2016. január 29. péntek

jan. 29
16:29
Szijjártó: A tehetetlenség újabb Kölnöket fog szülni (ATV)
A védtelenség, az európai tehetetlenség újabb "Kölnöket" fog szülni - figyelmeztetett Szijjártó Péter Bukarestben a bevándorlási válságra utalva, miután Lazar Comanescu román külügyminiszterrel tárgyalt.
jan. 29
16:30
Milliárdos adóhiányok a NAV listáján, névvel és címmel (Adózóna)
1 895 595 000 forint adóhiány + 1 003 203 000 forint jogkövetkezmény. Ezzel lehet első helyre jutni a NAV listáján?
jan. 29
16:31
Kivégezték a kínai csecsemőkereskedőt (ATV)
Kivégezték azt a kínai férfit, akit 22 újszülött adásvételéért tartottak felelősnek, miután a legfelsőbb bíróság is jóváhagyta az ügyében korábban másodfokon hozott halálos ítéletet - jelentette pénteken a kínai állami média.
jan. 29
16:36
Mit olvastunk 2015-ben? - Összesítette a Bookline (Infostart)
A 2015-ös sikerlisták alapján kiderül, hogy a világban uralkodó olvasási trendek hozzánk is begyűrűznek, a nemzetközi sikerlistás könyvek itthon is népszerűek. Sokan és sokfélét olvastunk tavaly is, a szórakoztató irodalom éppúgy helyet kapott a Bookline toplistáin, mint a komoly szépirodalom, vagy akár a helyesírási szótár - mondta el az InfoRádiónak Jávor Zsófia pr-menedzser.
jan. 29
16:42
Kegyetlen véget ért a tigris és a kecske barátsága (444.hu)
Két hónapba telt, mire a tigris rájött, hogy ő egy tigris, a kecske pedig egy kecske.
jan. 29
16:44
A Saul fia nyerte a Magyar Filmkritikusok Díját (444.hu)
Nemes Jeles László összesen öt díjat söpört be.
jan. 29
16:45
Aberdeen: kissé túlzóak az év eleji félelmek (Portfolio)
Aberdeen Alapkezelő "Meglehetősen rázósan kezdődött az év, a világ vezető részvénypiacai gyorsan 10% körüli esést produkáltak három hét alatt. A kínai részvénypiac - amit egyébként sokkal inkább a...
jan. 29
16:45
Szomorú, mire költötte nyereményét az X-Faktor sztárja (Pénzcentrum)
Őszintén vallott múltjáról az énekes....
jan. 29
16:46
Az atomerőműkampány harmada Habony Árpád zsebébe ment (444.hu)
Az MVM valamiért úgy gondolta, hogy érdemes Habony médiatermékeinél több pénzt elkölteni a Paks II reklámjára, mint a sajtó többi részében együttvéve. 127 millió forintunk bánta.
jan. 29
16:47
CIB: nem lesz összeomlás, de fő az óvatosság (Portfolio)
CIB Alapkezelő: "2016 első kereskedési hónapja a részvénypiacok tekintetében jelentős árfolyameséssel indult, több véleményformáló befektetési szakember egyenesen egy újabb nagy összeomlás kezdetét...
jan. 29
16:49
Diófa: január (d)effektus (Portfolio)
Diófa Alapkezelő: "Az év egy fordított és felnagyított január effektussal indult. Technikai alapon azt mondhatjuk, hogy a nagy nehezen összehozott nagyjából nullás 2015-ös zárás után sokan a...
jan. 29
16:51
A külhoni fiatalok is támogatást és lehetőséget kapnak (ProfitLine)
A kormány 750 millió forinttal támogatja a külhoni fiatal magyar vállalkozók éve programot - jelentette be Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes pénteken Budapesten.
jan. 29
16:54
Így szálltak el a lakásárak - és ez még nem a vége? (Privátbankár)
A növekedést 2015 második felében a használt lakások adásvétele generálta, az új lakások értékesítése továbbra is stagnált. Az árak nagyot ugrottak, de még mindig csak Budapesten haladják meg a válság előtti szintet.
jan. 29
16:54
Tokaj is indul az Európa Kulturális Fővárosa 2023 címért (Gondola)
Tokaj is pályázik az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) 2023 címre - jelentették be a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei város és a térség vezetői sajtótájékoztatón pénteken a Tisza-parti településen
jan. 29
16:54
Fenyegették, kirabolták a 82 éves nénit (Alternatív Energia)
A három férfi kitalált történettel jutott be az egyedül élő asszonyhoz.
jan. 29
16:56
Ismeretlen pszichoaktív szer ütötte ki a törökszentmiklósiakat (Alternatív Energia)
Eszméletlen állapotban kerültek kórházba, nagy a riadalom.
jan. 29
16:58
Együtt tüntetnek a tanárok és a közlekedésiek (Alternatív Energia)
Fáklyás demonstrációt tartanak február 3-án Miskolcon. A miniszter hiába utazott oda.
jan. 29
17:00
"Elbutított alattvalók nevelése" - Megszüntetnék a Kliket (Alternatív Energia)
Az Együtt szerint álmegoldás Balog Zoltán felvetése a közoktatási kerekasztalokról.
jan. 29
17:03
Equilor: a piacok beragadtak a rajtnál (Portfolio)
Equilor Alapkezelő: "Vagy inkább mondjuk úgy, visszafelé kezdték meg az első kört, és januárban a legtöbb piac, legyen szó fejlett, vagy fejlődőről közel 10%-ot veszített értékéből. Az már 2015 év...
jan. 29
17:03
Gondok merültek fel Mészáros Lőrinc horvát klubvásárlásánál (ATV)
A jelenlegi tulajdonosok egyikének hitelezői keveslik az általa ajánlott vételárat.
jan. 29
17:05
Erste: maradhat az alacsony hozamkörnyezet (Portfolio)
Erste Alapkezelő: "Nem kezdődött túl vidáman az év a piacokon. A kínai gazdaság- és pénzpolitikával kapcsolatos bizonytalanság, a globális gazdasági lassulás kockázatának növekedése és az olajárak...
jan. 29
17:07
K&H;: érdemes a beszállást előkészíteni (Portfolio)
K&H Alapkezelő: "Nem kezdődött jól az év a tőkepiacokon: a kínai lassulás, a renminbi gyengülése, az olaj zuhanása és a közel-keleti geopolitikai helyzet éleződése együtt már sok(k) volt a...
jan. 29
17:09
MKB: nem érdemes még temetni a piacokat (Portfolio)
MKB Alapkezelő: "A piacokat közelebbről is figyelő befektetők számára nem mondunk újdonságot, de érdekes statisztikai tény, hogy ilyen rosszul még soha nem indult év a részvénypiacokon, mint...
jan. 29
17:11
Raiffeisen: nem várhatók pozitív meglepetések (Portfolio)
Raiffeisen Alapkezelő: "Erőteljes részvénypiaci korrekcióval indult az év. Az esést több tényező is katalizálta. Az elmúlt években a piacokat a jegybanki likviditás, illetve az ezzel kapcsolatos...
jan. 29
17:12
NHL - Felfüggesztették a vonalbírót elütő hátvédet (Infostart)
Felfüggesztették a játékjogát Dennis Widemannek, az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) szereplő Calgary Flames hátvédjének, aki szerdán hátulról szándékosan nekiment egy vonalbírónak.
jan. 29
17:12
Pozsonyban ülésezett az EPP frakcióvezetése (Gondola)
Az európai szociális unió megteremtése, az Európai Unió (EU) költségvetésével összefüggő kérdések, valamint a migránsválság kihívásai voltak a fő témák az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti frakcióvezetésének kihelyezett ülésén, amelyet Pozsonyban tartottak pénteken
jan. 29
17:13
Dialóg: ekkora tőzsdei harakirire nem sokan számítottak (Portfolio)
Dialóg Alapkezelő: "Az benne volt a levegőben, főleg a FED decemberi kamatemelése után, hogy a kockázatosabb eszközökben lesz egy kisebb lejtmenet az év elején, de ekkora harakirire nem sokan...
jan. 29
17:14
Bukhatják az elnökválasztást az osztrák kormánypártok (Gondola)
Negatívan ítéli meg a társadalom Bécs menekültügyi intézkedéseit. Az elnökválasztás iránti fokozott érdeklődést alátámasztja az a tény, hogy tucatnyian indulnak a megméretésen, szemben a hat évvel ezelőtti voksoláson, amikor a népszerű, 79 százalékos szavazataránnyal nyerő Heinz Fischer hivatalban lévő államfő ellen mindössze ketten szálltak harcba
jan. 29
17:15
Kéthavi csúcsra ugrott a forint (Portfolio)
Pénteken is folytatni tudta erősödését a forint, késő délutánra jóval 312 alá esett az euróval szembeni jegyzés, amivel egy fontos szintet is átlépett. 312 alatt maradt a forint 2016.01.29 22:15A...
jan. 29
17:15
B, mint buliajánló (444.hu)
Sűrű hétvége jön, segítünk összeszedni a lehetőségeket.
jan. 29
17:16
Új lendület kell a magyar-román együttműködésnek (Gondola)
Új lendületet kell adni a magyar-román együttműködésnek, hogy az egymás tiszteletén alapuljon, erőforrásként tekintsen a nemzeti közösségekre.
jan. 29
17:17
Milliók üthetik a markát annak, aki ezt a lakáshitelt választja (Portfolio)
Akár havi 12 ezer forintot, 25 év alatt pedig összesen 3,7 milliónál is többet spórolhat a törlesztőrészleteken, aki a jelenleg elérhető átlagos lakáshitel helyett a 10 milliós CSOK mellé felvehető...
jan. 29
17:17
Meghalt Versényi László szinkronszínész (444.hu)
A Knight Riderben ő volt K.I.T.T. magyar hangja.
jan. 29
17:21
Öveket becsatolni: rázós évünk lesz (Portfolio)
Hatalmas árfolyam ingadozásokra kell felkészülnünk idén a hazai befektetési szakemberek szerint. Bár nem tűnik indokoltnak a tragikusnak mondható idei évkezdés, a kínai lassulás és a tartósan...
jan. 29
17:21
Terrorveszélyhelyzet: Nem sérülhet az emberi méltósághoz való jog (ATV)
Ajánlásokat fogalmazott meg a Nemzeti Adatvédelmi és Információs Hatóság (NAIH) arra vonatkozóan, hogy milyen alkotmányos alapelveket érdemes figyelembe venni abban az esetben, ha a terrorveszélyhelyzet kihirdetésével rendeleti kormányzásra kerülne sor.
jan. 29
17:23
Csaknem 40 napig volt föld alatt négy bányász, túlélték (ATV)
Harminchat nap föld alatti fogság után hoztak élve a felszínre négy bányászt a kelet-kínai Santung tartomány Paotaj járásban - jelentette az állami Hszinhua hírügynökség helyi idő szerint pénteken késő este.
jan. 29
17:24
A nap tippje: Loch Ness-i teaszűrő (Éva Magazin)
Vigyázz, mi úszkál a teádban! :) Naná, hogy létezik a Loch Ness-i szörny! Ha máshogy nem, legalább teaszűrő formájában: a kis szilikon szörnyecskéket fel lehet nyitni, megtölteni tealevéllel és innentől fogva kedvükre úszkálhatnak a délutáni italunkban. [cikk=37961]   A Loch Ness-i teaszűrők 14 dollárért kaphatók itt, háromféle színben.   [cikk=36939]   Ajándéknak sem utolsók – te…
jan. 29
17:24
Változik a kockázati környezet a vállalkozások körül (ProfitLine)
A fő kockázati forrás immár negyedik éve az üzletmenet megszakadása, a tényezők közé pedig bekerültek a kibertámadások, a geopolitikai bizonytalanság és a technológiai meghibásodás.
jan. 29
17:26
Támadás a menekültszállás ellen (ProfitLine)
Németországban ismeretlenek kézigránátot hajítottak egy menekültszállásra péntek hajnalban, a szerkezet működőképes volt és a hatóságok szerint csak a szerencsén múlott, hogy nem robbant fel - írták német hírportálok hírügynökségi jelentésekre hivatkozva.
jan. 29
17:30
Megjelent a felsőoktatási felvételi tájékoztató hivatalos kiegészítése (Infostart)
Megjelent az idén szeptemberben induló képzések felsőoktatási felvételi tájékoztatójának hivatalos kiegészítése a www.felvi.hu oldalon - közölte az Oktatási Hivatal pénteken az MTI-vel. A diákok február 15-ig adhatják be jelentkezési kérelmüket.
jan. 29
17:30
Változik a forgalmi rend az M1-M7-es bevezetőjén (Gondola)
Szombattól változik az M1-M7-es autópálya bevezető szakaszán a centrum irányú forgalmi rend – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel
jan. 29
17:30
A Legó zseniális dobása - Rajong a net az új figuráért (Kripto Akadémia)
Azért akárhogy is: a társadalmi érzékenységet díjazza a közönség.
jan. 29
17:32
Iszappakolás (Gondola)
jan. 29
17:33
Hiteleiket törlesztették, betéteiket növelték – 7 ezer milliárd fölött (Adózóna)
A háztartások nettó hiteltörlesztők voltak, betéteik állománya kis mértékben növekedett; a nem pénzügyi vállalatok szintén nettó hiteltörlesztők voltak, valamint növelték betéteik állományát tavaly decemberben a szezonálisan igazított adatok szerint – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken közzétett jelentéséből.
jan. 29
17:39
Az OTP vitte a hátán a pesti tőzsdét (Portfolio)
Jó hangulatban telt az ázsiai kereskedés, miután a kínai jegybank további likviditást pumpált a bankrendszerbe illetve a japán jegybank bejelentette, hogy áttér a negatív kamatpolitikára. Az...
jan. 29
17:39
Örülhetnek a közalkalmazottak: foglalkoztatást segítő programot kapnak (Pénzcentrum)
20-25 ezren léphetnek át a közfoglalkoztatásból az elsődleges munkaerőpiacra....
jan. 29
17:39
Steril boldogság – Škoda Superb 2.0 TDI DSG teszt (Auto Pult)
Érzéketlennek lenni nem bűn, de tény, hogy nehezebben talál magának párt így az ember – az autózás világában azonban az esetek túlnyomó részében pont az ellenkezője igaz. A közlekedni vágyók leginkább élhető, kényelmes autót választanának, amely magabiztosan végzi feladatát. A Škoda Superb pedig pont ilyen volna, de szerencsére a formatervezők kezeit nem kötötték meg teljesen.
jan. 29
17:39
Olasz válogatott gólvágót vett az Inter (Sport365)
Az Inter péntek délután tudatta, hogy leigazolta a Sampdoria 29 éves, olasz válogatott csatárát, a brazil származású Édert.
jan. 29
17:39
La Liga: Óriási rangadó előtt a Barcelona (Agroinform)
A katalánok a legnagyobb kihívójukat, az Atlético Madridot fogadják hazai pályán a spanyol bajnokság rangadóján.
jan. 29
17:42
Életmentő szoptatás (Infostart)
Nemcsak a baba, hanem az anya egészségének, sőt a gazdaságnak is jót tesz, ha az anya megfelelő ideig szoptatja gyermekét.

Keresés