2016. január 12. kedd

jan. 12
6:40
A washingtoni nagykövet levélben kérte a New York Timest, hogy tegyék helyre a magyar börtönőr-sztorit (444.hu)
Az amerikai lap egyik munkatársa azt írta, hogy egy magyar börtönőr súlyosan bántalmazott egy szíriai nőt. Az újságíró viszont nem tudja bizonyítani ezt az állítást, a magyar kormány ezért kiigazítást kér.
jan. 12
6:42
Országszerte több helyen is megemlékeznek a doni áttörésről (Infostart)
Az országban több helyen is megemlékezést tartanak ma, a doni áttörés 73. évfordulóján. A második világháborúban 1943. január 12-én kezdődött a Don-kanyarban a szovjet Vörös Hadsereg támadása, amelynek következtében a 207 ezer emberből álló 2. magyar hadsereg mintegy százezer katonája vesztette életét.
jan. 12
6:42
A munkások rovására spekulálnak mindenütt (Kripto Akadémia)
Népszava, 1935. január 12.
jan. 12
6:42
Ez már nem tréfa: olajcégek tucatjai mehetnek csődbe (Portfolio)
Jókora eséssel indította a hetet az olaj, mely már 30 dollár környékén jár, a meredeken zuhanó árak pedig egyre inkább növelik a valószínűségét, hogy az amerikai olajcégek egy jelentős hányada...
jan. 12
6:42
Ezt a matricát már nem kell felragasztani a rendszámtáblára (Pénzcentrum)
Új módszerekkel zajlik az ellenőrzés....
jan. 12
6:42
Putyin: viszonzatlan szerelem van a NATO és Oroszország között (ATV)
Vlagyimir Putyin orosz elnök védelmébe vette országa szíriai légicsapásait a Bild német lap keddi számában. A lapnak Szocsiban nyilatkozva Bassár el-Aszad szíriai vezetőt továbbra is a közel-keleti ország törvényes elnökének tartja, akinek azonban alkotmányreformot kell végrehajtania. Putyin nem zárta ki, hogy adott esetben menedéket nyújtson a szíriai elnöknek.
jan. 12
6:44
Kőkemény harc Európa alapértékeiért (Kripto Akadémia)
Der Standard: a Bizottság és Lengyelország között nem diplomáciai civakodás a tét.
jan. 12
6:44
Kapufát lőtt a New York Times? Helyreigazítást kér a nagykövet (ATV)
Magyarország washingtoni nagykövete hivatalos levélben kérte a The New York Timest a Magyarországgal kapcsolatban közölt valótlanság kiigazítására; az értesülést keddi számában közölte a Magyar Idők.
jan. 12
6:46
"Ez itt az én hazám..." - Jött az elektronikus személyi igazolvány (Kripto Akadémia)
Egyre csillapíthatatlanabb az állam információ igénye.
jan. 12
6:48
Feladjuk a biztonságunkat (Kripto Akadémia)
Magyarországon valóban óriási a bürokrácia, amit csökkenteni kellene, de...
jan. 12
6:50
Konzervatívok tízparancsolata (Kripto Akadémia)
Írta: Semjén Zsolt, Lektorálta: Orbán Viktor, Kövér László, Bayer Zsolt, "Ákos"
jan. 12
6:52
Ahogyan én gondolnám (Kripto Akadémia)
Áder János szívet-lelket melengető szavakkal köszöntötte az új évet.
jan. 12
7:00
Magyarország washingtoni nagykövete levelet írt a The New York Timesnak - lapszemle (Infostart)
Magyarország washingtoni nagykövete hivatalos levélben kérte a The New York Timest a Magyarországgal kapcsolatban közölt valótlanság kiigazítására - közölte a Magyar Idők. A Népszabadságban arról olvashatnak, hogy az igazságügyi-miniszternek címzett nyílt levélben adott hangot megdöbbenésének Vékás Lajos professzor, a 2014-ben hatályba lépett polgári törvénykönyv esetleges módosítása miatt.
jan. 12
7:00
Ma ünnepli szülinapját Cinthya Dictator (Blikk)
Gombos Cintia Mercédesz, ismertebb nevén Cinthya Dictator a SuperTV2-re átkerült Édes Élet című reality műsorának köszönhetően robbant be a köztudatba, amellett, hogy 2010-be megválasztotta az RTL Klub az akkori X-Faktor széria reklámarcának.
jan. 12
7:00
Ferenc pápa: megérdemelném, hogy börtönben legyek (ATV)
Isten neve az irgalmasság címmel jelenik meg kedden a nemzetközi könyvpiacon Ferenc pápa interjúkötete, amelyben az egyházfő a tőle megszokott őszinteséggel beszél önmagáról, egyházáról és a világról.
jan. 12
7:02
Eltűnt! Leugrott a boltba, nyoma veszett az MSZP-s politikusnak (Blikk)
Budapest – Egy hete ugrott le a boltba, azóta nem látták az ismert politikust, Sápi Attilát.
jan. 12
7:03
Vezető helyen a Mercedes (ProfitLine)
A Daimler csoporthoz tartozó Mercedes-Benz decemberi eladásai több mint 8%-kal bővültek 188.040 darabra.
jan. 12
7:04
Aranylabda: Dzsudzsáknál Messi, Storcknál Cristiano Ronaldo volt a legjobb (Blikk)
Zürich – Ötödik alkalommal nyerte Lionel Messi (28), a Barcelona argentin labdarúgója a nemzetközi szövetség (FIFA) Aranylabdáját. Időközben az internetre felkerült az a lista, amelyen olvasható, melyik országból kire szavaztak.
jan. 12
7:09
Putyin akár politikai menedéket is nyújtana Aszadnak (444.hu)
És szerinte még mindig a népirtással vádolt elnök Szíria törvényes ura.
jan. 12
7:11
Szívklinikán fekszik Andy Vajna (444.hu)
Érproblémái voltak, de már jobban van, egy egyágyas VIP-szobában lábadozik. Ezért nem tudott elmenni a feleségével a Golden Globe-ra sem.
jan. 12
7:15
Alkalmazott tudományok egyeteme lett a BGF (HR Portál)
Az ország legnagyobb, mintegy 16 000 hallgatót képző alkalmazott tudományok egyeteme jött létre azzal, hogy 2016. január 1-jétől a korábbi Budapesti Gazdasági Főiskola alkalmazott tudományok egyeteme státuszt kapott.
jan. 12
7:17
Az egészség- és önsegélyező pénztár is adhat lakáshitelt (HR Portál)
A munkáltatóknak is érdemes tudni, hogy az új, 4. típusú pénztár - az egészség- és önsegélyező pénztár - melyen keresztül, azon túl hogy egészség- és önsegélyező pénztári szolgáltatásokat nyújt, a pénztári egyenleg keretére adható lakáshitel támogatás is, írja Fata László cafeteria szakértő.
jan. 12
7:18
Borkai találkozót kezdeményez Hosszú és Gyárfás között (Infostart)
Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke kezdeményezni fog egy találkozást Hosszú Katinkával és Gyárfás Tamással, amelyen szeretné egy asztalhoz ültetni a feleket és közvetítésével megoldást találni a versenyző és a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) között kialakult vitában.
jan. 12
7:18
Damu szerint mégis alkoholbetegség miatt kezelik a feleségét (Blikk)
Budapest - Egyre ellentmondásosabb információk érkeznek Damu Roland várandós felesége, Edina állapotáról.
jan. 12
7:18
Politikai válságba sodródik Venezuela (Portfolio)
A venezuelai legfelsőbb bíróság helyi idő szerint hétfőn a törvényhozás mindenféle kezdeményezését eleve "abszolút semmisnek" nyilvánította addig, amíg továbbra is részt vesz az új parlament...
jan. 12
7:19
Fokozott stresszt jelent az ingázás (HR Portál)
Hat európai nagyvárosban vizsgálódott a Ford, 5500 ingázót kérdeztek meg arról, hogy milyen hatással van rájuk az ingázás. Arra a következtetésre jutottak, hogy a csúcsforgalomban ingázás fokozott stresszt okoz, derül ki a Nemzeti Közlekedési Hatóság honlapjáról.
jan. 12
7:21
Több mint száz pszichológus fejezte ki egyet nem értését (HR Portál)
A pszichológusok és pszichológus hallgatók Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta nőkkel kapcsolatos megnyilatkozása után döntöttek úgy, hogy nyilvánosságra hozzák szakmai álláspontjukat a vitában, melyet Kövér László és Ákos megnyilatkozása generált arról, hogy a nők elsődleges és egyetlen igazán kielégítő feladata az anyaság, írja a hvg.hu.
jan. 12
7:23
A munkások is örököltek a főnökük után (HR Portál)
Váratlan karácsonyi ajándékot kaptak egy olasz gyár alkalmazottjai, akikre összesen 1,5 millió eurót (475 millió forintot) hagyott júniusban elhunyt főnökük, Piero Macchi.
jan. 12
7:25
8 órás munka mellett jár rokkantellátás? (HR Portál)
Azt szeretném kérdezni, hogy rokkantjáradékos vagyok, eddig 4 órába bejelentett munkám volt és 8 órát dolgoztam, de most átakarnak tenni 8 órás közmunkára és ha bejelentek 8 órásra. Attól nem fog megszűnni a rokkantjáradékom? Ha elküldenek jár-e végkielégítés?
jan. 12
7:36
Vásárlás okosba': a magyarok megint kitaláltak valamit, hogy ne kelljen adózni (Privátbankár)
Újfajta feketézés terjed a magyar gazdaságban: otthonukban alakítanak ki illegális üzletet a kereskedővénával megáldott állampolgárok. A revizorokat szerencsére örömmel segítik tippekkel a magyarok: több tízezer lakossági bejelentés érkezik a NAV-hoz.
jan. 12
7:36
Brüsszelben tárgyal Lázár János (Infostart)
Európai uniós biztosokkal és magyar diplomatákkal is tárgyal kedden Brüsszelben Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter.
jan. 12
7:36
Hosszú Katinka nem lesz ott az Év sportolója-gálán! (Blikk)
Budapest – Csütörtök este rendezik az Év sportolója-gálát a Nemzeti Színházban, ahol 2015 legjobb sportolóit és edzőit díjazzak.
jan. 12
7:36
Megingott az európai befogadási rendszer (ProfitLine)
A bevándorlók tömeges érkezése Európába "úgy tűnik, megingatja a második világháború romjain nagy erőfeszítésekkel felépített befogadási rendszert, amely a mai napig az emberiesség lámpása" - mondta Ferenc pápa a Szentszéknél akkreditált diplomatákat fogadva hétfőn a Vatikánban.
jan. 12
7:36
Kivégzik az olajat - Mindjárt itt a 30 dollár (Portfolio)
Megállíthatatlanul esik az olaj, a ma reggeli kereskedésben a WTI már a 30 dolláros szintet kóstolgatja lassan, miután a tegnapi 5 százalékos esés után újabb 3 százalékot veszített értékéből. Egyre...
jan. 12
7:36
Drámai felvétel: így ostromolták meg a mexikói drogbáró házát (ATV)
Joaquín Guzmán Loera drogbárót egy lövöldözést követően fogták el tengerészgyalogosok Sinaola szövetségi államban, a Kaliforniai-öböl partján lévő Los Mochis városában.
jan. 12
7:38
Nem hiszi el, kivel futott még össze Vastag Csaba a Golden Globe-on! (Blikk)
Los Angeles - Egyre sűrűbbnek tűnik Vastag Csaba vasárnap estéje, aki a Golden Globe díjkiosztóján nem csak Lady Gagával, de Orlando Bloommal - tudják, ő Legolas A gyűrűk urából.
jan. 12
7:38
Döntetlennel kezdett a magyar csapat a vízilabda EB-n (ProfitLine)
A magyar férfi vízilabda-válogatott 8-8-as döntetlent játszott a világbajnoki bronzérmes görög csapattal a belgrádi olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokság D csoportjának hétfői nyitófordulójában.
jan. 12
7:40
20 egyszerű dolog, amellyel jobban indul a reggel! (Blikk)
Rossz napja van, nehezen kelt? Ne aggódjon! Összeállításunkban adunk pár tippet, hogy ezentúl minden napja jól induljon!
jan. 12
7:42
Aranyáron készül el a budapesti elektronikus jegyrendszer (444.hu)
Jó sokba kerül, és nincs rá pénz, de már megvettük, mi az? A budapesti elektronikus jegyrendszernél csak a londonit találtuk drágábbnak.
jan. 12
7:44
Felháborodtak a vegánok az ausztrál nemzeti ünnep reklámján (444.hu)
Pedig még a dán királyi család is kap egy keveset a videóban.
jan. 12
7:46
Eltűnt egy MSZP-s önkormányzati képviselő (444.hu)
Sápi Attila leszaladt a boltba, de nem jött vissza.
jan. 12
7:48
Megvonták a rehabilitációs ellátásom (HR Portál)
A rehabilitációs ellátás három év után elvették, azt megelőzően rehabilitációs járadékban részesültem. A helyzetem, és állapotom megmaradt(stagnál?), ami nem megalapozott, mert az elsőfokú vizsgálat nem volt alapos... Sok mindenről beszélhetnék. De beadtam a másodfokra is! Jelenleg ez folyamatban van. Kérdésem: ha továbbra is megvan az adott százalék, mért nem kaphatok továbbra is ellátást? Pedig…
jan. 12
7:50
Milyen munkaviszonyt létesíthetek rokkantsági ellátás mellett? (HR Portál)
Rokkantsági támogatást kapok C2 kategória alapján. Kérdésem a következő: milyen munkaviszonyt létesíthetek az ellátás mellett? Konkrétan melyik vonatkozik rám? A heti 20 óra munka vagy a minimálbér 150 százalékát meg nem haladó jövedelem? Utóbbi esetben bruttó vagy nettó bér?
jan. 12
7:54
Majomdisznó! Mutáns malac csodájára járnak Kubában - videó! (Blikk)
Kuba – Mutáns malac látott napvilágot Ciego de Avila városában. Az állatnak olyan állkapcsa van, mint egy majomnak, ezáltal a feje is rendkívül hasonló, a szemei is közel ülnek egymáshoz.
jan. 12
7:56
Jennifer Lawrence bunkó volt a Golden Globeon (Blikk)
Az Oscar-díjas Jennifer Lawrence (25) csúnyán beszólt egy külföldi riporternek, ami teljesen megdöbbentette a színésznő rajongóit. Mi történhetett? Mitől lett hirtelen ennyire gőgös a fiatal sztár?
jan. 12
8:09
Lassan mocorog a forint (ProfitLine)
Alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben keddre virradóra a nemzetközi devizakereskedelemben.
jan. 12
8:12
Megváltozik a világ? Kitől kell félnie az amerikaiaknak? (Privátbankár)
Gondok lehetnek Kínában, és az olajár sem igazán stabilizálódik, ezek miatt aggódnak most nagyon Amerikában.
jan. 12
8:12
Fantasztikusak voltak, megnyerték a budapesti cirkuszfesztivált (fotók) (Kripto Akadémia)
Kolumbiaiaké az Arany Pierrot , két magyar csoport bronzérmet vehetett át.
jan. 12
8:12
Tényleg itt a medve piac (Portfolio)
Bár az S&P 500 index a tavaly májusi csúcshoz képest még közel sem esett 20 százalékot, az amerikai részvények nagy többségénél már beköszöntött a medve piac. A legrosszabb a helyzet az...
jan. 12
8:12
Egy francia benzinkútnál látták a párizsi mészárlás agytrösztjét - felvétel (ATV)
A párizsi terrortámadásokért felelős Salah Abdeslam után már hónapok óta tart a hajtóvadászat. November 14-én egy francia benzinkút biztonsági kamerái rögzítették a terroristát barátai társaságában.

Keresés