"Mutasd, hogy alszol, és megmondom, mid fáj” – állítják brit és amerikai tudósok, akik hosszú évek kutatásaival konkrét összefüggéseket találtak az alvási pozitúrák és egyes betegségek kialakulása között.
Tranzitország című sorozatával Fazekas István (HVG) nyerte el a 34. Magyar Sajtófotó Pályázat nagydíját, az André Kertész Nagydíjat pedig Déri Miklós (Déri és Társa Bt.) kapta meg A roma test politikája - Nincs ártatlan kép című sorozatáért - közölték a szervezők a hétfői budapesti eredményhirdetésen. A közmédia fotóriporterei összesen kilenc díjat kaptak.
A kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata) választók katás jövedelmükkel kapcsolatban nem tehetnek rendelkező nyilatkozatot, más esetben - például, ha a kisadózó egyéni vállalkozó munkaviszonnyal is rendelkezik - azonban igen - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI érdeklődésére.
Nem foglalt állás a demokrata párti elnökjelölt-aspiránsok vetélkedésében Barack Obama amerikai elnök a Politico című lapnak adott interjújában, amelyben először fejtette ki részletesen véleményét az elnökválasztási kampányról.
A Demokratikus Koalíció szóvivője hétfőn felszólította Lázár János Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy számoljon el azzal a több mint 750 millió forinttal, amelyet rokonai az állami földek megvásárlására költenek.
Németh Kristóf (39) nemcsak színházigazgatóként, a szakmájában aktív, de a magánéletében is. Nemrégiben komoly döntést hozott a szerelmével, Jucival karöltve: úgy döntöttek, hogy jöhet a közös baba!
Budapest - A celebek élete is bővelkedik a családi zűrzavarban. Van, hogy egy-egy ismert emberről csak sok év múltán derül ki, hogy éveken át haragban volt valamelyik családtagjával.
A NAV dél-dunántúli pénzügyi nyomozói egy bűnismétlő cigarettacsempésztől száz kilogramm vágott dohányt foglaltak le. A fiatal férfit őrizetbe vették, jelenleg előzetes letartóztatásban van.
Mongóliában 40 millió dollárnyi szerződést írt alá a magyar tárgyalóküldöttség. Két új rendeletre van szükség a családi otthonteremtési kedvezménnyel kapcsolatban - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Novák Katalin. Vizsgálja az Emberi Erőforrások Minisztériuma, hogy egyes feladatok visszakerülhetnek-e az állami fenntartótól az iskolákhoz.
Harmincöt éve tartó huzavona végére kerülhet pont azzal, hogy egy belgrádi első fokú bíróság elvetette Josip Broz Tito egykori jugoszláv elnök leszármazottainak örökösödési kérelmét
Vétót emelt hétfőn Aníbal Cavaco Silva leköszönő portugál elnök azon törvényjavaslat ellen, amely engedélyezné a homoszexuális pároknak gyermekek örökbefogadását.
Szakemberek új számításai szerint csupán 0,01 százalék az esélye annak, hogy az elmúlt évek globális melegrekordjai az éghajlat természetes változékonyságának következményei.
Bajorország szövetségi állam kedden hivatalos levélben felszólítja a német szövetségi kormányt, hogy a menekülthullámra tekintettel gondoskodjon a hatékony határőrizetről, és alkotmánybírósághoz fordul, ha nem teljesül követelése - jelentette be hétfőn Münchenben Horst Seehofer bajor miniszterelnök. Közben a menekülthullám jelentősen csillapodott, a határőrizetért felelős szövetségi rendőrség…
Aggodalmát fejezte ki a novemberi, Párizsban elkövetett terrortámadásokat követően bevezetett franciaországi rendkívüli állapot meghosszabbításával kapcsolatban Thorbjorn Jagland, az Európa Tanács főtitkára Francois Hollande francia elnöknek írt levelében - tájékoztatott a strasbourgi székhelyű uniós intézmény hétfőn
Tüntetésre hívja a székelyföldi autonómiatörekvések híveit március 10-re, a Székely szabadság napjára Marosvásárhelyre és Románia külképviseletei elé a Székely Nemzeti Tanács (SZNT)
Szakemberek új számításai szerint csupán 0,01 százalék az esélye annak, hogy az elmúlt évek globális melegrekordjai az éghajlat természetes változékonyságának következményei.
Az igazságszolgáltatás munkájának akadályozása gyanújával őrizetbe vették hétfőn Fahrudin Radoncic egykori boszniai védelmi minisztert, az egyik legolvasottabb boszniai újság, a Dnevni Avaz alapítóját
Nagy erőkkel keres az olasz rendőrség egy lopott Audit, amely veszélyes manőverekkel és 200 kilométeres óránkénti sebességgel "terrorizálja" a többi autóst és a hatóságokat Olaszország északkeleti tartományaiban
A francia állampolgárságú Salim Benghalem irányíthatta a párizsi terrortámadásokat a terrorizmust kutató és elemző intézet (TRAC) jelentése szerint. A fiatalember jelenleg feltehetően Szíriában tartózkodik - írta a La Libre Belgique francia nyelvű belga napilap hétfőn.
Szerencsésen megkerült egy méregdrága eljegyzési gyűrű, miután önkéntesek tucatjai napokig a kutattak utána a szemétben, bár a gyűrűt végül nem ők találták meg.
A más keresztény egyházak tagjaival szembeni "nem evangéliumi" magatartásért kért bocsánatot Ferenc pápa hétfőn a keresztény egységnek szentelt imahét utolsó napján a római városfalakon kívüli Szent Pál-bazilikában tartott imán.
Bajorország szövetségi állam kedden hivatalos levélben felszólítja a német szövetségi kormányt, hogy a menekülthullámra tekintettel gondoskodjon a hatékony határőrizetről, és alkotmánybírósághoz fordul, ha nem teljesül követelése - jelentette be hétfőn Münchenben Horst Seehofer bajor miniszterelnök
Autókat gyújtottak fel ismeretlenek a németországi Drezdában a Hazafias Európaiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Pegida) nevű mozgalom hétfő esti tüntetése közben
A szociális támogatás szabályozása miatt túlterhelheti a német ellátórendszert az uniós tagállamokból érkező bevándorlás - figyelmeztet a német városi és települési önkormányzatok szövetsége (DStGB) a Die Welt című lap hétfői összeállítása szerint.
Leszbikus, meleg és transznemű menedékkérőknek nyitnak szállást a németországi Nürnbergben - jelentette hétfőn a Bayerische Rundfunk (BR) bajor tartományi közszolgálati médiatársaság
A más keresztény egyházak tagjaival szembeni "nem evangéliumi" magatartásért kért bocsánatot Ferenc pápa hétfőn a keresztény egységnek szentelt imahét utolsó napján a római városfalakon kívüli Szent Pál-bazilikában tartott imán
Eredetileg növényeknek és növénykedvelőknek szánt zenével búcsúzom. Én azért is szeretem nagyon ezeket a lemezeket, mert megmutatják, hogy még a hatvanas években is futurisztikusabbnak képzelték az emberek a saját jelenüket, mint mi most a miénket. Ez amúgy szerintem elég rossz dolog, de nem is érdemes ilyesmiken gondolkodni, inkább csak hallgassunk ezt az albumot, és aludjunk bele. Jó éjszakát,…
Elutasította a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság annak a békéscsabai cégnek a keresetét, amelyre korábban bírságot szabott ki az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH), mert a társaság nem kívánt felvenni egy hulladékszállító járművezetőnek jelentkező nőt - közölte a Fővárosi Törvényszék sajtóosztálya hétfőn az MTI-vel.
Nyomozást indított Bayirkör tartomány legfőbb ügyészsége a CNN törökországi kiadása ellen, mert egy ellenzéki politikus ügyéről szóló riportban "a diktátor pere" feliratot használták, Recep Tayyip Erdogan török elnökre utalva - adta hírül az angol nyelvű Today's Zaman török napilap hétfőn
A Jaguar sportautója, az F-Type már eddig sem szenvedett hiányt teljesítmény terén, azonban már régóta tudtuk, hogy érkezik egy még potensebb változat, mely az SVR utónevet viseli majd. Noha a hivatalos bemutatóra még várnunk kell, úgy tűnik a gyáriak nem voltak elég óvatosak, és nemrég kiszivárgott néhány fotó az újdonságról, mely nyárra már a kereskedésekbe is megérkezik.
A Ferrari tartja magát legújabb filozófiájához, és minden évben több újdonsággal is előáll. Ezúttal ugyan csak egy különleges opcióval jelentkeztek az olaszok, azonban a California T-hez kínált új, Handling Speciale csomag így sem elhanyagolható – és új vásárlókat vonzhat a gyáriak belépőjéhez.
Számunkra irreleváns, azonban mégis egészen meghökkentő hírt tett közzé a mai nap folyamán a Ford: az amerikai központ bejelentette, hogy kilép a japán és az indonéz piacról. A meglepő lépés oka meglehetősen egyszerű és természetesen gazdasági tényezőkre vezethető vissza: a ’kékoválos’ márka egyszerűen nem szerepelt jól a két országban, és a szakértők a jövőre nézve is gyenge számokat…
Belehalt sérüléseibe hétfőn a francia Idegenlégió egyik magyar katonája, miután egy héttel korábban néhány társával együtt lavina sodorta el a francia Alpokban - jelentette hétfőn az AFP francia hírügynökség
A Volkswagen Golf VII már a harmadik évét tapossa, ennek megfelelően már érik a ráncfelvarrás is. A frissítőkúra egyik izgalmas hozadéka az abszolút sportmodell, az R420, amely személyében minden eddiginél erősebb kompakt Volkswagen születik majd meg – márciusban érkeznek a wolfsburgi óriás újdonságai.
Már régóta hallhatunk különféle pletykákat a Škoda új crossoveréről, az egyelőre Kodiak néven emlegetett modellről, és most végre a gyártó is célzásokat tett a várva-várt típus érkezéséről.
A Toyota RAV4 1994-ben jóformán kategóriát teremtve lépett a színre. Azóta már a negyedik generációnál tartunk, ám a crossover szegmens villámgyors berobbanása kissé háttérbe szorította a modellt. Egy megszokott ráncfelvarrás segített volna előtérbe tolni a típust, a Toyotát azonban ennél is keményebb fából faragták, és egy vadonatúj, hibrid változattal egészen parádés visszatérőt produkált.
A Magyar Liberális Párt (Liberálisok) felszólította a kormányt, hogy bontsa fel minden támogatói szerződését a 888.hu portállal, amely az ellenzéki párt szerint ízléstelen támadást indított Tóbiás József MSZP-elnöke ellen.
Az Európai Unió szorosan nyomon követi, hogy Törökország milyen intézkedéseket tesz a menekültáradat megfékezése érdekében - közölte hétfőn Ankarában Johannes Hahn, az unió bővítési tárgyalásokért felelős biztosa hétfőn.
A Gyere haza fiatal program kezdete óta nő az érdeklődő külföldön dolgozók és a programban együttműködni szándékozó itthoni munkaadók száma - közölte Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára Kész Zoltán független országgyűlési képviselő írásbeli kérdésére adott válaszában.