2016. január 1. péntek

jan. 1
18:24
Húsz év után visszavonul az izlandi elnök (Infostart)
Húsz év után visszavonul az izlandi államfő. Ólafur Ragnar Grímssont ezt maga jelentette be pénteken újévi üzenetében.
jan. 1
18:30
Huszonhárom mozi nyert a digitális fejlesztésre kiírt pályázaton (ProfitLine)
Huszonhárom mozi nyert a művészmozik digitális fejlesztésére kiírt pályázaton, amelynek keretösszege 100 millió forint - áll a kultúráért felelős államtitkárság csütörtöki közleményében.
jan. 1
18:32
Merre az arra? Románia 2015-ben (ProfitLine)
Romániában a társadalom és politikai elit kapcsolatának mélyülő válsága, a politikai osztály megújulásának előkészítése, illetve az útkeresés jegyében telt el a 2015-ös év.
jan. 1
18:33
Hosszú volt a buli? A pályán hányt a Manchester United csatára! (Sport365)
Könnyen lehet, hogy a tervezettnél hosszabbra nyúlt a Manchester United csatárának szilveszteri bulija, miközben a csapat Újév napján már bajnokin volt érdekelt.
jan. 1
18:39
Mecset őrző katonákat gázoltak el Franciaországban (ATV)
Mecsetet őrző katonákat akart elgázolni pénteken Franciaország déli részén egy férfi, de csak könnyebb sérüléseket okozott egyiküknek.
jan. 1
18:42
Pontosan ennyi menekült lépte át a magyar határt tavaly (Privátbankár)
391 384 menekülttel szemben jártak el a rendőrök 2015-ben az Országos Rendőr-főkapitányság szerint.
jan. 1
18:42
Megszüntették az euró bevezetéséért felelős lengyel kormánybiztosi posztot (Infostart)
A lengyel kormány megszüntette az euró bevezetéséért felelős kormánybiztosi posztot - a péntektől hatályos rendeletről a TVN24 hírtelevízió számolt be.
jan. 1
18:42
Amíg a világ szilveszterezett, elég fontos dolgok mentek a háttérben (444.hu)
Mr. Grófo és Kis Busta együtt tolták át az országot 2016-ba.
jan. 1
18:44
Csak másnapra sikerült eloltani a szállodatüzet Dubajban (444.hu)
Még vizsgálják, hogy mitől gyulladt ki szilveszter este a 63 emeletes szálloda.
jan. 1
18:45
Hat éve flörtöl egymással a két világsztár (BorsOnline)
Új álompár van születőben Hollywoodban. Mindketten idén váltak el, és évek óta működik közöttük a kémia.
jan. 1
18:57
Meghalt Natalie Cole (hirado.hu)
Meghalt a jazzlegenda Nat "King" Cole lánya, Natalie Cole - adta hírül pénteken az AP amerikai hírügynökség.
jan. 1
19:00
Mecsetet őrző katonákat akart elgázolni Franciaországban egy férfi (Infostart)
Mecsetet őrző katonákat akart elgázolni pénteken Franciaország déli részén egy férfi, de csak könnyebb sérüléseket okozott egyiküknek.
jan. 1
19:03
25 milliárdos beruházás a Sió mentén (2014-2020) (ProfitLine)
A Sió-csatorna vízügyi rendezése mellett mintegy huszonötmilliárd forint értékű fejlesztést terveznek a 2014-2020-as európai uniós ciklusban a Balatont a Dunával összekötő csatorna menti települések, vállalkozások a Tolna megyei önkormányzat kiemelt projektjének keretében
jan. 1
19:05
Kiskereskedelmi pálya (ProfitLine)
Az eddig megjelent adatok alapján egyértelmű, hogy jó évet zárt a kiskereskedelem tavaly, és a kedvező tendencia folytatódhat ebben az évben is - mondta Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára az MTI-nek adott évértékelő interjúban.
jan. 1
19:15
Borongós szombat hószállingózással (Alternatív Energia)
Hajnalra -4 és -13 fok, délután pedig 0, -5 fok várható.
jan. 1
19:15
Ausztriában alig van hó, de Eplényben már lehet síelni (Pénzcentrum)
Kinyitott a síiskola, a kölcsönző, az étterem, és a büfé is....
jan. 1
19:15
Felrobbant az Európát és Oroszországot összekötő gázvezeték Husztnál (444.hu)
A Szojuz csővezeték egyik kárpátaljai szakaszánál 50 méter magasra csaptak fel a lángok.
jan. 1
19:21
Nyilasi Tibornak és fiának is bejött az ügető (BorsOnline)
Az NB II-es futballista, Nyilasi Bálint nyerte a sportolók sztárfutamát az Ügetőszilveszteren a Kincsem Parkban. Apja rá fogadott.
jan. 1
19:21
Fokozott biztonsági készültségben köszöntötte az új évet a világ - a nap hírei (Infostart)
A közömbösség ellen emelt szót békeüzenetében a pápa. Az év első kislánya Budapesten, az első kisfiú Győrben született meg.
jan. 1
19:23
Hétvégi műsor az InfoRádióban - Arénák (Infostart)
Az InfoRádióban a hétvégén mások mellett hallható lesz Ónodi Eszter színművész, Kövér László, az Országgyűlés elnöke, Szelényi Iván szociológus és Cseh László világ- és Európa-bajnok úszó.
jan. 1
19:33
Fülig Jimmy feléledt (Kripto Akadémia)
Magyarország a lehetőségek hazája, itt évekig el lehet lopni...
jan. 1
19:33
Elhunyt Natalie Cole, Nat 'King' Cole lánya (ATV)
65 éves korában elhunyt a jazzlegenda Nat "King" Cole lánya, Natalie Cole - adta hírül pénteken az AP amerikai hírügynökség.
jan. 1
19:36
Felhőkön ülve (ProfitLine)
Évente több milliárd eurós kiadással jár a felesleges adatok tárolása és kezelése az európai szervezeteknek a Veritas Technologies LLC informatika biztonsági cég felmérése szerint, részben azért, mert a munkavállalók úgy kezelik a vállalati rendszert, mint a saját infrastruktúrájukat, a vezetők pedig túlzott mértékben támaszkodnak a felhő alapú tárolási rendszerekre.
jan. 1
19:39
Ittasan szenvedett autóbalesetet Curtis (BorsOnline)
A rapper Budakalászon, a Pomázi úton csapódott villanyoszlopnak autójával. A balesettel kapcsolatban felmerült az ittasság gyanúja.
jan. 1
19:48
A spanyol hatóságok is keresztbe tettek a szír fociedzőnek (444.hu)
A László Petra-videókról ismertté vált Osama Abdul Mohsen nem tudja Spanyolországba vinni a még Törökországban váró családtagjait, mert nincsenek meg a papírjaik.
jan. 1
19:51
Visszavonul az izlandi elnök (Gondola)
Húsz év után visszavonul az izlandi államfő. Ólafur Ragnar Grímssont ezt maga jelentette be pénteken újévi üzenetében
jan. 1
19:51
Lövöldözés Tel-Avivban (Alternatív Energia)
Ketten meghaltak, tízen megsebesültek.
jan. 1
19:51
Így búcsúztatták világszerte a 2015-ös évet, és így várták az új évet (videó) (ATV)
Világszerte tömegek szilvesztereztek utcai partikon a biztonsági fenyegetések ellenére. Berlinben több százezren, New Yorkban 1 millióan, Rio de Janeiróban pedig 2 millióan vettek részt az újévi bulikon. Szinte mindenhol látványos tűzijátékokkal zárultak az ünnepségek. További részletek a videóban.
jan. 1
19:57
Meghalt a dzsesszlegenda lánya (Infostart)
Meghalt a dzsesszlegenda Nat "King" Cole lánya, Natalie Cole - adta hírül pénteken az AP amerikai hírügynökség.
jan. 1
20:09
Petr Cech három nyelven irányítja az Arsenal védelmét (Infostart)
Az Arsenal labdarúgócsapatának kapusa, Petr Cech elárulta, hogy általában három nyelven irányítja a védelmet.
jan. 1
20:09
Gazdasági karakterek 2015 (Kripto Akadémia)
A pénzügyi szektorban sikeresnek látszó vezetőket nehéz példaképnek nevezni.
jan. 1
20:09
Közöny helyett béke (ProfitLine)
Győzd le a közömbösséget és szerezd meg a békét! címmel tette közzé Ferenc pápa pénteken újévi, egyben békevilágnapi üzenetét. Január 1. a béke világnapja a katolikus egyházban, 1968 óta tartják VI. Pál pápa kezdeményezésére.
jan. 1
20:09
Íme a 2015-ös év labdarúgó álomcsapata (ATV)
A Bajnokok Ligája-győztes FC Barcelonából hét játékos is bekerült a L'Equipe című francia sportlap által összeállított 2015-ös labdarúgó álomcsapatba.
jan. 1
20:11
A kormány kiemelt jelentőségűvé nyilvánította a miskolci keleti iparterületet (ProfitLine)
A kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította a Miskolc Megyei Jogú Város keleti iparterületének létrehozásával összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket - az erről szóló rendelet a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.
jan. 1
20:15
Köszöntse az újévet vicces pornós bakikkal! – 18+ videók (BorsOnline)
Szilveszterkor-újévkor szokás elővenni a tévétársaságoknál az elmúlt év adásba került vagy épp kimaradt bakijait. Hadd mulasson a néző, hadd lássa, hogyan készülnek a műsorok, mi folyik a kulisszák mögött, és hogy a tévések is emberek. E hagyomány jegyében szedtünk össze néhány pornós bakit, váratlan helyzetet – hiszen a felnőttfilmes műfaj sem kivétel: ahol dolgoznak, ott hibáznak is, ahol pedig…
jan. 1
20:21
Az apjától ellopott fegyverrel gyilkolt a Tel-Aviv-i merénylő (444.hu)
A saját apja azonosította az elkövetőt, miután felismerte a biztonsági kamerák felvételein a fiát.
jan. 1
20:27
Hét Barcelona-játékos a L'Equipe 2015-ös álomcsapatában (Infostart)
A Bajnokok Ligája-győztes FC Barcelonából hét játékos is bekerült a L'Equipe című francia sportlap által összeállított 2015-ös labdarúgó álomcsapatba.
jan. 1
20:27
Africa Race - Szalayék feljöttek a kilencedik helyre (Kripto Akadémia)
A kettősnek kétszer is meg kellett állnia kereket cserélni.
jan. 1
20:27
Nem sok országban van olyan kevés munkaszüneti nap, mint itthon (Pénzcentrum)
Van, ahol 21 munkaszüneti nap van. Nálunk csak 10....
jan. 1
20:42
Derűs montenegrói látásmód (ProfitLine)
Derűlátóan zárhatta az elmúlt évet Montenegró, annak fénypontja ugyanis - a belpolitikai súrlódások ellenére - az országnak a NATO-ba történt meghívása volt.
jan. 1
20:44
Szerettünk úszkálni tavaly (ProfitLine)
Jó évet zárt a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt., tavaly csaknem 4 millióan keresték fel a fővárosi fürdőket - mondta Czinege Szilvia, a cég marketingigazgatója az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.
jan. 1
20:45
Mecset őrző katonákat gázoltak el Franciaországban (Gondola)
Mecsetet őrző katonákat akart elgázolni pénteken Franciaország déli részén egy férfi, de csak könnyebb sérüléseket okozott egyiküknek
jan. 1
20:45
Katalán fölény a L'Equipe 2015-ös álomcsapatába (Sport365)
A Bajnokok Ligája-győztes FC Barcelonából hét játékos is bekerült a L'Equipe című francia sportlap által összeállított 2015-ös labdarúgó álomcsapatba.
jan. 1
20:51
Meztelen férfi szaladgált az utcán – videó (BorsOnline)
Azzal védekezett, hogy részeg volt és a ruhái eláztak, ezért takarta testét mindössze néhány darab újságpapír.
jan. 1
20:51
Jobb az amerikai sajtónk Kumin Ferenc szerint (Infostart)
Kiegyensúlyozottabb az amerikai sajtó Magyarországról bemutatott képe, mint amilyen néhány évvel ezelőtt volt - monda az InfoRádió Aréna című műsorában Kumin Ferenc. A New York-i főkonzul tapasztalatai szerint az amerikai emberek érdeklődnek Európa iránt.
jan. 1
21:09
17 éves lányt zaklatott a perverz politikus (BorsOnline)
Azt írta a tinilánynak, hogy nagyon kanosnak érzi magát és szívesen elfenekelné...
jan. 1
21:15
Emelik a minimálbért Romániában is (Adózóna)
A román kormány elfogadta, hogy májustól 1250 lejre (87 500 forintra) emelkedjen a minimálbér.
jan. 1
21:15
Közel-Keleti fókusz (ProfitLine)
Szakértők szerint a Közel-Kelet problémája 2016-ban is kiemelt biztonságpolitikai kérdést jelent majd. A Kossuth Rádió 180 perc című műsorában péntek reggel Tálas Péter, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem dékánja és Csicsmann László, a Corvinus Egyetem docense is arról beszélt, kulcskérdés, hogy az év során mennyire sikerül stabilizálni Szíriát, illetve Irakot, s ettől is függ majd, hogyan alakul a…
jan. 1
21:18
Vereséggel kezdte az évet a Fehérvár AV19 (Sport365)
A Fehérvár AV19 csapata idei első mérkőzésén egygólos vereséget szenvedett az Olimpija Ljubljana otthonában az osztrák jégkorongliga (EBEL) pénteki játéknapján.
jan. 1
21:21
Magyar sakkozó vezeti a junior-világranglistát (Infostart)
Rapport Richárd vezeti a péntektől érvényes junior-világranglistát a Nemzetközi Sakkszövetségnél (FIDE).

Keresés