Az életének 86. évében elhunyt Zsigmond Vilmos előtt tiszteleg március 1. és 6. között a második Magyar Filmhét, amelyen a közönség válogatást láthat az Oscar-, BAFTA- és Emmy-díjas magyar operatőr munkáiból, fényképeiből, valamint az életét és pályáját bemutató dokumentumfilmekből - közölték a szervezők az MTI-vel kedden.
Kártérítést ítélt meg az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) egy magyar férfinek, aki amiatt tett panaszt, hogy a több mint tíz évig húzódó büntetőeljárása ideje alatt sorozatosan megsértették személyiségi jogait. Magyarországnak összesen 8000 eurót kell fizetnie a sértettnek - adta közre döntését a strasbourgi székhelyű bíróság kedden.
Az izraeli rendőrség a pénteki lövöldöző utáni hajsza ötödik napján letartóztatta a gyanúsított apját és lánytestvérét, miután két bátyját már korábban őrizetbe vették - értesült a katonai rádió.
A napokban kerül a kormány elé a Tokaj Kereskedőház négyéves fejlesztési terve, amely alapján az évtized végére a most még komoly anyagi támogatásra szoruló cég nyereséges lesz - írta a Magyar Idők keddi számában.
A Testébresztő Testőr Team 2015-ben sem pihent, kerestük az Év Testébresztőjét, aki az egészséges életmód és a sport terén végzett kitartó munkájáért átvehette a Coca-Cola Testébresztő Díjat, valamint a közösségi szabadidősport fejlesztésére fordítható félmillió forintot.
A D-vitamin-hiány okozta népegészségügyi probléma az elmúlt évtizedben a kutatások középpontjába került, és napjainkra egyértelműen igazolódott, hogy a civilizációs betegségeknek tartott kórképekben a betegség előfordulása és a D-vitamin-hiány között összefüggés van.
A szóbeszéd szerint nem egyszerű szakmai versengésből adódó féltékenység és konfliktus áll a két énekesnő között, hanem egy férfi, aki nem más, mint Istenes Bence.
Bravúros tavaszt kell produkálnia a Diósgyőri VTK-nak - jelentette ki Egervári Sándor, a labdarúgócsapat új vezetőedzője keddi bemutatkozó sajtótájékoztatóján Miskolcon. A szakember kifejtette, az a célja, hogy stabilizálja az együttes helyzetét, s ehhez az őszinél több pontot tervez a rövidebb tavaszi idényben. Hozzátette: „hatékony, lényegesen agresszívabb futballt" szeretne és ki akarja…
Ma reggeli cikkünkben írtunk arról, hogy január 1-je óta nem működik a Magyar Államkincstár (MÁK) sms-kód küldési szolgáltatása, emiatt pedig a felhasználók nem tudnak belépni a netes felületre. A...
Vajon elözönlik idén az utakat az okosautók? Drónok hozzák majd ki az ebédünket és a virtuális valóságnak köszönhetően lassan a Hasonmás című Bruce Willis-filmben érezhetjük majd magunkat? Meglepő...
Szász Endre Munkácsy-díjas grafikus, könyvillusztrátor, festőművész kilencven éve, 1926. január 7-én született. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának portréja:
A horvát rendőrség korrupció és szervezett bűnözés elleni nemzeti irodája (PUNSKOK) a novemberi parlamenti választások után megfigyelés alatt tartotta a harmadik helyen végzett Híd pártot és annak vezetőjét, Bozo Petrovot, de az akciót sehol sem regisztrálták - jelentette kedden több horvát sajtóorgánum a párt szóvivőjének az N1 kereskedelmi csatornának adott előző napi interjújára hivatkozva
Budapest - Elismerte a Lombard cégcsoport HR-igazgatója, hogy aláírták a jelenleg német tulajdonú Lombard Pénzügyi és Lízing Zrt. és két leányvállalata eladásáról szóló szerződést.
A hét elején a Sportkórházban esnek át állapotfelmérésen a magyar ökölvívó-válogatott tagjai, akik pénteken Kubába utaznak, hogy kéthetes edzőtáborozással indítsák az évet.
Polgári peres eljárásra vonatkozó keresetet nyújtottak be Detroitban a német Volkswagen ellen, mert csalt, adatokat hamisított és becsapta az amerikai környezetvédelmi hatóságot.
A kölni polgármester összehívta a rendőrségi válságstábot, miután közel 80 nő tett feljelentést szexuális támadásokról és molesztálásokról, amelyek szilveszterkor történtek a városban.
Újabb fejezet nyílt a Volkswagen dízelbotrányában, miután az amerikai Igazságügyi Minisztérium beperelte a német autógyártót a „Tiszta Levegő” törvény megsértése miatt.
A nagycsaládosokon kívül a bankok örülhetnek a családi otthonteremtési kedvezmény kibővítésének - közülük is az OTP szakíthat nagyot. A Concorde elemzői forintra megbecsülték, mennyit adhat ez a részvény árához.
„Bargain hunting” – alkalmi, filléres vételekre, leértékelt, vagy mélyen lealkudható árú termékekre történő vadászat. Befektetéseknél ez is egy módszer a sok közül, vannak, akik ezt sikeresen művelik, mások életveszélyesnek tartják és soha nem nyúlnának hozzá ilyesmihez.
A Bundesliga hivatalos twitter-oldalán szavazhattak a szurkolók az őszi szezon legjobb Bundesliga-edzőjére, amin a német olvasók zöme a magyar trénerre voksolt.
A magyar válogatott futballistát végül a lengyel élvonalban, az Ekstraklasában jelenleg negyedik helyen álló Pogon Szczecin szerződtette – Gyurcsó Ádám kedd délután három és fél éves megállapodást írt alá, és a 7-es mezt kapta meg.
Izmir – Hiába a rossz idő, nem csitul a menekültáradat. A kedvezőtlen körülmények ellenére is sokan próbálkoznak tengeri úton, csónakkal eljutni Törökországból Görögországba. Nem mindenki ér partot, többen is az Égei-tengerbe fulladtak a napokban.
Bár a kínai jegybank likviditásfokozó lépését követően elült a pánik a tőzsdéken, sőt az európai piacokon mérsékelt erősödéssel indult a kereskedés, a déli órákhoz közeledve tovatűnt a lendület, így...
Londontól New Yorkig készült a fotósorozat, amelyben tapasztalt atléták gyakorolnak és mutatnak be hajmeresztő jógapózokat ikonikus városok ismert helyein.
Az állami bürokráciacsökkentésről nyilatkozott az ATV Start című műsorában Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség miniszterhelyettese. Csepreghy szerint világos, hogy a jelenlegi magyarországi...
Felforrósodott a hangulat, a főváros emberei bontani kezdtek, a Mahir biztonságijai megpróbálják lefogni az oszlopot. A rendőrök szóltak, hogy ez szabálysértés, a Mahir ügyvédje szerint viszont az oszlop elbontása bűncselekmény.