Sikerült visszavernie az iraki hadseregnek és a kormánybarát törzsi erőknek az Iszlám Állam háromnapos támadását Hadísza városa ellen, de 25 harcosuk elesett a harcokban - adták hírül kedden iraki biztonsági források.
Székesfehérvár – Asmir Suljic (24), a labdarúgó-NB I-ben harmadik helyen álló Videoton játékosa bevallotta: minél előbb magyar állampolgár akar lenni, és a nyári Európa-bajnokságon már szerepelne a nemzeti tizenegyben.
Romániában az ortodox egyház támogatásával folyik aláírásgyűjtés azért, hogy az alkotmány rögzítse: a házasság egy férfi és egy nő szabad akaratából jön létre - közölte kedden a Digi24 román hírtelevízió
Ónos eső miatt riasztást adott ki az ország déli felére, Baranya, Bács-Kiskun, Somogy, Zala, Tolna, Vas, Veszprém, Békés, Csongrád megyére az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Nyilvánosságra hozta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a budai fonódó villamoshálózat, valamint a kapcsolódó járatok új, január 16-ától érvényes menetrendjét.
Afganisztáni tálib felkelők amerikai kommandósokat támadtak meg kedden az ázsiai ország déli részén, a harcokban több amerikai katona meghalt vagy megsebesült - közölték védelmi tisztségviselők.
Gyurcsány Ferenc egykori miniszterelnököt, a Demokratikus Koalíció (DK) mostani elnökét és a szocialistákat soha nem érdekelték sem az egészségügyi dolgozók, sem a betegellátás, csak üzletelni akartak a betegeken - reagált a Fidesz-frakció kedden László Imre ellenzéki politikus nyilatkozatára
Nemzetközi lapértesülések szerint Bedák Zsolt lehet a Fülöp-szigeteki szupersztár, a kispehelysúlyú WBO-világelső Nonito Donaire (jobbra) következő ellenfele vb-címmérkőzésen.
Tíz esztendeje hunyt el Zavadszky Gábor (31). A ciprusi Apollon Limasszol focistáját gyászolta az ország, de persze legjobban a családja, felesége, Mónika (40) és két ikerfia, az akkor alig hatéves Norbert és Roland.
A hétfői napot térdsérülés miatt kihagyó Serena Williams feladta második fordulós mérkőzését a 28. Hopman Kupán, a teniszezők Perth-ben zajló nem hivatalos vegyescsapat-világbajnokságán.
Válságtanácskozást hívott össze keddre Köln főpolgármestere, válaszul arra, hogy szilveszter éjszaka a város főpályaudvara környékén arab vagy észak-afrikai kinézetű férfiak csoportokba verődve molesztáltak és megloptak számos nőt
2015. november 24-én immár tizenegyedik alkalommal rendeztük meg a hazai ingatlanpiac legfontosabb szakmai rendezvényét, a Portfolio Property Investment Forum konferenciát. Az 500 fős Property...
Afganisztáni tálib felkelők amerikai kommandósokat támadtak meg kedden az ázsiai ország déli részén, a harcokban egy amerikai katona meghalt ketten pedig megsebesültek - közölték védelmi tisztségviselők.
A pesti Nagykörút lesz a Budapest100 építészeti projekt fő helyszíne az idén. Az április 16-17-i programhoz - amely a százéves házakat mutatja be - a nagykörúti épületek koruktól függetlenül csatlakozhatnak.
Sikerült visszavernie az iraki hadseregnek és a kormánybarát törzsi erőknek az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet háromnapos támadását Hadísza városa ellen, de 25 harcosuk elesett a harcokban - adták hírül kedden iraki biztonsági források.
Kínai nyelvű híradó is látható hétfőtől a M1 aktuális csatornán - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) a Facebook-oldalán kedden.
Nem sok változást vár az amerikai elnök által bejelentett fegyvertartási, vásárlási és eladási korlátozásoktól az InfoRádió által megszólaltatott szakértő. Frank Tibor egyetemi tanár szerint Barack Obama ilyen típusú rendelkezései nem tehetnek semmit kötelezővé az Egyesült Államokban.
Bár a kínai jegybank likviditásfokozó lépését követően elült a pánik a tőzsdéken, sőt az európai piacokon mérsékelt erősödéssel indult a kereskedés, a déli órákhoz közeledve tovatűnt a lendület, így...
Leszerepelt az Európa-bajnokságra készülő magyar férfivízilabda-válogatott a főpróbán, a győri Volvo-kupán: az első két mérkőzését elveszítette. Lapzártánk után a szlovákok elleni záró meccsen lehetett valamelyest kozmetikázni a mérlegen, de a trófeát nem sikerült itthon tartani.
A vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása című pályázat felfüggesztésével egy időben megjelent egy újabb innovációs pályázati lehetőség a vállalatok számára. Cél a mikro-, kis- és közepes...
Mallorca – Többségi tulajdonrészt szerzett a Real Mallorca labdarúgóklubban Steve Nash (41), az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) történetének egyik legkiemelkedőbb irányítója.
Folytatódnak a MÁV-nál a bértárgyalások, szakszervezeti tájékoztatás szerint még mindig nincs értékelhető munkáltatói ajánlat a vasutas munkavállalók bérfejlesztésére, a munkáltató nem közölte ajánlatát.
Kuvait hazarendelte nagykövetét Teheránból arra reagálva, hogy Iránban támadás érte Szaúd-Arábia külképviseleteit - jelentette kedden a kuvaiti állami hírügynökség.
Több amerikai katona is meghalt és többen megsebesültek Afganisztán déli részén, Helmand tartományban, mikor egy terrorellenes akció során megtámadták őket. A halottak és a sebesültek pontos számáról még nem lehet tudni. A támadók még a megmentésükre küldött helikopterre is rálőttek. A hadsereg szerint a gépet nem lőtték le, csak biztonsági okokból szállt le. Helmand már egy ideje a tálibok…
A német kancellár azt követeli, hogy az elkövetőket a származásukra való tekintet nélkül, minél előbb büntessék meg. A kölni főpolgármester szerint nincs bizonyíték arra, hogy a támadásokat menekültek követték el.
Nyolcvanegy pályázatot nyújtottak be az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) által meghirdetett háziorvosi letelepedési, illetve praxisvásárlási program keretében, a pályázók közül hatvannégyen kötötték meg a támogatáshoz szükséges szerződést még az év vége előtt.