2015 első tizenegy hónapjában 83 763 gyermek született, 0,1%-kal több, mint az előző év azonos időszakában. A halálozások száma 120 063 volt, ami 2014. január-novemberhez viszonyítva 4,8%-kal...
Nagyon kedvező feltételek mellett vásárolhatnak első lakást ma a fiatalok - derül ki az FHB legfrissebb elemzéséből. 2015-ben 1,27 hónapnyi átlagjövedelemből lehetett egy átlagos méretű lakás egy...
A több mint 170 kiállítót és 9 - 10 000 ezer látogatót felvonultató HVG Állásbörze 2016. március 2-3-án immár 18. alkalommal nyitja meg kapuit a munkaerőpiac szereplői számára. Hazánk legjelentősebb karrierrendezvényének célja, hogy támogassa a munkaadók és munkavállalók könnyebb egymásra találását.
Az új biztosítási törvény változása nyomán a biztosítóknak januártól közölniük kell ügyfeleikkel a megtakarítási életbiztosítási termékek teljes költségmutatóját, s hosszabbítaniuk kell...
Többen születtek, de még többen haltak meg 2015 első 11 hónapjában, mint az elmúlt év hasonló időszakában - tájékoztatta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden az MTI-t.
Többen születtek, de még többen haltak meg 2015 első 11 hónapjában, mint az elmúlt év hasonló időszakában - tájékoztatott a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a két férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy további két társukkal együtt péntek éjjel megtámadt egy autóst a fővárosban. Korábbi sajtóhírek szerint az áldozat az Uber egyik sofőrje volt.
Újabb, súlyos következményekkel fenyegető problémákat találtak az amerikai egészségügyi hatóságok a Theranos biotechnológiai cégnél, amelynek alapítója, Elizabeth Holmes önerőből vált a világ legfiatalabb milliárdos asszonyává.
Bírósághoz fordul az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ), ha a BKV vezérigazgatója nem teljesíti az együttműködési kötelezettségét, és létszámleépítést jelent be a cégnél. Az EKSZ ugyanis ebben...
Napok óta lehet hallani hatalmas viharokról, óriási havazásokról az Egyesült Államokban. New Yorkban akkora a hó, hogy betiltották a közlekedést a belvárosban. Egy Youtube-os kihasználta az alkalmat.
Megfelelt az előírt biztonsági követelményeknek a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) élelmiszer és vegyipari laboratóriumában vizsgált 28 féle szezonális textiltermék, a vizsgált sapkák, sálak, és kesztyűk nem tartalmaztak veszélyes, tiltott színezéket - közölte a hatóság kedden az MTI-vel.
Brit lapértesülések szerint szombaton, a Southamptontól hazai pályán elszenvedett vereség után felajánlotta lemondását Louis van Gaal, a Manchester United labdarúgócsapatának vezetőedzője.
2015 az informatikai tanfolyamok éve volt: minden eddiginél népszerűbbek voltak a számítógépes képzések, akár a felhasználói szintű, office- alkalmazásokkal kapcsolatos alapszintű oktatásról, akár professzionális, webfejlesztő vagy programozó kurzusokról van szó.
Igényelheti-e a CSOK-ot, aki már felvette a korábban létezett szocpolt? És akinek később újabb gyermeke születik, még egyszer CSOK-ozhat? Mi van a 3%-os kamatozású támogatott lakáshitellel, azt is...
Február elsejéig kérheti az adózó, hogy a NAV töltse ki az adóbevallását. A nyilatkozat - 15NY31 - a NAV honlapjáról letölthető. Azok kérhetik ezt az szja bevallási formát, akik csak a munkáltatójuktól kapnak jövedelmet, nem érvényesítenek kedvezményt és az 1 százalékokat sem ajánlják fel. A munkáltatótól is eddig a határidőig lehet kérni a bevallás elkészítését.
Megérezte az easyJet a fokozódó terrorveszély hatásait 2015 utolsó heteiben, de ez csak átmenetinek bizonyult. A foglalások ismét kezdenek fellendülni, ennek köszönhetően pedig a légitársaság jó úton...
Bár az első lakásvásárlók helyzete a lakásárak elinduló emelkedése miatt nehezedett a tavalyi évben, továbbra is jobbak a fiatalok lakáshoz jutási esélyei, mint 2010-ben, és különösen új lehetőségek nyíltak meg az otthonteremtési program bővítésével, valamint az új lakásokra vonatkozó áfa 5 százalékosra csökkentésével - derül ki az FHB legfrissebb kutatásának eredményeiből.
Nem foglalt állás a demokrata párti elnökjelölt-aspiránsok vetélkedésében Barack Obama amerikai elnök a Politico című lapnak adott interjújában, amelyben először fejtette ki részletesen véleményét az elnökválasztási kampányról.
A szélsőséges iszlám nézeteket valló vahhábiták Belgrád külvárosában is toboroznak, tevékenységüket humanitárius munkának álcázzák, és főként a roma lakosságot célozzák meg - közölte értesülését a Vecernje Novosti című szerbiai napilap kedden.
A blockchain technológiával kísérletező pénzintézeteknek és tőzsdéknek legalább az induláskor biztosítaniuk kellene az ügyfeleket a csalások ellen - véli a világ értékpapír-felügyeleteit tömörítő...
Hétvégén barátságos tornán találkozott egymással a River Plate és a Boca Juniors, bár tudjuk, barátságos meccs nem létezik a világ talán két legnagyobb riválisa között.
Megérezte az easyJet a fokozódó terrorveszély hatásait 2015 utolsó heteiben, de ez csak átmenetinek bizonyult. A foglalások ismét kezdenek fellendülni, ennek köszönhetően pedig a légitársaság jó úton...
Bár az első lakásvásárlók helyzete a lakásárak elinduló emelkedése miatt nehezedett a tavalyi évben, továbbra is jobbak a fiatalok lakáshoz jutási esélyei, mint 2010-ben, és különösen új lehetőségek nyíltak meg az otthonteremtési program bővítésével, valamint az új lakásokra vonatkozó áfa 5 százalékosra csökkentésével - derül ki az FHB legfrissebb kutatásának eredményeiből.
Egy autómárka legkisebb számmal, 'A' betűvel, tehát egy sor eleji jellel ellátott modelljétől senkinek nem szabad túlságosan nagy teret várni, de a BMW X1 esetében még akkorára sem szabad számítani,...