Ismét megrendezik április 13. és 15. között Szombathelyen a Savaria Filmszemlét, amelyre a korábbi kisjátékfilm, dokumentumfilm és filmetűd mellett idén - a Szent Márton-év tiszteletére - egy új kategóriában is várják a független filmesek és alkotócsoportok jelentkezését.
Ismeretlenek kézigránátokkal megtámadtak egy rendőrségi ellenőrzőpontot csütörtökön az indonéz főváros központjában, majd tűzharcba bocsátkoztak a helyszínre érkező rendőrségi erősítéssel. A rendőrök végül uralmuk alá vonták a helyzetet. Az incidensben az al-Dzsazíra arab hírtelevízió szerint 17 ember - hét civil, öt rendőr és öt merénylő - halt meg.
Taroltak tavaly a hazai részvényalapok: a passzívan kezelt, BUX-ot lekövető befektetések gyakorlatilag minden más versenytársuk hozamát maguk mögött hagyták 2015-ben. A szárnyalás az év elején volt...
Ön tudja, hogyan számítunk kamatos kamatot? És azt, hogy mennyi az alapkamat? Alig ért véget a gazdasági válság, máris egyre felelőtlenebbül bánunk a pénzzel. Nagy kihívás a pénzügyileg tudatos magyar állampolgárok nevelése, de jó helyen és jó időben kezdve nem marad el a siker. Szuromi-Kovács Ágnes, a Pénziránytű Alapítvány ügyvezető igazgatója szerint a változás már elkezdődött.
Óriási sikere van a brüsszeli turizmus újbóli fellendítését célzó programnak, amelynek keretében néhány nappal ezelőtt utcai telefonokat helyeztek ki a belga fővárosban, hogy a külföldiek közvetlen kapcsolatba kerülhessenek a helyiekkel - tájékoztatott a Le Soir című újság szerdán.
Az ügyvédekre és a sportpályákra is kiterjesztheti a kormány az online kasszák használatát – ezt Varga Mihály jelentette be a Joint Venture szövetség konferenciáján. A miniszter azt mondta, hogy többletbevételt várnak a módosítástól. Az ügyvédi kamara elnöke ugyanakkor indokolatlannak tartja a változtatást. Bánáti János szerint lehetnek olyan ügyvédek, akiknek többe kerülne a pénztárgép…
Borzalmasan hideg volt a műtőben, mentek a klímák, mesterségesen tartották alacsonyan a hőmérsékletet. Én meztelen voltam, és annak ellenére fáztam, hogy valamivel – nyilván csak egy lepedővel – le voltam takarva.
Aki hiszi, aki nem, állítólag pont ma van 715 éve, hogy véget ért Magyarországon az Árpád-ház uralma. 1301-ben ugyanis ekkor halt meg III. András király. A történetírók azóta is találgatnak, hogy megmérgezték-e vagy egy betegség végzett vele különösen gyorsan, de a lényegen nem változtat egyik halálnem sem.
Jakarta - Több robbanás volt csütörtökön az indonéziai főváros, Jakarta központjában, az első értesülések szerint legalább három ember életét vesztette. Lövéseket is lehetett hallani.
A Népszabadság arról ír, hogy a kormányrendelet szerint a külföldi kérelmezők beadványait is meg kell fontolniuk a bankoknak, így akár ők is részesülhetnek a 10+10 milliós CSOK-támogatásból. A Magyar Idők arról számol be, hogy az otthonteremtési támogatás hatására az ingatlanfejlesztők az irodaházakról átnyergelnek a lakóházépítésre.
Tegnap nagyot esett Amerika, ma reggel pedig Ázsiában is rossz a hangulat. Kína is tovább esik, az olaj sem fest jól, a Brent 30 dollárnál várja az újabb impulzusokat. Az európai tőzsdék kisebb...
Orbán legújabb "bűvszava" a brüsszelizmus, mellyel azt kívánja jellemezni, mintha az EU vezetése erőszakosan akarna bizonyos dolgokat a tagországokra erőltetni.
Az év első hónapjában papírhegyek borítják el a kifizetőket, munkáltatókat, mert a magánszemélyek számára csak különféle nyilatkozatok birtokában teljesíthetik szabályosan a kifizetésekkel, adómegállapítással összefüggő kötelezettségeiket.
Egy tízezer évvel ezelőtt kihalt zsiráf lehetett a bolygón valaha élt legnagyobb kérődző - állapította meg a Biology Letters szaklapban közölt kutatás.
Budapest – A Story információja szerint sírva vette tudomásuk Czeizel Endre gyerekeinek édesanyja, hogy mesterséges megtermékenyítéssel született kislánya miatt feljelentést tettek ellene.
Robbantások sorozata rázta meg Indonézia fővárosát, Jakartát. Legalább 10 robbantás történt, amelyet vélhetően az Iszlám Államhoz köthető 14 fegyveres hajtott végre. Legalább 7 halálos áldozatról számoltak be, közülük öt terrorista és egyikük egy holland állampolgár. A támadások az ENSZ székház közelében, egy Starbucks kávézónál történtek. A támadók a párizsi merényleteket akarták másolni. A…
Washington - A Pentagon tervet dolgozott ki arra, hogyan segítheti az iraki hadsereget és a kurd milíciákat, illetve a szíriai mérsékelt felkelőket az Iszlám Állam harcosainak legyőzésében, a terrorszervezet szíriai és iraki központja, Rakka és Moszul visszafoglalásában.
Milyen nehézséggel kell megküzdenem a sikerért? Hogyan képzelem el az életpályámat? Ezen kérdésekre kereshetik a választ az online média területén azok a 18–24 éves fiatalok, akik elindulnak a „Legjobb vagyok” Tehetségmentoráló Közhasznú Nonprofit Kft. pályázatán. A nyertesek nemcsak publikációs lehetőséget kapnak, de tapasztalatokat gyűjthetnek a szervezet műhelymunkáin és tehetségfejlesztő…
Az átlagnál magasabb fizetések és a biztosnak tűnő megélhetés ellenére komoly munkaerőhiány van az informatika területén. A pálya vonzó tulajdonságainak járt utána az Edupress.
Hamarosan végéhez ér a 67P/Csurjumov-Geraszimenko üstökösre küldött Philae küldetése: az Európai Űrügynökség (ESA) tudósai ugyan január végéig még próbálnak kapcsolatot teremteni vele, ám az üstökös felszínén uralkodó körülmények túlságosan zordak azok, hogy a robot életben maradjon.
A reggeli órákban sehol sem esik az eső az időkép.hu szerint, a látási viszonyok is jók. Az ország északi részében és a magasabban fekvő területeken lehet fagyokra számítani, ott az utak síkosak, csúszósak lehetnek.
A Krio Intézet változatlanul működik tovább, és kizárólag donorspermaprogramját állította le, még a múlt év nyarán - közölte az intézet szerdán az MTI-vel.
Több német lap szerint az isztambuli öngyilkos merénylet azt mutatja, hogy elérte Németországot a magát Iszlám Államnak (IÁ) nevező dzsihadista szervezet terrorja.
Magyar idő szerint ma délután fél háromkor jelentik be az Oscar-díj jelöltjeit Los Angelesben. A legjobb idegen nyelvű kategória kilenc esélyese között szerepel Nemes Jeles László Golden Globe- és cannes-i nagydíjas filmje, a Saul fia is, és kritikusok azt sem tartják kizártnak, hogy a magyar alkotást több kategóriában is jelölik.
Budapest - Brutális meglepetéssel kezdődött az év Vajtó Lajos számára: az ismert üzletembert halottnak nyílvánította a bankja, s erről értesítést is küldött az önkormányzatnak.