katalán gárda még a Herculesen sem jutott túl, de már esélyesebbek a végső sikerre, mint a Real Madrid.
dec. 1
16:35
Űrhajóst menekítettek az Antarktiszról (hirado.hu)
Buzz Aldrin egy turistacsoport tagjaként tartózkodott a jeges földrészen, amikor rosszul lett.
dec. 1
16:35
Ma is 15 éves csúcsra drágult a dollár (Portfolio)
Reggel még kismértékben erősödött a forint az euróval szemben, délelőttre azonban fordult a szélirány, így már 314 felett járunk. Általánosságban gyengülnek a feltörekvő piaci devizák, a legdurvább...
dec. 1
16:37
Újra élővé teszik Zalaegerszegen a Zala folyó holtágát (hirado.hu)
Az újonnan létrejövő vízfolyás mentén kerékpározható gyalogösvényt, valamint rekreációs parkot alakítanak ki.
dec. 1
16:42
Hátat fordított az olajkitermelőknek Indonézia - itt az indoklás (Privátbankár)
Nem ért egyet a kvóták csökkentésével, felfüggesztette a tagságát Indonézia.
dec. 1
16:48
Carlsen lett a sakkvilágbajnok (Alternatív Energia)
"A sírból hozta vissza az egészet a norvég különítmény legnagyobb örömére."
dec. 1
16:50
Pénzmosás: többet várnak a magyaroktól (Alternatív Energia)
Az ügyekben indított vádemelések száma nem áll arányban az azonosított kockázatokkal.
dec. 1
16:51
Jön a -10 fok (hirado.hu)
Erős, több helyen viharos széllel kezdődik az első decemberi hétvége.
dec. 1
16:51
Varga nagyon optmista (Portfolio)
A gazdasági növekedés jövőre jócskán meghaladhatja a 3%-os ütemet - jelentette ki Varga Mihály a parlament gazdasági bizottságának ülésén a Reuters tudósítása szerint. Jelentősen meghaladhatja a...

Keresés