2016. január 26. kedd

jan. 26
15:06
Kő a pocsolyában (Alternatív Energia)
A magyar közállapotok pocsolyára emlékeztető állóvízre kezdtek hasonlítani, amikor a honvédelmi miniszter megint felkavarta azt.
jan. 26
15:08
Csökkentené az alkotmánybírák számát a PM (Alternatív Energia)
A javaslat lehetővé tenné, hogy az Ab a költségvetési és az adójogszabályok felett is őrködhessen.
jan. 26
15:09
A Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) és a BBJ idén is díjazta az év külföldi vállalatvezetőjét (ProfitLine)
Hagyományteremtő módon, idén immár második alaklommal díjaztak külföldi vállalatvezetőket a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) és a Budapest Business Journal (BBJ) közös gálaestjén. A szakmai zsűri idén is olyan személynek ítélte oda a díjat, aki az évben kimagasló szakmai tudásával és eredményeivel a legtöbbet tette a hazai fejlődés mellett a vállalat nemzetközi elismertségéért. „Az év külföldi…
jan. 26
15:11
Nagyobb biztonságban az utasok, és a Combino-k is (ProfitLine)
Forgalomba állt az első két olyan Siemens Combino villamos a fővárosban, a nagykörúton, amelyeken telepítették a Futár utastájékoztató rendszert, valamint a fedélzeti térfigyelő kamerákat.
jan. 26
15:15
Korrupciós körkép: mindenhol van, kivéve az én piacomon (Portfolio)
A magyar cégvezetők a magyarországi üzleti élet szerves részének gondolják a korrupciót, de saját környezetükben állítólag nem tapasztalják a jelenséget. 2015-ben az adatvisszaéléstől tartottak a...
jan. 26
15:15
Átmentek a fogyasztóvédelem tesztjén a sapkák és a sálak (Pénzcentrum)
A vizsgált sapkák, sálak, és kesztyűk nem tartalmaztak veszélyes, tiltott színezéket....
jan. 26
15:15
Párizsi terrortámadás: A belga hatóságok tudták (ATV)
A belga titkosszolgálatoknak már évekkel korábban tudomásuk volt arról, hogy fegyverhez akarnak jutni azok a brüsszeli szélsőségesek, akikről azóta kiderült, hogy kapcsolatban álltak a tavaly novemberi párizsi terrortámadások elkövetőivel - közölte kedden a helyi sajtó.
jan. 26
15:17
Lepipáltak minket a lengyelek tavaly (Portfolio)
Tavaly 3,6 százalékkal bővült a lengyel gazdaság az előző évben mért 3,3 százalékos növekedés után - közölte a lengyel statisztikai hivatal kedden. Az első becslés szerint az állóeszköz-beruházások...
jan. 26
15:17
Korrupciós vádak: Megszólalt Putyin szóvivője (ATV)
A képzelet szüleményének és színtiszta rágalomnak nevezte kedden Moszkvában Dmitrij Peszkov, az orosz államfő szóvivője azokat az amerikai állításokat, amelyek szerint Vlagyimir Putyin elnök korrupt és titkos vagyona van.
jan. 26
15:19
Menny és pokol Magyarországon (Portfolio)
A kelet-nyugati megosztottság helyett délnyugat-északkelet választóvonal rajzolódik ki Magyarországon, amennyiben a járási szintű fejlettséget vizsgáljuk. A GVI által készített Járási Fejlettségi...
jan. 26
15:24
Asszonysorsokról szól a Nógrád Táncegyüttes előadása (Infostart)
A paraszti társadalomban élő nők áldozatvállalásáról, a család összetartásában játszott szerepéről mesél Palóc Madonnák című előadásában a salgótarjáni Nógrád Táncegyüttes, amely fennállásának 40. évfordulója alkalmából hozza el produkcióját február 6-án a budapesti Müpába.
jan. 26
15:24
Rendkívüli V4 találkozó lesz a migránsválságról (Gondola)
Renkívüli visegrádi csúcstalálkozót hív össze február 15-ére Csehország, amelynek fő témája a migrációs válság lesz - jelentette be Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök a Twitter közösségi oldalon megjelent keddi bejegyzésében
jan. 26
15:24
Terroristák szurkolói mezben (Alternatív Energia)
Így próbálják meg kijátszani a biztonsági erők éberségét.
jan. 26
15:24
Djokovics-Federer Melbourne-ben (Sport365)
Az ötszörös bajnok, világelső Novak Djokovics könnyedén legyőzte a japán Nisikori Kejt az ausztrál nyílt teniszbajnokság negyeddöntőjében.
jan. 26
15:26
Görögország maximum 11 ezer menedékkérőt tud befogadni (Gondola)
Erről az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága adott ki jelentést
jan. 26
15:26
Hármas karambol a József körúton - Fotók! (Alternatív Energia)
Egy ember megsérült a balesetben, őt kórházba vitték.
jan. 26
15:28
Karszalag a bevándorlóknak: Balatonról jött az ötlet? (Gondola)
Aki arra panaszkodik, hogy ingyen ételért és szállásért cserébe karszalagot kell hordania, az nem valódi menedékkérő, és nincs helye az országunkban - mondta Davis Davies walesi képviselő Cardiffban a bevándorlók karszalagjai kapcsán kialakult vitában
jan. 26
15:30
Szurkolói mezben érkeznek Törökországba a terroristák (Gondola)
Szurkolói mezben és sállal a nyakukban érkeznek a magát Iszlám Államnak (IÁ) nevező terrorszervezethez csatlakozni szándékozó nyugat-európai állampolgárok Törökországba, hogy így próbálják meg kijátszani a biztonsági erők éberségét - írta keddi számában a Milliyet című ellenzéki török napilap
jan. 26
15:33
Megnyitja a kamatcsökkentés lehetőségét a jegybank? (Portfolio)
Eltér a jegybank kamatdöntés után kiadott közleménye a megszokottól, amibe akár azt is bele lehet látni, hogy a monetáris tanács megnyitotta annak a lehetőségét, hogy újra kamatcsökkentésekbe kezdjen...
jan. 26
15:33
Zsidómentő magyar edzőre emlékezik az olasz sportnapilap (444.hu)
Kertész István több olasz klub trénere volt, hazajött, hogy részt vegyen a budapesti ellenállásban. A nyilasok kivégezték.
jan. 26
15:35
Ezek lehetnek a kormány tavaszi étlapján (Portfolio)
Február 10. és 12. között Lillafüreden tartja szokásos szezonnyitó frakcióülését a Fidesz-KDNP - értesült az Origo. Az eseményen készülnek majd fel a parlament tavaszi ülésszakára, ezért kiemelt...
jan. 26
15:35
Németh Szilárd: Az ellenzéki terrorveszélyről szóló javaslatok nem garantálják a magyar családok és gyerekek biztonságát (444.hu)
A Fidesz most az önkormányzatoktól kéri, hogy határozatban utasítsák el a betelepítési kvótát.
jan. 26
15:37
Ingyenes transzgender-bérlet Madridban (444.hu)
A diszkrimináció és az előítéletek elleni lépés a spanyol főváros tömegközlekedési cégének akciója. Annyira sok bérletet azért nem osztanak, mindössze 38 darabról van szó. (BBC)
jan. 26
15:42
Rábólintott a hatóság: ez már az államé lehet (Privátbankár)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) engedélyezte, hogy a Liga TV Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. mobil közvetítési szolgáltatási üzletága (üzletág) az Antenna Hungária Magyar Műsorszóró és Rádióhírközlési Zrt. (AH) részévé váljon.
jan. 26
15:42
A bajor CSU alkotmánysértéssel vádolja a Merkel-kormányt (Gondola)
Angela Merkel német kancellár szövetségi kormánya alkotmánysértést követ el azzal, hogy nem gondoskodik a hatékony határvédelemről - jelentette ki kedden Münchenben Joachim Herrmann bajor belügyminiszter, a jobboldali CSU politikusa
jan. 26
15:42
Anyamelleket címkézett fel egy amerikai ügynökség (Kreatív Online)
Az anyatej mellett érvelő reklámkampányukban. Vigyázat, egyesek szerint 18+ tartalom!
jan. 26
15:42
Mi van a magyar pedagógusok fejében? (ProfitLine)
A köznevelési kerekasztal minél előbbi összehívását sürgeti a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ).
jan. 26
15:44
Munkahelyet vagy bürokráciát kíván csökkenteni a Fidesz? (ProfitLine)
A Demokratikus Koalíció szerint a Fidesz nem a bürokráciát, hanem a munkahelyek számát csökkenti - mondta Varju László alelnök keddi sajtótájékoztatóján.
jan. 26
15:51
Egy újabb nehéz év vár az olajra (Portfolio)
Újabb nagy bankház vált pesszimistábbá az olajpiaci kilátásokat illetően, ezúttal a Credit Suisse csökkentette jelentősen, közel harmadával korábbi célárát. Igaz, hosszabb távon a jelenleginél jóval...
jan. 26
15:51
Rubint Réka titkos aktfotói: ezért kerülhettek idegen kézbe (Pénzcentrum)
Pedig elkerülhette volna a bajt Schobert Norbert....
jan. 26
15:51
Új motorokkal lép oda a Mercedes-Benz E-osztály (Auto Pult)
A Mercedes-Benz nemrég mutatta be az új E-osztályt, ám hiába ragad még a fényezés az újdonságon, máris a friss erőforrások érkezéséről beszélhetünk. Jelenleg háromféle motorral érhető el az autó, azonban júniusban jelentősen szélesedik a kínálat, csupa új erőforrással.
jan. 26
15:51
Molnár: G. Fodor bocsánatkérés helyett tovább rontott a helyzeten (ATV)
Sem a sajtó, sem az internet, sem pedig az állampolgárok szabadságjogainak korlátozása nem lehet tárgyalási alap a Fidesz alaptörvény-módosító javaslata kapcsán – erről az MSZP-s Molnár Zsolt beszélt az ATV Start című műsorában.
jan. 26
16:00
Vágni nem fognak - itt van, mire készülnek Matolcsyék (Privátbankár)
Maradt az alapkamat, de az MNB szerint további lazítás jöhet nem hagyományos eszközökkel.
jan. 26
16:00
A belgák már évekkel korábban tudtak a párizsi merénylők tervéről (Infostart)
A belga titkosszolgálatoknak már évekkel korábban tudomásuk volt arról, hogy fegyverhez akarnak jutni azok a brüsszeli szélsőségesek, akikről azóta kiderült, hogy kapcsolatban álltak a tavaly novemberi párizsi terrortámadások elkövetőivel - közölte kedden a helyi sajtó.
jan. 26
16:00
Gyengén kezelte a pénzügyi válságot az EU (Spa Trend Online)
Hasonló helyzetben levő országokkal szemben gyakran eltérő bánásmódot alkalmaztak.
jan. 26
16:02
Picassoval kaszált a legnagyobbat az aukciósház (Privátbankár)
Fennállásának második legjobb eredményét érte el 2015-ben a Christie's.
jan. 26
16:02
Cáfolta "Putyin korruptságát" az orosz szóvivő (Infostart)
A képzelet szüleményének és színtiszta rágalomnak nevezte kedden Moszkvában Dmitrij Peszkov, az orosz államfő szóvivője azokat az amerikai állításokat, amelyek szerint Vlagyimir Putyin elnök korrupt és titkos vagyona van.
jan. 26
16:06
Úgy cammogott a T-Rex, hogy a margitszigeti futókörön nem tudott volna áldozatokat szedni (444.hu)
Sétatempója 4,5-8 km/h lehetett. Futni sem futhatott sokkal gyorsabban.
jan. 26
16:09
A szurkolóknak álcázott IÁ terroristák bárhol lecsaphatnak (ATV)
Szurkolói mezben és sállal a nyakukban érkeznek az Iszlám Államhoz csatlakozni szándékozó nyugat-európai állampolgárok Törökországba, hogy így próbálják meg kijátszani a biztonsági erők éberségét - írta keddi számában a Milliyet című ellenzéki török napilap.
jan. 26
16:09
Tenisz: Serenának és Murraynek is bizalmat szavazunk (Agroinform)
A végéhez közeledik az év első major tornája, utoljára még összeválogattuk a tutikat egy kombi-szelvényre.
jan. 26
16:15
Nem mindenki örül a CSOK-nak (ProfitLine)
A Magyar Liberális Párt (MLP) követhetetlennek és kiszámíthatatlannak tartja a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) támogatását - mondta keddi, budapesti sajtótájékoztatóján a párt ügyvivője.
jan. 26
16:18
Mégis közös Európa lesz a jövő? Cameron már menekülne, ha tudna (Privátbankár)
Sorsdöntő lehet az Egyesült Királyság számára, hogy érzi-e a helyét az egységes Európában. David Cameron miniszterelnök hallgató fülekre és szövetségesekre talált, amikor ultimátumokat szabott Brüsszelnek, de egyre többször merül fel a kérdés: vajon nem számította el magát túlságosan a kormányfő? A politikai csatározások mentén a görög példa sejlik fel.
jan. 26
16:18
Szurkolói mezben érkezhetnek Törökországba a terroristák (Infostart)
Szurkolói mezben és sállal a nyakukban érkeznek a magát Iszlám Államnak (IÁ) nevező terrorszervezethez csatlakozni szándékozó nyugat-európai állampolgárok Törökországba, hogy így próbálják meg kijátszani a biztonsági erők éberségét - írta keddi számában a Milliyet című ellenzéki török napilap.
jan. 26
16:18
Ausztriában lesz Európa legszigorúbb menekülttörvénye (Gondola)
Támogatja az osztrák kormánykoalíció a menekültügyi törvény szigorítását - jelentette be az osztrák vezetés a keddi kormányülést követően
jan. 26
16:18
Salgótarján fontos az MSZP-nek (Alternatív Energia)
Tóbiás: a választás az MSZP és a Fidesz között dől el.
jan. 26
16:20
Még kutatni kell a délvidéki magyar népirtást (Gondola)
Komoly kutatásokra van szükség annak érdekében, hogy teljes képet kapjunk a délvidéki magyar népirtásról, a történtek föltárása még csak az elején tart.
jan. 26
16:20
Alkotmánysértéssel vádolják a Merkel-kormányt (Alternatív Energia)
A CSU követeli a "menekültáradat korlátozását".
jan. 26
16:27
Áttörés Prágában, aminek Magyarország is örülhet (Portfolio)
Sikerült ma Prágában a visegrádi négyeknek és négy másik térségi uniós tagállamnak egységes álláspontot kialakítania a 2020 utáni uniós kohéziós politikáról, sőt ezt az álláspontot a jelek szerint az...
jan. 26
16:36
Szépen teljesített Európa: sosem akart ennyi turista idejönni (Privátbankár)
2,8 milliárdra emelkedett az Európai Unióban töltött vendégéjszakák száma.
jan. 26
16:36
A bajor CSU alkotmánysértéssel vádolja a Merkel-kormányt (Infostart)
Angela Merkel német kancellár szövetségi kormánya alkotmánysértést követ el azzal, hogy nem gondoskodik a hatékony határvédelemről - jelentette ki kedden Münchenben Joachim Herrmann bajor belügyminiszter, a jobboldali CSU politikusa.

Keresés