2016. január 14. csütörtök

jan. 14
10:58
Jason Statham parkol így az akciófilmekben, mint ahogy ez az autó a Szent Gellért rakparton - galéria (Blikk)
Akciófilmekben látni ilyen jeleneteket, mint ami szerdán este produkált egy sofőr Budapesten, a Szent István téren. A kocsi kicsúszott az úttestről és a villamos felsővezetékét tartó oszlop ésa kerítés közé szorult. Ketten sérültek meg.
jan. 14
10:59
A MÁV új díjszabása szerint a Keleti már nem 4 hanem 13 kilométerre van a Kelenföldi pályaudvartól (444.hu)
Most a tényleges távolsággal számolnak minden vonalon. Emiatt tatabányaiak és a kaposváriak is többek fognak fizetni, ha a keletiből utaznak.
jan. 14
11:03
KSH: nőttek a fogyasztói árak (Infostart)
Decemberben 0,9 százalékkal nőttek a fogyasztói árak az egy évvel korábbihoz képest, novemberhez viszonyítva 0,3 százalékkal mérséklődtek. Tavaly az év egészét tekintve a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal alacsonyabbak voltak, mint az előző évben - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
jan. 14
11:05
Megbírságolták az NN Biztosítót (Infostart)
A jegybank 12 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki az NN Biztosítóra annak életbiztosítási szerződéskötési gyakorlata miatt - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtökön az MTI-vel.
jan. 14
11:09
Lejár a határidő: eddig használhatod a tavalyi autópálya matricát (Privátbankár)
Január 31-én lejárnak a tavaly megváltott éves országos és megyei autópálya matricák.
jan. 14
11:12
Két településen választanak önkormányzati képviselőt (Gondola)
Két települési önkormányzati és egy roma települési nemzetiségi képviselő-választás lesz vasárnap
jan. 14
11:12
Miért szomorú a macska? Most minden kérdésére választ kaphat! (Blikk)
Ön is vette már észre cicáján, hogy nem olyan vidám, mint máskor, és a jutalomfalatok sem dobják fel a kedvét? Ne aggódjon, nem csak az ön négylábúja szenved ilyen problémáktól, mások szőrmókjainak is vannak ilyen napjai.
jan. 14
11:12
Mintha csak rezsicsökkentés lenne: újra jön a negatív infláció? (Portfolio)
A következő hónapokban mérsékelt növekedésnek indulhatnak az árak, de az éves átlagos infláció 2 százalék alatt maradhat az MTI-nek nyilatkozó makrogazdasági elemzők szerint. A Citi elemző az éves...
jan. 14
11:12
60 másodpercen múlik, megkapod-e álmaid állását (Pénzcentrum)
Ezért végzi a kukában a legtöbb önéletrajz....
jan. 14
11:12
Premier League: Teljesen kétesélyes, hogy ki nyeri a bajnokságot (Agroinform)
Szinte századra pontosan megegyezik a Manchester City és az Arsenal szorzója 21 fordulót követően.
jan. 14
11:14
Trendváltozás a Felvidéken – egyre többen választják a magyar iskolát (Gondola)
A Felvidéken 2007 óta nem volt annyi magyar iskolakezdő, mint ebben a tanévben. Az iskolakezdők számának kedvező alakulása mellett, a magyar iskolát választók aránya is nő.
jan. 14
11:14
Mutatunk egy fantasztikus garzonlakást! Élne ilyenben? Fotók! (Blikk)
Anglia legdrágább garzonlakását kezdték el árulni. A zseniális lakás ára meglehetősen borsos, sőt, hazai szemmel nézve gyakorlatilag megfizethetetlen, de ott is drágának számít: 1 millió font, azaz körülbelül 455 millió forint.
jan. 14
11:18
Sikeres tőkebefektetést zárt a HandInScan (ProfitLine)
A Perion Kockázati Tőkealap 411 millió forintot fektetett be az innovatív egészségügyi technológiát fejlesztő HandInScan Kft.-be. A befektetés fő célja az új piacokra jutás és a további fejlesztések felgyorsítása.
jan. 14
11:18
A Stoke ellen már bevetné új játékosát az Arsenal (Sport365)
Az angol labdarúgó Premier League-ben éllovas Arsenal hivatalosan is bejelentette az egyiptomi Mohamed Elnenyt érkezését a svájci bajnok FC Baseltől.
jan. 14
11:21
Lezárult az agrártámogatások kifizetése (Infostart)
Rekordösszeget, mintegy 800 milliárd forintot fizettek ki az előző uniós fejlesztési ciklus lezárásának évében, 2015-ben a magyar gazdálkodóknak, a kifizetések lezárultak - mondta a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) elnöke az M1 aktuális csatornán csütörtökön.
jan. 14
11:24
Egy amerikai buszsofőrt arra kényszerítettek, hogy nyugdíjas nő legyen (444.hu)
Az önkormányzatnak idős biodíszlet kellett egy sajtótájékoztatóra, és egy sem volt kéznél.
jan. 14
11:26
1 éves gyerekeket harcoltatott egymással az amerikai bölcsődei gondozó (444.hu)
Az ügyész szerint Harcosok klubja-hangulatot teremtett a csoportjában, és bántalmazta is a rábízott kiskorúakat.
jan. 14
11:27
Az is baj, ha drága az olaj, meg az is baj, ha olcsó (Privátbankár)
Tegnap este a amerikai tőzsdék csúnya mélyrepülést mutattak be, állítólag a gyenge olajár miatt, sokan attól tartanak, hogy ez még az USA gazdaságában is recessziót okozhat. Ma ez átterjedt az európai tőzsdékre is, a BUX is szerény mínuszban van, mind a négy fontos részvényünk esik. Összeomlott a Volkswagen és a BMW. A dollár esik, a forint is gyengül kissé, az olaj kevéssel 30 dollár felett…
jan. 14
11:29
Nem félünk az influenzától? Egyre kevesebben oltatják be magukat (Privátbankár)
Évek óta jelentősen csökken Európa-szerte azok száma, akik beoltatják magukat influenza ellen.
jan. 14
11:30
Hét menekült holttestét találták meg a török partoknál (Infostart)
Hét menekült holttestét találtak meg szerda este Törökország partjainál, a biztonsági erők szerint a szerencsétlenül járt bevándorlók vízbe fulladtak.
jan. 14
11:30
Faragó Tamás: Nagyon nehéz a győzelemhez vezető út (Infostart)
A második félidőben egyértelművé vált a két vízilabda-kultúra közötti különbség - mondta az InfoRádióban Faragó Tamás olimpiai és világbajnok vízilabdázó. A magyar férfi vízilabda-válogatott 12-6-ra legyőzte az orosz csapatot a belgrádi olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokság D csoportjának szerdai második fordulójában.
jan. 14
11:30
Hét menekült holttestére bukkantak a török partoknál (Gondola)
Hét menekült holttestére találtak szerda este Törökország partjainál, a biztonsági erők szerint a szerencsétlenül járt bevándorlók vízbe fulladtak
jan. 14
11:30
Nemzetközi díjat kapott a Sziget és a Volt (Kreatív Online)
A European Festival Awardson díjazták őket.
jan. 14
11:30
Becker dögös modell lánya kampányarc lett (Blikk)
Berlin – Még csak 15 esztendős, de máris megkapta élete első nagy modellmunkáját Boris Becker (48) egykori német teniszcsillag balkézről született lánya, aki egy német cipőmárkának lett az arca, és természetesen a lába.
jan. 14
11:30
A bürokrácia megfojtja a NAV dolgozóit (HR Portál)
Idejét múlt informatika, aktahegyek, értelmetlen folyamatok és tilalmak, alacsony fizetés jellemzi az adóhivatal dolgozóinak mindennapjait. Komoly szervezeti átalakítás előtt is áll a hivatal, írja a hvg.hu.
jan. 14
11:30
A fejlesztők a CSOK-ot is benyelhetik az áfával együtt (Portfolio)
A CSOK bejelentett változása, illetve az ezzel együtt megnövekedett érdeklődés a lakásárakat sem hagyta érintetlenül. Az új lakások áfája hiába csökkent jelentősen, szinte a legjobb esetnek számít,...
jan. 14
11:30
Competition csomaggal erősödik még tovább a BMW M3 és M4 (Auto Pult)
A BMW M modelleknél mondhatjuk, hogy immár történelme van az opcionális Competition csomagnak, ugyanis a gyári teljesítménynövelés (legyen szó akár a motorról, akár a futóműről) már nagyon régóta a kínálat részét képezi bizonyos modelleknél. A nagyobb szériákhoz már kiadta az M GmbH a Competition csomagot, azonban az M3/M4 testvérpárhoz epekedve várták a rajongók a kiegészítést.
jan. 14
11:30
Óriási kereslet: újranyomják a Mein Kampfot (ATV)
Az óriási kereslet miatt újranyomtatják Adolf Hitler Mein Kampf című politikai kiáltványának kritikai megjegyzésekkel ellátott kiadását, amely pillanatok alatt elkelt január 8-i megjelenése után.
jan. 14
11:31
A rekord gyenge olaj miatt bajban Orbán mintaállama? (Privátbankár)
Az azeri jegybank döntése nyomán a kereskedelmi bankok utcai devizaváltó helyein mától nem lehet devizát eladni.
jan. 14
11:32
Kiderült, ezért viselik a férfiak nehezebben a náthát a nőknél (Blikk)
Egy tanulmány tárta fel ennek az okát; miszerint egy női nemi hormon, az ösztrogén teszi ellenállóbbá a hölgyek szervezetét a vírusokkal szemben.
jan. 14
11:32
Bérgarancia támogatás maximuma 2016-ban (HR Portál)
A bérgarancia támogatás a Bérgarancia Alapról szóló, 1994. évi LXVI. törvény alapján megállapítható visszatérítendő kamatmentes támogatás. 2016-ban a Bérgarancia támogatás maximuma 1.188.500 forint.
jan. 14
11:32
Hack: A Fidesz számára is kérdés, legyen-e Alkotmánybíróság egyáltalán (ATV)
Jelenlegi formájában nincs értelme az Alkotmánybíróságnak. Az elmúlt 25 évben volt olyan időszak, amikor volt konszenzusos Alkotmánybíróság, de akkor más szisztémában zajlott a választás, volt egyfajta konszenzus-kényszer - mondta Hack Péter az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
jan. 14
11:34
Emlékszik még erre a tárgyra? Gyerekkorunk szerves része volt (Blikk)
Retró múzeumban fedezte fel gyarmekkora darabkáit Alekosz és Baukó Éva. Az csak egy dolog, hogy Alekosz megmondta a boldogság titkát...
jan. 14
11:34
Sztrájkolhatnak az áruházi dolgozók (HR Portál)
A kiskereskedelemben dolgozó árufeltöltők, pultosok, kasszások 15-20 százalékos béremelést akarnak idén elérni, és ezért akár összefogva, egységes sztrájkot is hirdethetnek, tudta meg a Magyar Idők szakszervezeti forrásokból.
jan. 14
11:39
Akadozik a Telekom mobilinet szolgáltatása (Infostart)
Akadozik a Magyar Telekom mobilinternet szolgáltatása, a társaság kommunikációs igazgatósága szerint a hiba egyes esetekben kihatással lehet a beszédforgalomra is.
jan. 14
11:45
Gond van a Telekom szolgáltatásaival (Privátbankár)
Több helyről is jelezték, hogy akadozik a Telekom mobilinternet szolgáltatása.
jan. 14
11:47
Tovább gyűrűzik a botrány - lebuktattak egy magyarnak álcázott kínai mézet (Privátbankár)
A kereskedőláncok nem sorakoztak fel egyöntetűen a mézpiac megtisztítása érdekében, ezért hátrányos szankciók következhetnek a mézhamisítási ügyben.
jan. 14
11:48
Munkához segítené az afrikai menedékkérőket az izraeli ellenzék (Infostart)
Az afrikai illegális bevándorlók helyzetének rendezését sürgeti Izraelben a Cionista Tábor nevű ellenzéki párt - értesült csütörtökön a Háárec című lap.
jan. 14
11:48
Megrongálták a szépségkirálynő nyereményautóját! (Blikk)
Budapest - Kiss Daniellát Magyarország legszebbjének választották 2015-ben, akinek méltó jutalmai között egy Fiat 500X típusú autó is volt. Daniella már korábban is vezetett, így nem okozott neki gondot, hogy rögtön használatba is vegye a fehér szépséget.
jan. 14
11:48
Most jó lenni...? - Önkéntes véderőt alakíttatna Simicskó (Kripto Akadémia)
A jó értelemben vett, belülről fakadó hazafias érzésekkel a nemzet jut előre.
jan. 14
11:48
Jól fogytak az egyéves kincstárjegyek (Portfolio)
A tervezett 40 helyett 50 milliárd forint összegben adott el csütörtökön 12 hónapos diszkont kincstárjegyeket az ÁKK, a változó kamatozású kötvényekre viszont nem volt ilyen élénk az érdeklődés, ott...
jan. 14
11:48
Tonnányi döglött hal lepte el a riói olimpia helyszínét (ATV)
Tömeges halpusztulást észleltek a hatóságok a riói olimpia vitorlásversenyeinek helyszínén.
jan. 14
11:50
Havas Henrik jó szülőnek tartja a lányát (Blikk)
Kisoroszi – Magyarországon töltötték a téli szünetet Havas Henrik (66) Spanyolországban élő unokái.
jan. 14
11:51
Itt rendnek kell lenni, rendet kell tenni (ProfitLine)
Széleskörű összefogást sürget az LMP a közlekedési ágazat "súlyos, rendszerszintű problémáinak" megoldására: a szakma képviselőivel, az érintett szakszervezetek mindegyikével, az ellenzéki pártokkal és az önkormányzatok szövetségeivel közösen kényszerítenék cselekvésre a kormányt.
jan. 14
11:51
Minimális különbséggel, de harmadszor is kikapott az NBA címvédője (Sport365)
A Golden State Warriors elszenvedte harmadik vereségét az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) mostani szezonjában, miután szerdán két ponttal kikapott Denverben.
jan. 14
11:52
Hihetetlen mire képes testével Dukai Regina (Blikk)
Budapest - Dukai Regina hol edzővel, hol egyedül vág bele újabb és újabb sportokba. A konditermi edzéseket pedig tökéletesen kiegészíti a jóga, amit most otthoni körülmények között is megörökített Regi.
jan. 14
11:53
Csökkenésre számítunk ma a magyar tőzsdén (ProfitLine)
Csökkenésre számítanak csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők.
jan. 14
11:53
Tömeges halpusztulás az olimpiai helyszínen (Sport365)
A Guanabara-öbölben a napokban csaknem két tonna elpusztult halat találtak a környezetvédelmi szakemberek, ez az első jelentések szerint a magas szennyezettségnek tudható be.
jan. 14
11:55
Nyilasit mentő vitte a kórházba, ma már nevet rajta (Sport365)
Nyilasi Tibor négy napot töltött kórházban, miután az utcán rosszul lett. A Ferencváros korábbi legendás játékosát mentő vitte kórházba, a tettes a csokoládé volt.
jan. 14
11:57
Fején tésztaszűrővel készíthetett igazolványképet egy pasztafariánus orosz férfi (444.hu)
Sajnos nem igazi, csak kötött tésztaszűrő, de így is hatalmas győzelem ez a Repülő Spagettiszörny Egyház számára.

Keresés