A Balaton jege 4-10 centiméter vastag, és előreláthatóan a hétvégére sem lesz elég biztonságos a téli sportoláshoz - közölte a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetője.
Míg az Európai Unió felől csak 1160 milliárd forintnyi bevételt kapott a magyar államháztartás tavaly, addig a magyar állami önrésszel együtt 2794 milliárd forintnyi uniós támogatás kifizetést...
Március, április folyamán végzi el a Nemzetgazdasági Minisztérium a makrogazdasági pálya felülvizsgálatát a konvergenciaprogram összeállítása és a 2017-es költségvetés megalapozása érdekében -...
Péntek napközben a Dunántúlon jórészt derült időre, keleten időnként megnövekvő gomolyfelhőzetre számíthatunk, emellett mindenütt több órára kisüt a nap.
Nyoma veszett a katari székhelyű al-Dzsazíra hírtelevízió tudósítójának a heves harcok sújtotta közép-jemeni Taíz tartomány azonos nevű székhelyén - közölte a televíziócsatorna csütörtökön.
Elsőként a holland válogatott jutott a belgrádi vízilabda Európa-bajnokság női tornájának fináléjába, ugyanis az első csütörtöki elődöntőben büntetőkkel legyőzte a címvédő spanyol csapatot.
Dzsihadista parancsnokok feleségeinek álcázva jutottak be a brit különleges erők katonái az Iszlám Állam egyik magas rangú parancsnokának házába - írta a brit Daily Express
Az előzetes várakozásokat túlteljesítve, 10 százalékos bővüléssel zárta a tavalyi évet a belföldi turizmus, amihez hozzájárult, hogy 40 százalékkal nőtt a SZÉP-kártyás fizetések száma is. A Szallas.hu elemzése alapján tavaly még inkább az 1, illetve 2 éjszakás kalandokat keresték a magyarok, a három legnépszerűbb település sorrendben Budapest, Siófok és Hajdúszoboszló volt. A 2016-os előfoglalási…
A Szlovákia magyarok lakta régióiban található vasúti feliratok kétnyelvű megjelenítését célzó beadványt fogalmazott meg a Magyar Közösség Pártjának (MKP) választási listáján induló polgári aktivisták csoportja, az Európai Parlament (EP) petíciós bizottságához (PETI) címzett dokumentumot a jövő héten adják be Brüsszelben
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntése szerint a 4Life Direct Kft. és a Red Sands Life Assurance Company (Europe) Limited tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott az Időskori Biztonság életbiztosítás népszerűsítésekor, mert valótlan állításokat jelenítettek meg a szolgáltatás jellemzőiről, valamint megtévesztően azt a látszatot keltették, hogy a biztosítást a 4Life Direct Kft.…
A nyugat-európai tőzsdéken mérsékelten optimista hangulatban telt a kereskedés első fele. Mario Draghi fél háromkor kezdődő sajtótájékoztatójával párhuzamosan azonban újabb lendületet vettek az...
Az afganisztáni tálib felkelőkkel folytatandó "hiteles békefolyamat" támogatására sürgette az afgán elnököt és a pakisztáni kormányfőt Joe Biden amerikai alelnök és John Kerry külügyminiszter csütörtökön - közölte a washingtoni Fehér Ház.
A magyar válogatottnak - mivel pont nélkül kezdi meg pénteken a középdöntőt - akkor marad reális esélye olimpiai kvalifikációs tornára kijutni a lengyelországi férfi kézilabda Európa-bajnokságról, ha a németek vagy a spanyolok ellen pontot szerez, és legyőzi a svédeket.
Elsőként a holland válogatott jutott a belgrádi vízilabda Európa-bajnokság női tornájának fináléjába, ugyanis az első elődöntőben büntetőkkel legyőzte a címvédő spanyol csapatot.
Újra a teljes vonalán közlekedik a 3-as metró - közölte a Budapesti Közlekedési Központ a Facebook-oldalán csütörtök délután. Korábban gázolás miatt Kőbánya-Kispest és a Nagyvárad tér között pótlóbuszok szállították az utasokat.
Az Európai Unió határait a NATO-nak, nem pedig a tervezett európai erőnek kellene védelmeznie, mert ez utóbbi csak karikatúrája az igazi határőrségnek - jelentette ki Milos Zeman cseh államfő abban az interjúban, amelyet a Parlamentní listy hírportál hozott nyilvánosságra csütörtökön Prágában.
A Nemzetközi Valutaalap igazgatótanácsa elindította az új vezérigazgató megválasztásához szükséges folyamatot: csütörtöktől február 10-ig várja a jelöléseket, és reményei szerint március elejére meghozza a döntést.
A várakozásokat rendre meghaladó gazdasági eredmények befektetőbarát üzleti környezetet biztosítanak a Magyarországon működő nagyvállalatok számára is - jelentette ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Nemzetközi Vállalatok Magyarországi Társaságának budapesti közgyűlésén a szaktárca tájékoztatása szerint.
A 4Life Direct Kft. vezetősége szeretné megragadni ezt az alkalmat, hogy kifejezze csalódottságát a Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsának döntése kapcsán, amely ellen fellebbezni fog. A GVH megállapításaival ellentétben, a 4Life Direct Kft. továbbra is azon az állásponton van, hogy nem sértette meg a fogyasztói érdekeket - értesült a társaságtól a ProfitLine.hu.
Új tulajdonoshoz került a magyarországi Praktiker áruházlánc: a társaság tulajdonában álló ingatlanokat a Wallis csoport vette meg, az operatív cég pedig a Praktiker Építési- és Barkácspiacok Magyarország Kft. jelenlegi ügyvezetője, Karl-Heinz Keth tulajdonába került - közölte a barkácsáruház-lánc csütörtökön az MTI-vel.
Kik és miről tárgyalnak Davosban? Van-e még bármilyen fontossága a Világgazdasági Fórumnak? A kérdések égetők, topközgazdászok és állami vezetők vitatkoznak, de mit csinál ott Leonardo DiCaprio? Fellegi Tamást kérdeztük a davosi csúcstalálkozóról.
Látványos hangulatjavulás van kibontakozóban az amerikai részvénypiacokon, a vezető indexek 1,5%-os pluszban járnak. Közben az olaj árfolyama is nagyot fordult.Komoly pluszok mindenhol 2016.01.21...
A Nemzetközi Valutaalap igazgatótanácsa elindította az új vezérigazgató megválasztásához szükséges folyamatot: csütörtöktől február 10-ig várja a jelöléseket, és reményei szerint március elejére meghozza a döntést.
Csaknem ezer feljelentést tettek a németországi Észak-Rajna-Vesztfália tartomány nagyvárosaiban a szilveszterkor nők ellen elkövetett szexuális zaklatásokkal és rablásokkal kapcsolatban, és több mint ötven feltételezett elkövetőt azonosítottak a tartományi kormány csütörtöki összesítése szerint. A gyanúsítottak szinte mind külföldiek, jellemzően észak-afrikai menedékkérő férfiak.
Ebben a videóban Elizabeth Banks, Bellamy Young, Dascha Polanco és mások küzdenek a nők reprodukciós jogaiért. „Mindig anya akartam lenni.” „Azt mondták a férjemnek és nekem, hogy az ultrahang anomáliákat mutat.” „És akkor kiderült, hogy a fogamzásgátlási módszerem csődött mondott.” „Epilepsziás vagyok, és egy meg nem tervezett terhesség a munkámat és az egészségemet is veszélybe sodorta…
A háttérben itt-ott felbukkannak a terrortámadás emlékhelyszínei. Párizs mindig a szerelem városa marad! Nagyszerű, látványos videóval rótta le tiszteletét Párizs iránt egy francia team Redha Medjellekh koreográfus vezetésével. A kisfilm, amelyen táncosok csókolóznak a francia főváros utcáin, határozottan kiáll amellett, hogy a 2015-ös terrortámadások és az állandó fenyegetettség, készültség…
A szlovén kormány csütörtökön úgy döntött, hogy ezentúl csak azokat az illegális bevándorlókat engedi be, akik Ausztriában vagy Németországban akarnak menedéket kérni.
Bekerült a fináléba a magyar női vízilabda-válogatott a belgrádi Európa-bajnokságon. Az elődöntőben Bíró Attila szövetségi kapitány csapata magabiztosan, 10-5-re győzött Olaszország ellen. A holland-magyar döntő nyertese már most kvótát szerez a riói olimpiára.