Beperli a DK a Magyar Távirati Irodát, mert a párt szerint szándékosan elhallgatták egyik közleményüket. A DK közleményben követelte Matolcsy Györgytől, hogy számoljon el a családtagjainak juttatott állami és egyéb finanszírozásokkal. Varju László az ATV Start című műsorában elmondta, az MTI azt állította, a közleményt azért nem hozták le, mert abban a jegybank elnöke beazonosítható volt.
Hazánk a vizsgált közel 150 ország közül a felső harmadban szerepel 45. helyezésével, már ami a jólétet illeti - derül ki a Legatum Institute felméréséből.
Gumibitumen felhasználásával készült utat adtak át Zalaegerszegen. A másfél kilométeres útszakasz a MOL által kifejlesztett útépítőanyag, a gumibitumen felhasználásával épült - adta hírül a társaság közleményében. Az építéshez felhasznált közel 200 tonnányi gumibitumen többek között ötezer használt gumiabroncsból előállított gumiőrlemény környezetbarát újrahasznosításával készült.
A milánói világkiállítás szervezői felkérték Magyarországot, hogy a magyar pavilon az Expo területén maradjon, és az ott létrejövő Olasz Technológiai Intézet épületegyüttesének része legyen
Több méter magas vízkitörést okozott Csepelen egy, a II. Rákóczi Ferenc út – Mag utca kereszteződésél történt vízcső-törés hétfőn délután négy óra után.
Változatlanul törékeny a hangulat a részvénypiacokon, bár minimális erősödéssel nyitottak a főbb tengerentúli benchmarkok, mostanra ismét az előző zárószintek alatt folyik a kereskedés. Ráadásul a...
Gyurcsány Ferenc cége, az Altus Portfólió 900 millió forintot keresett a hengergumizással foglalkozó Béta-Roll Zrt.-ben való többségi részesedésének eladásával.
Stockholm - Svédországban is előfordult fiatal lányok csoportos szexuális zaklatása, de a rendőrség elhallgatta az ügyet, és emiatt hétfőn vizsgálat indult.
Madison – Brian Kurtulik a világ legjobb unokája! Legalábbis, ami a meglepetést illeti. Az amerikai férfi a házasságkötés és a lakodalom között beszaladt élete párjával a balesete miatt kórházban fekvő nagymamájához, aki nem hitt a szemének.
Szigorúbb migrációs politikát, befogadási létszámkorlátot és a menekülteknek folyósított szociális támogatás csökkentését szorgalmazza az ausztriai Salzburg tartomány vezetője.
Zürichben megkezdődött a 2015-ös teljesítményeket honoráló FIFA-gála. A következő másfél órában kiderül, kik voltak az előző év legjobb játékosai, legjobb edzői, valamint, hogy kit tüntetnek ki a Puskás-díjjal.
Magyar idő szerint hétfőn hajnalban átadták a 73. Golden Globe-gála díjait, ahol a Cannes-i Filmfesztiválon is győztes Saul fia kapta a legjobb idegen nyelvű filmnek járó elismerést.
Olaszország az európai uniós szabályok módosítását szorgalmazza, hogy az integrációs szervezet kétsebességessé váljon, az erről szóló tárgyalásokat 2017-ben, a Római Szerződés hatvanadik évfordulóján javasolja megkezdeni - mondta Sandro Gozi, az olasz kormány uniós ügyekben illetékes államtitkára hétfői lapinterjújában.
Soha nem látott szintre zuhant hétfőn a Fitbit részvényárfolyama, a befektetők továbbra is attól tartanak, hogy a vállalat nem lesz képes felvenni többek között az Apple-lel a versenyt a múlt héten...
Fegyveresek előbb egy gépkocsiba rejtett pokolgépet robbantottak egy bagdadi bevásárlóközpont előtt, majd megrohamozták az épületet és túszokat ejtettek hétfőn. Legalább tizennyolc ember életét vesztette és ötven megsebesült a támadásban, amelyet az Iszlám Állam vállalt magára.
Az iráni hatóságok - eleget téve a nagyhatalmakkal kötött atommegállapodásnak - kiszerelték az araki nehézvizes atomerőmű reaktormagját és cementtel töltötték fel - jelentette az ügyre rálátó forrásokra hivatkozva a Fars iráni hírügynökség hétfőn.
Lionel Messi, az FC Barcelona argentin válogatott futballistája nyerte el 2015-ös teljesítménye alapján a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA), valamint a France Football magazin által közösen odaítélt FIFA-Aranylabda díjat, amelyet a FIFA zürichi gáláján adtak át hétfőn. A legszebb gólért járó Puskás-díj a brazil Wendell Liráé lett.
A Brit Atlétikai Szövetség a sportág megújulása és hitelességének visszaszerzése érdekében 14 pontos javaslatcsomagot állított össze, amely többek között a jelenlegi világcsúcsok törlését is tartalmazza.
Nem történt meglepetés, a Barcelona argentin válogatott klasszisa, Lionel Messi nyerte a 2015-ös FIFA-Aranylabdát! Messi ötödször zsebelte be a díjat, mögötte Cristiano Ronaldo és Neymar végzett.
Hatalmas fölénnyel lett övé a 2015-ös Aranylabda, két év után visszatért a csúcsra. Majdnem mindent megnyert az idén, nem volt kérdés, hogy ez is az övé lesz. Ez az ötödik Aranylabdája, a közelében sincs senki.
Néhány ország sanyarú év elé néz idén, miután gazdaságuk csökkenni fog, a túlnyomó többség azonban növekszik átlagosan 2-3 százalékos mértékben, de van egy-két igen szép, kiugró várható teljesítmény, köztük nagy országok is. A világ mégiscsak előre halad.
Lionel Messi és Carli Lloyd kapta meg a FIFA-gálán a 2015-ös esztendő legjobb játékosának járó díjat. Az edzők között Luis Enriquét és Jill Ellist választottáknak a legjobbnak. A Puskás-díjat egy "ismeretlen" brazil, Wendell Lira érdemelte ki.
Fegyveresek előbb egy gépkocsiba rejtett pokolgépet robbantottak egy bagdadi bevásárlóközpont előtt, majd megrohamozták az épületet és túszokat ejtettek hétfőn
Változatlanul törékeny a hangulat a részvénypiacokon, bár minimális erősödéssel nyitottak a főbb tengerentúli benchmarkok, mostanra ismét az előző zárószintek alatt folyik a kereskedés. Ráadásul a...
Lionel Messi, az FC Barcelona argentin válogatott futballistája nyerte el 2015-ös teljesítménye alapján a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA), valamint a France Football magazin által közösen odaítélt FIFA-Aranylabda díjat, amelyet a FIFA zürichi gáláján adtak át hétfőn. A legszebb gólért járó Puskás-díj a brazil Wendell Liráé lett.
A brazil Wendell Lira nyerte az év legszebb góljáért járó, idén hetedszer átadott Puskás Ferenc-díjat, amelyet hétfőn a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) zürichi éves gáláján vehetett át.