Az államháztartás központi alrendszerének 2015-ös előzetes hiánya 1218,6 milliárd forint, ami 326,2 milliárd forinttal magasabb a 892,4 milliárd forintos módosított törvényi előirányzatnál. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtöki jelentése a Magyarországnak jogosan járó uniós bevételek mintegy 560 milliárd forintos elmaradásával magyarázta a magasabb deficitet.
Az elmúlt évtizedben az euróövezethez képest lényegesen drágult a munkaerő költsége a közép-kelet-európai országokban, de még így is elég olcsó ahhoz, hogy vonzó célpont legyen a befektetők számára -...
Háttérintézmények megszüntetése - a kormány a taxisokkal van - nemzeti italboltról szó sincs - lezárhatják a román határt - és még sok más az eheti Kormányinfón.
Nehezen indult az év a kínai gazdaság számára, bizonytalanságba taszítva ezzel a pénzügyi piacokat. A kínai kormánynak lépnie kell, mielőtt még nem késő.
A debreceni közgyűlés csütörtökön határozatot fogadott el arról, hogy a város önkormányzata támogatja a magyar kormány menekültpolitikáját és elutasítja a kötelező betelepítési kvótát.
A Nagy Britanniában dolgozó magyarok megítéléséről, és a szigorodó brit szociális rendszerről közöl nagy összeállítást mind a Heti Válasz, mind a Figyelő. Londonban készült interjúikból megállapítható, hogy a magyarok nem a segélyekre utaznak és akiknek állandó munkahelyük van megtudnak élni Londonban, a gyerekesek pedig kifejezetten kedvező juttatásokban részesülnek.
A magyarok nem ismerik a mobilfizetési alkalmazásokat, a piac felpörgése az Apple, a Google, a Samsung alkalmazásainak megjelenésétől, továbbá a közösségi piacterekbe, például az Uberbe integrált fizetési lehetőségektől várható – derült ki a FinTech Group-GKI Digital közös elemzéséből.
Vizsgálóbizottságot állított fel strasbourgi plenáris ülésén az Európai Parlament a károsanyag-kibocsátás mérési tesztekkel kapcsolatban az esetleges uniós jogsértések és a hivatali visszásságok...
Tavasszal kezdi meg a tárgyalásokat a potenciális vevőkkel a Mondelez International csoporthoz tartozó Győri Keksz Kft. a Negro és vele együtt az azt gyártó győri bázis eladásáról - közölte a Mondelez Hungária Kft., valamint a Győri Keksz Kft. kommunikációs tanácsadója.
Megjelent tegnap a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) 2016-os évre vonatkozó Éves Fejlesztési Kerete. A keretösszege - a már 2015-ben megjelent felhívások összegét levonva -...
Újabb szellemvasút épülhet a felcsúti kisvasút mellett Etyeken 8 milliárdból, amit egymilliárdért még a felcsúti kisvasúttal is összekötnének. Még a legnagyobb jóindulattal is ráfizetésesnek tűnik a projekt.
Az állami szereplőknek az a dolgunk, hogy mindenki számára biztosítsák a hozzáférést a kultúrához - hangsúlyozta Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára, aki a magyar kultúra napja alkalmából csütörtökön Budapesten átadta a Balassa Péter-, a Csokonai Vitéz Mihály-, a Közművelődési Minőség és Könyvtári Minőségi Díjakat, valamint a Minősített…
A dízelbotránynak nevezett ügyben vizsgálóbizottságot állított fel strasbourgi plenáris ülésén az Európai Parlament a károsanyag-kibocsátás mérési tesztekkel kapcsolatban az esetleges uniós jogsértések és a hivatali visszásságok kivizsgálására - jelentette be az uniós parlament csütörtökön. A bizottság tagjának választották Szanyi Tibor szocialista EP-képviselőt.
2016. január 18-tól a Budapest Banknál is elérhető a kibővített feltételek mellett igényelhető Családok Otthonteremtési Kedvezménye (CSOK), valamint az új fix 3 százalékos kamatozású Otthonteremtési Kamattámogatott Lakáshitel - áll a Budapest Bank sajtóközleményében.
A várakozásokkal összhangban nem változtatott a kamatokon az Európai Központi Bank a csütörtöki döntése során. Mario Draghi jegybankelnök a döntést követő sajtótájékoztatón elmondta, hogy az...
A vadonatúj 7-es BMW már szerkesztőségünkben is bizonyította képességeit, és nem okozott csalódást. Azóta már azt is tudjuk, hogy a bajorok zászlóshajója V12-es erőforrással is elkészül, méghozzá rögtön két változatban. Mindezt azonban sokan felesleges nagyzolásnak tarthatják. Éppen nekik, valamint a sportos luxusautók szerelmeseinek készül az Alpina legújabb modellje, amely a 7-es BMW V8-as…
Balogh János, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) - vitatott módon - megbízott elnöke szerint törvénytelen, hogy csütörtök reggel többen behatoltak a szervezet budapesti székházába.
A bürokráciacsökkentés jegyében a kormány több mint 70 állami, országos háttérintézmény, költségvetési szerv átszervezését, illetve megszüntetését tervezi - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
Egy évszázad példamutató tanújaként búcsúztatták a kolozsvári Farkas utcai templomban az élete századik évében meghalt Tőkés István református lelkészt, egyházi írót, teológiai professzort, az Erdélyi Református Egyházkerület egykori püspökhelyettesét, Tőkés László édesapját.
Több száz migráns csapott össze a francia rendőrség erőivel az észak-franciaországi calais-i menekülttáborban szerda este, a hatóságok könnygázt vetetettek be tömegoszlatásra - közölte a francia hírügynökség csütörtökön munkatársa tudósítását a helyszínről.
Komoly belső vitákat gerjesztett az Osztrák Szociáldemokrata Párton (SPÖ) belül a kormány szerdai döntése a menedékkérők befogadásának korlátozásáról - számolt be róla a Die Presse című osztrák lap csütörtökön
Egyre komolyabb pénzeket ad az állam költözésre és építkezésekre, így nem is csoda, hogy sokak fejében megfordul a lakásfelújítás gondolata. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság hivatalos fórum oldalára számos megkeresés érkezik lakásfelújítással, javító-karbantartó szolgáltatások minőségével, az ehhez kapcsolódó szavatossági igények intézésével kapcsolatban.
Az elmúlt évtizedben az euróövezethez képest lényegesen drágult a munkaerő költsége a közép-kelet-európai országokban, de még így is elég olcsó ahhoz, hogy vonzó célpont legyen a befektetők számára -...
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón arra az újságírói kérdésre, hogy megépül-e a minaret Szigetváron, azt válaszolta, hogy kizárólag a magyra hősiességről fognak megemlékezni, és méltó emlékhelyet emelni.
A nyugat-európai tőzsdéken mérsékelten optimista hangulatban telt a kereskedés első fele. Mario Draghi fél háromkor kezdődő sajtótájékoztatójával párhuzamosan azonban újabb lendületet vettek az...