2016. január 22. péntek

jan. 22
7:03
Hóvihar miatt szükségállapotot hirdettek öt amerikai államban (444.hu)
76 centiméter hó, óriás szél, hózivatar jön.
jan. 22
7:09
Amikor a felmondást nem kell indokolni (Adózóna)
A társasággal munkaviszonyban álló ügyvezető, illetve a vezérigazgató önállóságánál, szakértelménél és felelősségénél fogva sajátos helyet foglal el a munkáltató szervezetén belül, ez a szabályozásban is tükröződik. Náluk a felmondást nem kell indokolni, nincs jelentősége a védett kornak, nem kell nyilvántartani a munkaidejüket, gondatlan károkozás esetén is kötelesek a teljes kárt megtéríteni,…
jan. 22
7:09
Új elnöksége van a Nemzetközi Coach Szövetség Magyar Tagozatának (HR Portál)
Megtartotta éves tisztújító ülését a Nemzetközi Coach Szövetség (ICF) Magyar Tagozata, melynek keretében új elnököt és elnökséget választottak a tagok. Az ICF Magyar Tagozatát 2016-ban Chrenóczy-Nagy Judit, a szervezet korábbi alelnöke vezeti majd.
jan. 22
7:11
Képzés a közszféra etikus és eredményes gazdálkodásáért (HR Portál)
2016 szeptemberében indulhat meg az Állami Számvevőszék és a Miskolci Egyetem együttműködésével a közszolgáltatási teljesítménymenedzsment képzés, ami az etikus és eredményes gazdálkodásra készíti fel a közszférában dolgozó szakembereket – erről írt alá ma kiegészítő megállapodást a két intézmény vezetője, Budapesten.
jan. 22
7:13
73 állami intézmény szűnik meg vagy olvad be (HR Portál)
Jelenleg közel 50 ezer ember dolgozik azokban a háttér- és kutató intézetekben, amelyeket vagy megszüntetnek vagy beolvasztanak a minisztériumokba, mondta a csütörtöki kormányinfón Lázár János miniszterelnökségi miniszter.
jan. 22
7:15
Mindenhol drágult a munkaerő a régióban, Magyarországot kivéve (HR Portál)
A közép-kelet- európai országokban jelentősen nőtt a munkaerő ára az elmúlt évtizedben, többek között a reálbérek növekedése miatt. Szlovákiában a legdrágább, Bulgáriában a legolcsóbb a munkaerő, írja a Portfolio.
jan. 22
7:17
Pesszimisták vagyunk az állami nyugdíjunkkal kapcsolatban (HR Portál)
Mindössze az emberek 1 százaléka gondolja, hogy kényelmesen meg fog tudni élni az államtól kapott nyugdíjából, derül ki egy reprezentatív felmérésből, melyet 30 és 59 év közötti emberek megkérdezésével készítettek. Az emberek több mint fele pesszimistán látja a jövőt nyugdíj szempontból, írja a VG.hu.
jan. 22
7:18
Ingyenesen lehet szavazni A DAL-ra (Infostart)
Szombaton az első elődöntővel, tíz versenyző bemutatkozásával megkezdődik A Dal 2016. Az ötödik zsűritag idén is a közönség: a nézők ingyenesen szavazhatnak A Dal applikációval és az adások alatt a verseny honlapján, de sms-ben is voksolhatnak kedvenceikre.
jan. 22
7:18
Lezuhant egy amerikai vadászgép Arizonában (Infostart)
Lezuhant csütörtökön egy amerikai F-16-os harci gép Arizonában - közölte a légierő.
jan. 22
7:18
Bizonytalan az adózói minősítés hatása az adóalanyok viselkedésére (ProfitLine)
2016-tól megkezdődik az adózók minősítése, megbízható vagy kockázatos adóalanyokká válhatnak, akik megfelelnek a kidolgozott feltételeknek. Jancsa-Pék Judit, a LeitnerLeitner vezető tanácsadója jó kezdeményezésnek tartja ezt a különbségtételt, mert ez lehetővé teszi, hogy ne büntessék egyformán a vétlenül hibázó adózókat és a csalókat. Ugyanakkor figyelmeztet, hogy a jelen formában nem biztos,…
jan. 22
7:27
A Foxconn megvenné a Sharpot (Infostart)
A tajvani Foxconn Technology Group elektronikai beszállító vállalat szemet vetett a súlyosan eladósodott japán Sharp Corp. elektronikai konszernre.
jan. 22
7:27
Fantasztikus hete van a dízeles autósoknak (Privátbankár)
A héten másodszor is csökkent a gázolaj ára a benzinkutakon.
jan. 22
7:27
Itt valóban beütött a válság (Portfolio)
Újabb érdekes eredmény beszámoló érkezett az olajszektorból, a világ legnagyobb olajipari szolgáltató cége, a Schlumberger egy részvényre jutó eredménye kevesebb, mint felére csökkent a tavalyi...
jan. 22
7:27
Sorozatban erőszakolta a nőket a rendőr, elbőgte magát az ítéleten (ATV)
Összesen 263 év börtönre ítéltek Oklahomában egy volt rendőrt, aki sorozatban erőszakolt meg nőket az amerikai szövetségi államban. Daniel Holtzclawra alig egy hónappal azt követően szabták ki a maximális büntetést, hogy Oklahoma City esküdtszéke bűnösnek mondta ki a harminchat vádpont közül tizennyolcban.
jan. 22
7:29
Belehalhat, aki hulladékkal fűt (ATV)
Százezrek égetik otthon a szemetüket, nem gondolva arra, hogy a súlyosan rákkelő anyagok levegőbe juttatásával emberi életeket sodornak veszélybe. A hatóságok tehetetlenek, a zöld szervezetek a kormánytól várják a megoldást.
jan. 22
7:36
Holokauszttagadásért ítéltek el egy férfit, aki Kertész Imrétől idézett (444.hu)
A legkártékonyabb törvények egyike a szokottnál is bizarrabb ítéletet eredményezett.
jan. 22
7:45
"Irracionális" a 30 dollár alatti olajár (Portfolio)
A szaúdiak szerint irracionális, hogy az olajár 30 dollár alá esik, a világ egyik legnagyobb olajkitermelője 2016-ban fordulatot vár, amellett is, hogy az ország kitermelése magas marad - írja a...
jan. 22
7:45
Soros György szerint Trump az Iszlám Állam szekerét tolja (ATV)
Soros György szerint az amerikai republikánus párt elnökjelöltségére pályázó Donald Trump ingatlanmágnásnak esélye sincs arra, hogy elnökké válasszák.
jan. 22
7:51
Ki és hogyan csillapíthatja a kedélyeket Kínában? (ProfitLine)
Nehezen indult az év a kínai gazdaság számára, bizonytalanságba taszítva ezzel a pénzügyi piacokat. A kínai kormánynak lépnie kell, mielőtt még nem késő.
jan. 22
7:53
Wall Street farkasai is pihennek hétvégén (ProfitLine)
A JPMorgan bankház és pénzügyi szolgáltató is csatlakozott a Wall Street több nagybankjához, és arra buzdítja befektetési bankjának munkatársait, illetve kötelezővé is teszi számukra, hogy kivegyék a hétvégi szabadnapjaikat. A menedzsment szerint ugyanis ezzel kiegyensúlyozzák a magánéletüket és a munkájukat.
jan. 22
7:54
Eb-győzelemre hajt a magyar férfi gyorskorcsolya-váltó (Infostart)
A decemberben Sanghajban világkupa-aranyat nyert magyar férfi rövidpályás gyorskorcsolya-váltó Európa legjobbja lehet az oroszországi Szocsiban sorra kerülő hétvégi kontinensviadalon.
jan. 22
8:03
Csökkent a gázolaj ára (Infostart)
Csökkentette bruttó 3 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt., a 95-ös benziné nem változott.
jan. 22
8:03
A Moody's is belerúgott az olajcégekbe (Portfolio)
A nagy elemzőházak után a Moody's is visszavágta az olajárra vonatkozó idei előrejelzéseit, ezzel együtt pedig 120 kutatás-termeléssel foglalkozó céget tett leminősítést valószínűsítő vizsgálat alá -...
jan. 22
8:09
Először nyert magyar snowboardos világkupa-futamot (444.hu)
Az egri Gyarmati Panka (2011-es junior világbajnok) FIS-világkupa-futamot nyert Kaliforniában slopestyle-ban, tíz hónappal azután, hogy eltörte a karját. A slopestlye azt jelenti, hogy ugratókkal és korlátokkal, valamint egyéb mesterséges elemekkel tarkított lejtőn lecsúszva mutatnak be különféle trükköket, szaltókat, forgásokat és csúszásokat. 2014 óta olimpiai sportág.
jan. 22
8:11
Ettől igazán veszélyes a kormány terrorveszély-terve (444.hu)
Nem az a legdurvább, hogy korlátozhatják a sajtót, ellenőrizhetik az internetet és kijárási tilalmat rendelhetnek el. Hanem az, hogy a kormány maga döntené el, mikor van terror. És a kormány szeret ezzel játszani.
jan. 22
8:12
Orbán Viktor: az osztrák döntés a józan ész győzelme (Infostart)
Orbán Viktor miniszterelnök a józan ész győzelmének tartja, hogy Ausztria bejelentette: korlátozza a menedékkérők létszámát. A kormányfő pénteken a Kossuth rádió 180 perc című műsorában az osztrák döntést úgy kommentálta: "a dogmatikus gondolkodás kapitulált a valóság és a józan ész előtt".
jan. 22
8:12
Sok halottja van a mogadishui terrortámadásnak (Infostart)
Legkevesebb húsz halottja volt annak a merényletnek, amelyet a szomáliai főváros, Mogadishu egyik tengerparti étterménél mellett követtek el dzsihadista fegyveresek - közölték pénteken a hatóságok.
jan. 22
8:12
Negyvenhárom helyszín csatlakozott a Jégpályák Éjszakájához (Infostart)
Negyvenhárom helyszín csatlakozott a Jégpályák Éjszakája elnevezésű szombati programhoz.
jan. 22
8:12
Telefonon egyeztetett Obama és Merkel (Gondola)
Telefonon egyeztetett Barack Obama amerikai elnök és Angela Merkel német kancellár az európai migrációs válságról - tudatta helyi idő szerint csütörtökön a Fehér Ház
jan. 22
8:21
Minden tizedik álláskereső eltűnt - miből él 85 ezer ember? (Privátbankár)
Nagyot esett 2015-ben az álláskeresők száma, a szakértők 10 éve nem láttak ilyen jó számokat decemberben. Közel 60 ezer álláshely maradt az év végére betöltetlenül, igaz, többnyire közmunkásokat keresnek. Rejtély, miből él 85 ezer ember.
jan. 22
8:21
Kivásárolta partnerét a Richter (Portfolio)
Kivásárolta kínai vegyesvállalati partnerét a Richter, mely most az általa nem birtokolt 50 százalékos tulajdonrészt is megszerezte. Ezzel a Richter jelenléte tovább erősödik Kínában. Tovább...
jan. 22
8:23
Eladják a Negrót, a Halls cukorkát külföldre viszik (Portfolio)
Tavasszal kezdi meg a tárgyalásokat a potenciális vevőkkel a Mondelez International csoporthoz tartozó Győri Keksz Kft. a Negro és vele együtt az azt gyártó győri bázis eladásának ügyében. Kertész...
jan. 22
8:24
Terrorizmus a piramisoknál? 6 halott, 13 sebesült eddig (ProfitLine)
Pokolgép robbant csütörtökön a gízai piramisok közelében lévő el-Haram kerületben; a detonációban legkevesebb hat ember életét vesztette, tizenhárman pedig megsebesültek - jelentette az egyiptomi sajtó.
jan. 22
8:26
Marad a határellenőrzés Németországban (ProfitLine)
Németországban fenntartják a határellenőrzést a menekültválság miatt, egyelőre nem lehet tudni, hogy meddig - mondta csütörtökön Thomas de Maiziere szövetségi belügyminiszter egy rádióinterjúban.
jan. 22
8:30
Együttes ülést tart ma a magyar és a szlovén kormány (Infostart)
Együttes ülést tart ma a szlovéniai Brdo pri Kranjuban a magyar és a szlovén kormány a két miniszterelnök, Orbán Viktor és Miro Cerar vezetésével.
jan. 22
8:30
Lezuhant egy amerikai vadászgép (Gondola)
Lezuhant csütörtökön egy amerikai F-16-os harci gép Arizonában - közölte a légierő
jan. 22
8:32
Soros szerint Trump esélytelen (Gondola)
Soros György szerint az amerikai republikánus párt elnökjelöltségére pályázó Donald Trump ingatlanmágnásnak esélye sincs arra, hogy elnökké válasszák
jan. 22
8:33
Ezen a napon: Eltemették Blaha Lujzát (Alternatív Energia)
A magyar temetnitudás szomorú mélységű csodáját újította föl Budapest népe - A temetési menetben résztvevő emberek vele együtt életük egyik darabját temették el
jan. 22
8:34
Rövidülnek a várólisták (Gondola)
Megfeleződött a várakozási idő a csípő- és térdprotézis-beültetésekre, a szürkehályog-műtétekre - közölte a Népszabadság az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) honlapján közzétett jelentésre hivatkozva
jan. 22
8:35
Orbán: izgalmas a taxisok és az Uber vitája (Alternatív Energia)
Az interjúban szó esett az alkotmánymódosításról, a rendkívüli állapotról, a CSOK-ról és Lengyelországról is.
jan. 22
8:36
Orbán: a brüsszelizmus Európa legnagyobb problémája (Gondola)
Szeretnénk, hogy Magyarország is rendelkezzen azokkal a lehetőségekkel a terror elleni fellépésben, mint a nyugat-európai országok.
jan. 22
8:37
Stark Márton lett az alpesi kapitány (Alternatív Energia)
A szakember több szezonon keresztül segítette Miklós Edit edzéseit.
jan. 22
8:39
Orbán: a Brüsszelizmus miatt omlik össze Európa (Privátbankár)
A magyar miniszterelnök szerint nem a menekültválság az európai egység legnagyobb problémája, hanem az uniós hatalmaskodás.
jan. 22
8:39
Halálra gázoltak egy gyalogost Székesfehérváron (Alternatív Energia)
Az 58 éves ember a helyszínen életét vesztette.
jan. 22
8:39
Még mindig tudott egy kis meglepetést okozni az SAP (Portfolio)
Bár múlt héten már közzétette előzetes negyedéves számait az SAP, mégis tudott kisebb meglepetést okozni a társaság ma reggel, amikor publikálta a részletes gyorsjelentését. A menedzsment megemelte a...
jan. 22
8:39
Elvileg rövidebbek lesznek a kórházi várólisták (Pénzcentrum)
Megfeleződött a várakozási idő a csípő- és térdprotézis-beültetésekre, a szürkehályog-műtétekre....
jan. 22
8:39
Orbán: Brüsszelt irritálja, ha erős nemzetállamok vannak (ATV)
Orbán Viktor miniszterelnök a józan ész győzelmének tartja, hogy Ausztria bejelentette: korlátozza a menedékkérők létszámát.
jan. 22
8:41
Tudod, mennyi kártérítést fizet a Volkswagen az európai vásárlóknak? (Privátbankár)
Jelen állás szerint semennyit: a Volkswagen szerint nem lehet egy kalap alá venni az amerikai és az európai vásárlókat.
jan. 22
8:41
A rubellel együtt a forint is lábra kapott (Portfolio)
Erősödéssel kezdett péntek reggel a forint az euróval szemben, elsősorban a kedvezőre forduló nemzetközi hangulat támogatja a magyar devizát is: Közben a dollár is érdemi erősödést mutat azok után,...
jan. 22
8:43
Már februártól jöhet a pluszpénz a közmunkásoknak, ha elhelyezkednek (Portfolio)
Januártól már nemcsak különböző képzésekkel igyekeznek versenyképessé tenni a közfoglalkoztatottakat a nyílt munkaerő-piacon, de anyagilag is ösztönzik az érintetteket, hogy lehetőleg minél előbb...

Keresés